A Carson Coma, bár 2019-ben jelentette meg első nagylemezét, 2020-ban már Fonogram-díjjal karácsonyozhatott, melyet Az év felfedezettje kategóriában nyert el. Rövid idő alatt felkeltették mind a szakma, mind a közönség figyelmét, s ez nem véletlen: a csapat igazi (sárga-piros) színfolt a hazai zenei palettán. Fekete Giorgioval, a csapat frontemberével beszélgettünk.
Kiknek szól a zenétek?
Mi nagyon zeneszerető emberek vagyunk, nem elégszünk meg azzal, ha összerakunk három akkordot. Alapvetően viszont inkább szövegcentrikus zenekarnak tartom magunkat, és ezt arra használjuk fel, hogy több játékteret kapjanak a hangszerek a dalokban. Így szerintem nem attól válik valaki a mi közönségünkké, hogy az általunk játszott zenei stílust szereti, hanem attól, hogy berezonálnak neki a szövegek.
Mit lehet tudni a zenekar nevéről, mit jelent?
Nincs különösebb jelentése, azt a gimis zenekart hívták így, amiből már csak Attila (Jónás Attila), a basszusgitáros és én vagyunk tagok, és aminek a hamvaiból jött létre a jelenlegi Carson Coma. Azóta megtudtuk, hogy Amerikában létezik ez a kifejezés, és azt jelenti, ha valaki hirtelen alszik el helyeken. Ben Carsonról kapta a nevét, aki elnökjelölt volt 2016-ban, és narkolepsziában szenved.
Alternatív rock, vintage indie, tánczene – különböző helyeken különbözőképpen sorolnak be titeket stílus szempontjából.
Valamiért ragaszkodnak az emberek ehhez, de én nem érzem szükségesnek a stílusunk meghatározását. Ha azt mondom, hogy mondjuk rock, akkor már betettem egy skatulyába a zenénket, mikor például ott van a Peti és én vagy a Legjobb verzió című dalunk, ami meg minden, csak nem rock.
Mik a zenekar erősségei?
Leginkább a humor és az őszinteség. Képtelenek vagyunk úgy viselkedni, mint ahogy elvárt lenne. Én például biztosan komolytalan vagyok egy olyan helyzetben, ahol komolynak kellene lennem. Nem vagyunk megfelelő alkatok ahhoz, hogy valaki megmondja nekünk, hogy holnaptól ilyen ruhát hordjunk, ilyen zenét írjunk, és ezt mondjuk egy interjúban. Hogyha felmegyünk a színpadra, nem játsszuk meg magunkat. Barnitól (Héra Barnabás) nem olyan régen megkérdezték, hogy mi a különbség a dobos és az egyetemista énje között, mire ő csak annyit mondott: Mi lenne? Semmi!
Remélhetőleg ez az őszinteség nem is fog változni a jövőben.
Igen, nekünk az a szerencsénk, hogy barátokként csináljuk a zenélést, és nagyon adunk a másik véleményére. Ha valakin azt látnánk, hogy el van szállva magától, odaszólnánk neki, hogy: nemár, haver…
Eléggé könnyen megjegyezhető, nemcsak a zenétek, az egész arculatotok: a garbós, bohémul öltözött srácok, akik filmekről diskurálnak a követőikkel és az életről elmélkednek podcastjaikban. Mindezek tudatosan azt szolgálják, hogy felfigyeljenek rátok az emberek?
A közösségi médiában való aktív jelenlétünk egyrészt a korunkból adódik, másrészt én úgy gondolom, hogy egy olyan zenekarnak, ami komolyan veszi magát és komoly céljai vannak, ez egy olyan tényező, aminek legalább így vagy sokkal jobban kellene működnie, mint a mi esetünkben. Azért is fontos ez, mert így sokkal közvetlenebb kapcsolatot tudunk ápolni a közönségünkkel, nem válunk számukra kacsalábon forgó palotában lakó sztárrá. Ami az öltözködést illeti, egymást stimuláljuk és inspiráljuk. Én már a zenekar előtt is hasonlóan öltözködtem, de nyilván ha a baráti közegemnek nem lenne az enyémhez hasonló stílusa, én sem öltöznék ugyanígy.
A videóklipjeitek is saját ötlet alapján születnek?
