Dr. Balázs Géza, a DUE alapító alelnöke október végén vehette át a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét a köztársasági elnök megbízásából. Kimagasló nyelvművelői, tudományos, oktatói, illetve kulturális értékteremtő tevékenysége, valamint a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda megalapítójaként és vezetőjeként végzett magas színvonalú munkája elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést. Budapesten a Bolyai Önképző Műhely foglalkozásainak helyszínén jártunk, ahol interjút készítettünk a nyelvésszel pályájáról, a tanításról, a nyelv műveléséről, illetve a DUE-ról. Cikkünkből fény derül a 27 éves Tetten ért szavak befejezésének okára és új könyvének témájára is.
Nem hiába kapja sorra az elismeréseket, rengeteg könyvet, újságcikket írt, és számtalan előadást tartott a magyar nyelv és kultúra, valamint az újságírás témájában. Mi indította el ebbe az irányba?
Ehhez vissza kell menni egészen a gyerekkoromig. Mióta tudok, mindig szerettem írni és szerepelni. A szereplésből a tanítás maradt meg – a tanárok általában szeretnek szerepelni –, viszont sosem készültem egyetemi tanárnak. Sodródtam az életben, ezek csak úgy adódtak: jó tanuló voltam az egyetemen, ahogy végeztem három fő szakon (magyar, néprajz, népművelés), rögtön kaptam egy tanársegédi állást. Néprajzos akartam lenni, viszont a nyelvészek kínáltak állást, és ha valaki kap egy ilyen ajánlatot, azt elfogadja. Szerencsére mindig nagyon élveztem a munkám, ami előadás és írás, ahogy az gyermekkoromban elkezdődött.
Viszont a bölcsészettudományhoz meg kell érni, nem lehet 20 évesen monográfiákat írni.
De mostanra talán erre is alkalmassá váltam.
Mit szeret a tanári pályában a legjobban csinálni?
Ami miatt szerettem csinálni, azok az értelmes hallgatók. Egyre kevesebb van belőlük, szerencsére még mindig akadnak. Voltak nagy előadásaim, 200, sőt 400 fősek is, 150-en bejöttek reggel, a bölcsészek szerint „hajnalban” (8 órakor), tapsviharban törtek ki a végén. Ez most, a távolléti oktatásban hiányzik. Az online előadások teljesen mások. Továbbá mindig jó érzés szembesülni a tudattal, hogy szinte mindenhol vannak már tanítványaim, olyanok is, akik már doktorit végeztek. Az egyetemi oktatásban pedig nagyon szeretem a szellemi szabadságot:
az egyetem végülis a tudományok csúcsa, lehet kutatni, elméleteket gyártani, és amit fontosnak tartok: alkalmazni.
Nem véletlenül vagyok szakgazdája az alkalmazott nyelvészetnek.
A nyelv természetéhez tartozik, hogy folyamatosan alakul, átalakul a beszélő, a társadalom által. Ezt megakadályozni nem lehet, sőt nem is szabad. Mi a feladata ebben a folyamatban a nyelvművelőnek?
A nyelvész általában ódzkodik, hogy beleszóljon a nyelv aktuális ügyeibe. A nyelvművelő azt mondja, megpróbál segíteni azoknak, akik bukdácsolnak a nyelv rögös útjain. Szerintem a nyelvművelő egy alkalmazott, gyakorlati hasznos nyelvész, aki ismeri a nyelv törvényszerűségeit, változásait és a nyelvi változatok közötti csetlő-botló embereken igyekszik segíteni. Foglalkoztatja a magyar nyelv és kultúra jövője, hiszen ma kell eldönteni, hogy mi legyen például az oktatásban, mivel ebből alakul a jövő társadalma. Természetesen ebben a kérdésben nincs összhang a nyelvészek között, én ebben eléggé konzervatív álláspontot szoktam képviselni. Tartok az örökké változtatni, megújítani akaró kezdeményezésektől, az iskolát pedig iskolának gondolom, nem játszótérnek.
Tanúja volt annak, ahogy a technika fejlődése megváltoztatta a világot maga körül. A világháló térnyerése átjárót képez kultúrák és nyelvek között. Nyelvészként és néprajzkutatóként hogyan éli ezt meg?
Szkeptikusan. Sokat foglalkozom az informatika társadalmi hatásaival, azon belül a kulturális és nyelvi hatásaival. Ami utóbbit illeti, azokkal kapcsolatban nem vagyok szomorú, viszont tény, hogy nagy nyelvi változások történtek, kialakult az élőbeszédnek és az írásbeliségnek egy másodlagos változata. Igazából a kulturális átalakulást emelném ki, ezzel kapcsolatban vagyok nagyon szkeptikus,
szerintem nem egyszerűen egy technológiai váltás történik, inkább egy evolúciós váltás.
Nagyon megváltozott az emberek hozzáállása az időhöz, a műveltségi tartalmakhoz, az emberi kapcsolatokhoz. A nyelvből ezekre rá lehet jönni, és amit mi ki tudunk mutatni, azok nem túl vidám képet mutatnak a jövő világáról.
Mit tehetnek a hétköznapi emberek, hogy nyelvünk szépségeit megőrizzék?
Ha a hétköznapi emberek el tudnák azt érni, hogy a kultúra kipróbált formáit, a társadalomban kimunkált jó gyakorlatokat és módszereket fenntartanák a kisebb közösségekben, azzal nagyon sokat tudnának tenni. Ne sodródjunk az árral, hanem műveljük magunkat. Nyilván nem könnyű, hiszen hatalmas társadalmi nyomás vesz minket körbe divattal, szokásrendszerrel, anyagiakkal, ami alól nagyon nehéz kibújni. Az a szerencsés ember, aki egy saját kis világot tud magának teremteni és abban megőrizni ezeket az értékeket – például a családjában, barátságokban, kirándulásokban, kisebb közösségekben, akár kézműves tevékenységekben – a bennünket körülvevő túltechnicizált, nyomasztó világon belül.
