Miniszteri elismerést kapott a DUE

A bűnmegelőzés területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül miniszteri elismerő díszoklevelet adományozott egyesületünknek Dr. Pintér Sándor belügyminiszter.

Az elismerést a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal immáron négy éve tartó, sikeres együttműködéséért, valamint a negyedik alkalommal elindított Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt megrendezéséért adományozta a belügyminiszter a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének. Az ismeretterjesztő edukatív játékban az elmúlt években több mint 40 ezer fiatal kapcsolódott be.

Az elismerő díszoklevelet – a járványügyi szabályok miatt – a szokásokkal ellentétben nem a Belügyminisztériumban, hanem az NBT székházában, 10 fő jelenlétében személyesen adta át Dr. Hatala József rendőrtábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke. A díjat 2020. december 21-én Kecskés István elnök és Dr. Szayly József alelnök vették át az egyesület nevében.

A miniszterelnök-helyettes az átvevőkhöz intézett levelében méltatta a DUE bűnmegelőzés területén végzett sikeres munkáját, és hangsúlyozta, hogy az elismerést a BM államtitkárainak egyhangú javaslata alapján adományozta az egyesületnek.