Senki se figyel oda az internetes zaklatásra egészen addig, míg testközelből meg nem tapasztalja, milyen is ez. Az én közvetlen környezetemben is történt egy hasonló eset, ami elrettentő példa volt mindenki számára.
Az iskolában gyakran erőltették ezeket a bizonyos „biztonságos internetezéssel” kapcsolatos foglalkozásokat, ahol rendőrségtől vagy más szervezettől érkezett felnőttek beszéltek arról, miként is kell jól használnunk a közösségi médiát, hogyan ne essünk áldozatául a cyberbullyingnak. Vagy éppen hogyan kerüljük el azt, hogy mi is bullykká váljunk.
Az osztályom egy részét teljesen hidegen hagyta a téma, fojtott fájdalommal és leginkább unalommal hallgatta végig az egyes előadásokat, miközben szinte rá volt írva mindegyikük arcára a „menni akarok már” vagy a „mikor lesz ebédszünet?” kifejezés. A beszélgetések során több eset is felmerült, videókat néztünk meg, de az első alkalommal elmesélt történet fogott meg a leginkább. Szinte biztos hallottatok már Amanda Todd történetéről, a brit 15 éves lányról, aki egy ártatlan webcam beszélgetéstől az öngyilkosságig jutott. Mindenki azt gondolta, velünk ez nem történhet meg. Mindenki ezt gondolja.
Szerencsére a történetnek, amit most elmesélek, nincs halálos kimenetele, ám hasonlóan nehéz.
Mint a letöbb osztályban, a történetünkben szereplőben is nagy klikkesedés folyt, mindenkinek megvolt a saját csoportja, „klikkje”, mindenki tudta, kit utál és kit fogad el. Természetesen már akkor is létezett a „sima”, élőszóbeli verbális bántalmazás, de volt valaki, aki túl messzire ment és továbbvitte ezt a dolgot az internet világába egy kamu profillal. Egy kerekesszékes fiatal fiúnak adta ki magát, az ő képe mögül a Facebookon írt rá kipécézett osztálytársára. Sokat levelezgettek, míg az álprofil mögé bújt lány addig csavarta a beszélgetést, addig győzködte a másik lányt, az áldozatot, míg ki nem csalt osztálytársából pár meztelen képet. Lepődjetek meg: a képek és velük együtt a pletyka és a megszégyenítés is terjedni kezdtek. Voltak, akik nevettek, voltak, akik szörnyülködve rázták a fejüket. Senki nem tudta, ki bujkált a rokkant fiú neve és képe mögött.
A következő emlékképem már az, mikor mesélik nekem a folyosón, hogy éppen most viszik el a rendőrök a kamuprofil mögé bújt zaklatót. Kiderült minden, rendőrségi ügy lett belőle. A kamuprofilos osztálytárs végül máshol fejezte be tanulmányait, viszont a lány életében így is borzasztó nagy törést okozott. Meg is értem, ki tudna feldolgozni ilyet?
Sosem értettem, mi játszódik le a zaklatók fejében, miért jó bántani azt, aki nem érdemli meg, aki nem tudja magát megvédeni egyedül a sokasággal szemben. Szerintem senki nem érdemli meg, hogy egy ilyen eset áldozatává váljon. Sokan mondogatták az eset után: „Miért volt ilyen buta, hogy elküldte?” vagy „Én ilyet sosem csinálnék”. Az adott helyzetben, mikor sebezhető vagy, mikor mindenki ellened fordul és azt érzed nincs kiút, és csak egy ember figyel fel… nem gondolkozol. Nem gondolkozol több variáción, csak azon: Ő ott volt és törődni látszott velem. Soha ne az áldozatot hibáztasd, ha baj történik vele! A bizalom, a naivitás nem hiba és nem jogosít fel senkit a bántalmazásra.
Ha bármikor tapasztaltál, esetleg te magad áldozatává váltál a cyber bullyingnak, azonnal fordulj egyik hozzátartozódhoz, tanárodhoz, barátodhoz, esetleg szakemberhez. Ők tudnak segíteni.
(Vincze-Hajnal Blanka)
A cikk a Telenor együttműködésével készült