Általában tőlünk származnak az ötletek, de a megvalósításban van segítségünk: többször dolgoztunk már együtt Miki 357-tel és Komróczki Diánával. Őszintén, én mindig meglepődöm, ha más zenekarok azt mondják, nem volt ötletük klipre, ezért inkább kifizettek egy stábot, hogy alkossanak valamit. Szerintem a legkirályabb dolog az, ha valamit elképzelsz, és később viszontláthatod a képernyőn. Szeretünk változatosak lenni, de alapvetően a dal szövege a kiindulópontunk egy klip megálmodásakor. Néha csak dumálunk, hogy kellene egy ilyen vagy olyan videót csinálni, bár sajnos sok ötlet megy a levesbe az anyagi keretek szűkössége miatt. A videózás drága dolog, nem is gondoltam volna, hogy ennyire.
Az első lemezeteken, a Corduroy Clubon többségében angol nyelvű dalok szerepelnek, köztük a Song About My Grandma, aminek videóklipje négy díjat is bezsebelt tavaly a 4. Magyar Klipszemlén. Az idén kiadott, Lesz, ami lesz című, második nagylemezre azonban szinte kivétel nélkül magyar számok kerültek fel. Minek köszönhető ez a váltás?
Amikor én még a zenekar előtt zenét írtam, úgy voltam vele, ha angolul írok egy közepes vagy egészen rossz szöveget, az is az elmegy kategóriába tartozhat, míg magyarul egyértelműen felismerhető egy rossz szöveg. Aztán ezt a félelmet sikerült legyőzni, amikor megírtam a Kreolkék pillanatok szövegét, és a többiektől sok-sok bizalmat kaptam arra vonatkozóan, hogy jó az, amit csinálok. Rájöttünk, hogy magyarul sokkal színesebben és pontosabban tudjuk kifejezni magunkat, a közönség is jobban tud azonosulni a magyar szövegekkel. A Lesz, ami lesz intrója, nyitódala, A kordbársony dzsesszklub bemutatja is erre való utalás, direkt „magyarosítottuk meg” az első lemez címét. Visszagondolva furcsának is tartom, ha egy magyar zenekedvelő elmegy egy magyar városba meghallgatni egy magyar zenekar koncertjét, ahol angolul énekelnek.
Vannak akár ki nem mondott szerepek a zenekaron belül?
Bálint (Kun Bálint) például zeneileg sokkal képzettebb, mint bárki más a zenekarból, és ez jól jön, amikor dolgozunk egy dalon. Barni (Héra Barnabás) pedig nagy szövegalkotó, jól tudja összefoglalni a gondolatait. Ezért is megyek hozzá, ha írtam egy szöveget, és ő segít átnézni. Mindenki a saját képességeit igyekszik hasznossá tenni, és azt talán mondanom sem kell, hogy mindenki pótolhatatlan.
Miben könnyíti meg a helyzeteteket az, hogy a magánéletben is egy baráti társaságot alkottok?
Ez a járványhelyzet most más, de alapesetben, egy normális és boldog világban nagyon sok időt töltünk egymással. Próbák, koncertek, buszozások, inkább olyan ez, mintha kirándulni mennénk vagy sörözni. Sokkal inkább munkaként fognánk fel a zenkart, ha nem a haverokkal élnénk meg.
Tudtok még újat mutatni a másiknak?
Nem vezet sokra az, ha valaki elkényelmesedik és csak ugyanolyan dolgokat ír. Kell a változás, tanulás, önfejlesztés.
Hogy élitek meg a vírushelyzetet? Van benne valami, ami pozitívumként fogható fel?
Próbálunk a lehetőségeinkhez mérten, meg csinálunk terápiás jellegű elfoglaltságokat, ilyen mondjuk a közönségünkkel közös Filmklub. Nyilván jó lenne koncertezni, hiszen az olyan a zenében, mint a párkapcsolatban a szex. A találkozásainkban is mindig kapocs a zene, az egész világunk ekörül forog. De hozzá kell tenni, hogy a karantén alatt sokkal nyugodtabban tudtunk dolgozni az ősszel megjelent nagylemezünkön, a dalírás egy része is még tavasszal zajlott.
(Novák Henrietta)
