Tizedjére is téli túra a DUE-val!

2022. január 8-9-én a Börzsönyben várunk túrával, vetélkedővel, tombolával, közös főzéssel és bulival a DUE outdoor pótszilveszterén. Már lehet jelentkezni!

A DUE és a Bakancs Pista természetjáró csoport tíz éve indította útjára a „Zergék az Őzikék ellen” elnevezésű programsorozatot, amelynek résztvevői január elején valamelyik magyarországi középhegységbe látogatnak el, ahol túráznak, vetélkedőt tartanak, tombolasorsolást rendeznek, illetve közösen főznek és buliznak.

A koronavírus-járvány miatt ez az évindító kaland idén elmaradt, jövőre, 2022. január 8-9-én azonban már megalapozottan reménykedhetünk a megvalósulásában. „Ez lesz a tizedik túránk, ezért visszatérünk az első helyszínünkre, a Börzsönybe, de most egy másik szállást, a gyönyörűen felújított Pénzásási Turistaházat foglaltuk le Nagyoroszi közelében” – mondta a DUE Online-nak az egyik szervező. Herczeg Zsolt hozzátette: az autóval is megközelíthető ház minden igénynek megfelel, és 32-en férnek el benne, tehát ennyi jelentkezőt tudnak fogadni.

A program költsége 4700 forint, amely tartalmazza a szállás, a szombati vacsora, a vasárnapi reggeli, a fűtés és a konyhahasználat árát. Az utazás önköltséges. A programszervezés és a túravezetés ingyenes. Aki nem tud hozni hálózsákot, az 5600 forintot utaljon, és kap ágyneműt a szállástól. Aki jönni szeretne, annak írnia kell egy levelet a due@due.hu címre, és a költséget el kell elutalnia mihamarabb, de legkésőbb december 8-ig a DUE bankszámlaszámára: 11714006-20235338. A levél tárgy/subject mezőbe írjátok be, hogy „Téli túra”. Érdemes igyekezni a befizetéssel, mert a létszám általában nagyon gyorsan betelik.

„Két útvonallal is készülünk, egy hosszabbal a Zergéknek, egy rövidebbel pedig az Őzikéknek, de mindkettő érinti Drégely várának lenyűgöző romjait. Lesz vetélkedő, tombola, közös főzés és buli is” – tájékoztatott Herczeg Zsolt, aki most is a Bakancs Pista többi vezetőjével, Turányi-Vadnay Szabolccsal, Tóth-Tas Péterrel és Ott Zsuzsannával készíti elő az outdoor pótszilvesztert.

A tizedik „Zerge-Őzikére” ide kattintva a Facebookon is lehet regisztrálni, és ott a szervezők minden további tudnivalót közzétesznek, de hivatalos jelentkezésnek csak az e-mail és a befizetés együtt minősül. A túrát az akkor aktuális járványvédelmi szabályok alapján rendezzük meg.

Szeretettel várjuk a jelentkezésed!