Már többször említettük az interjú kapcsán a DUE-t. Alapító alelnökként fontos szerepet tölt be a szervezet életében. Tavaly novemberben egy film is készült az alapításáról. Hogyan értékeli a szervezet eddigi eredményeit, közösségformáló erejét?
Alapítótagként büszke vagyok a DUE-ra. Egy ideje nem veszek részt az egyesület napi munkáiban, de három évvel ezelőttig minden táborban ott voltam. Nagyra értékelem, hogy egy rendszerváltáskor létrejött egyesület ma is működik. Talán az egyetlen ifjúsági szervezet vagyunk, amely még ma is működik az akkor alakultak közül. A közös cselekvés, a műsorkészítés, újságírás, filmkészítés, hangjátékkészítés, megbeszélés, műsorértékelés mindig közösségkovácsoló erejű.
Manapság már minden médiumban van DUE-s, aki pedig nem a médiában találta meg a helyét, szintén hasznosíthatja a táborok alatt megszerzett tudást.
Örülök, hogy fennmaradt a DUE, szeretném, ha lennének olyan fiatalok, akik ugyanilyen – egész életutat átfogó – lelkesedéssel és erőbedobással vennék át tőlünk. Csak a közösség erejében tudok hinni.
2005-ös, médiaismeretről szóló könyvében, melyet Szayly Józseffel és Szilágyi Árpáddal közösen írtak, megemlítik, idézem: „meglátásunk szerint a hagyományos média még sokáig él…” Így, 15 évvel később is ez a tapasztalata?
Emlékszem erre a mondatra. Szerintem ez igaz, hisz a felmérések szerint hagyományos média még most is él, persze előbb-utóbb az újmédia átveszi a szerepét. Igaz, a fiataloknál már kevésbé, ott már az újmédia hódít. Régóta tudtuk, lesz majd egy eszköz, amiben minden össze fog állni, ez meg is valósult, most úgy nevezzük: okostelefon. A hagyományos (lineáris) média még sokáig fog menni, mert az emberek kényelmesek. Kényelmesebb otthon leülni a kanapéra a tévé elé és megnézni, amit az ember elé vetítenek. Mondjuk én már nem nézek tévét, de rádiót például hallgatok, és újságokat is vásárolok, olvasok (a napi híreket az okostelefonomon nézem).
A generációváltás ezen nem fog változtatni?
Valószínűleg a mostani fiatalság több év múlva már nem a televízión, hanem az okoseszközökön fogja nézni az egyes műsorokat. Az informatikai eszköztől független mit néz az ember, sokakat inkább a szórakozásvágy mintsem a tudásvágy hajt. Ezekben is a legolcsóbb tartalmakat keresik. Bizonyos tartalmak mindent visznek, komolyabb tartalmak pedig alig érdekelnek valakit. Én azért igyekszem betolakodni az újmédiába: írok közéleti, nyelvi blogot, több portálon van nyelvészeti rovatom, mostanában már hangos és videós anyagokat (podcast, vodcast) is készítünk. Jól esik, ha ezeket kedvelik (lájkolják), de tudom, hogy a tudományos, közéleti és ismeretterjesztő tartalmakkal nehéz nagy közönséget vonzani. Megelégszem kisebb közönséggel is.
A korábban felsoroltak mellett sokáig rádiózott is. A rádióműsora tavaly nyáron megszűnt. Mi történt?
Talán a nyolcvanas évek elejétől vagyok rendszeres szereplője a rádiónak, közben voltak több ezres szériát elért tévéműsoraim is (Hej, hej…). 1992-től tavalyig ment a Tetten ért szavak, vagy 3500 adás hangzott el, azt hiszem, új nyelvművelő műfajt teremtettem. De minden véget ér egyszer, a magyar televízió, rádió világában ez így szokott lenni, hogy nem néznek az ember szemébe, hanem küldenek egy sms-t, hogy ennyi volt. Édes anyanyelvünk címen ma is fut műsor, árnyéka annak, amit Lőrincze Lajos negyven éven át művelt, és persze az ő halála után vagy tizenöt évig én is szerepeltem benne. Nem bánkódom, legalább több a szabadidőm. Például a vírus óta is sokkal többet írok, tavasszal már megírtam egy könyvet Nyelvszokások címmel. Most a Művészet és nyelv közös eredete munkacímű könyvemen dolgozom.
Ön szerint mi lesz az a mérföldkő az életében, miután már elégedett, és úgy érzi, mindent elért, amit szeretett volna?
Most is elégedett vagyok. Egész életemben nagyon sokat dolgoztam, nagyon szeretek dolgozni, ezt pedig ellensúlyozza a sok mozgás, kirándulás. Túrázom, nyaranként evezek a Tiszán. Bejártam a világot, eddig már négy nagy maja expedíciót szerveztem. Annál nagyobb örömet, minthogy az ember egy hétig bolyong a végeláthatatlan maja őserdőben, piramisok tetején nézi a napfelkeltét és naplementét, nem lehet elképzelni. Minden utazásomból természetesen könyvek is születtek (összefoglaló munkám a Körbejárt Föld című esszékötet és album). Nagyon megváltozott a világról alkotott képem közép- és dél-amerikai, ázsiai és óceániai expedícióim alatt, s ezek újabb és újabb írásokra, előadásokra sarkallnak.
(Írta: Vincze-Hajnal Blanka, fényképezte: Major Gergő)
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
