Mi történik akkor, ha a világ ellened fordul, és a szemedbe mondják, hogy tűnj el?
A cancel culture és az elhallgattatás akarata
Bár az a kifejezés, hogy eltörléskultúra (angolul cancel culture) csak a 2010-es években jelent meg a köztudatban, a jelenség már évszázadok óta jelen van a társadalomban. Azt az egyént, akinek a viselkedése vagy a látásmódja eltér a csoportbeli normáktól, kirekesztik maguk közül, és a lehető legtöbb módon ellehetetlenítik a társadalomba való beilleszkedését, hiszen véleményük szerint, aki nem hajlandó mindenben idomulni a társaihoz, az veszélyt jelent a közösség egységére. A jelenség következtében az ember megítélése rohamosan romlani kezd, korábban elért eredményeit háttérbe szorítják.
A Covid kezdeténél, amikor a szociális interakciók lecsökkentek, és az emberek az online térben élték az életüket, a #cancel mozgalmak egyre inkább felerősödtek. Az interneten történő bíráskodás olyan méreteket öltött, és olyan károkat okozott az elszenvedők életében, amit már nem lehet visszafordítani. De mennyiben jogos, és elfogadható, hogy egy-egy óvatlan kijelentés vagy poszt miatt emberek tömegei hírességek és nagyvállalatok ellen fordulva végleges pusztulásukat követelik?
Az elnémítási szándékot kiváltó okok sokfélék lehetnek, és akár épülhetnek jogos vádakra is. Egy bejegyzés a Twitteren, egy félreérthető gesztus, vagy a rossz szóhasználat is elindíthatja azt a lavinát, ami később nem csak a probléma kiváltóját, de az őt korábban támogatókat, és a mellette kiállókat is elsodorhatja. Semmivel nem lehet garantálni, hogy egy híresség posztja kiket érint rosszul, vagy ki érzi úgy, hogy sértik az elveit, így akár egy ártatlannak gondolt, rossz szándékkal nem rendelkező bejegyzés is súlyos hatást gyakorolhat a későbbi megítélésre.
#cancelled
Ha valami felkerült az internetre, onnan pillanatok alatt az információ körbejárja a világot. Lehet törölni a bejegyzést, többször is elnézést lehet kérni, de az internet népe nem felejt. Sokszor a felháborodás olyan méreteket ölt, ami szembe megy a józan ész határaival, és a támadók maguk nagyobb veszélyt jelentenek a társadalomra, mint az, akit támadnak. Ezt nehezen látják be az emberek. Talán egy pillanatra meg kéne állni ilyenkor és körülnézni a károkon, mert ami egy #cancelled, vagy #isoverparty jelöléssel ellátott bejegyzéssel indult útjára, tönkre tehet karriereket, életeket. Mert pont ez a célja.
Nehezen hihető, hogy a Twitter használóinak többsége jogi diplomával rendelkezve, szakmai tapasztalatokkal, megfontoltan nyilatkozik ezekben az ügyekben. Pedig volt már példa arra, hogy erőszakkal vádolt színészeknek derékba tört a karrierje egy ilyen botrány miatt, pedig a bíróságon nem találták bűnösnek. De ekkor már mindegy volt. Hol volt az ártatlanság vélelme? Az nem számított, hiszen sokan hibát érzékeltek a gépezetben, és addig harcoltak, amíg meg nem szabadultak tőle, nem számolva egy élet munkájával vagy az állítások igazságtartalmával. A cancel culture már olyan szintekig fajult bizonyos esetekben, hogy az emberek emléktáblákat rongáltak, könyveket égettek, zaklatták és halálosan megfenyegették a számukra ellenszenvesnek tartott illetőt. De mindezt valahogy mégis kevésbé érzik a tömegek problémának, mint egy óvatlan posztot a közösségi médiában.
Akik a jogot nem a Twitteren tanulják
Egyre többen emelik fel a szavukat az eltörléskultúra ellen, arra hivatkozva, hogy ez útjában áll az az intelligens vitáknak és a normális keretek között folyó kommunikációnak. A tömeg haragjával szemben nehéz kitartani és az eltörléskultúrát ellenzők közül sokan szintén áldozattá válnak. Amikor majd a cenzúra általánossá válik, és a termékeket máglyán égetik majd a megalkotójával együtt, talán jobb lesz eloltani a tüzet. Mert nem csak hírességek válhatnak az eltörléskultúra áldozatává, hanem bárki, és már nem lesz olyan jó a tüzet nézni, ha nem mellette állunk, hanem benne.
(Pásztói Vera, Az év diákújságírója, felsőoktatás, 2. helyezett)
