Mikor kisgyerekként nem akartuk megmosni a fogainkat esténként, legalább egyszer mindenki gondolt arra, hogy miért kell ezt, mire fel ez a nagy hű-hó, hisz az ősember sem foglalkozott a fogaival, mégsem hullottak ki. Ahogy idősebbek lettünk, megértettük, hogy miért fontos a rendszeres és alapos fogmosás, azt viszont soha nem tudtuk meg, hogy az ősembereknek – és főként más korok embereinek a fogkefe feltalálása előtt – tényleg egészségesek voltak-e a fogaik, ápolták-e őket, és ha igen, akkor hogyan.
A fogkefék elődei, avagy minden, ami a szájban volt
Talán meglepőnek tűnik, de a szájhigiénia valamilyen formában és mértékben szinte minden korban létezett, hisz az embereknek mindig igényük volt rá.
A friss leheletért folytatott harc eszközeiről már i. e. 3500-ból is vannak leletek. Az első kezdetleges fogkefeelődöket a mezopotámiai sírkamrákban találták, és korabeli beszámolók alapján ezeket elég gyakran is használták. Az aromás fák ágaiból, például citromfából, narancsfából vagy babérfából készített tárgyak csupán egyszerű fadarabok voltak, amiknek egyik végét puhára és szálasra finomították, – ez töltötte be a sörte szerepét – a másik végét pedig sok esetben hegyesre faragták, így egyben fogpiszkálónak is lehetett használni.
Ezzel szemben Európában egészen a XVII. századig egyszerű vászondarabokat használtak, persze nem volt mindig szokás a fogmosás az évszázadok alatt. A XIII-XIV. századból fennmaradt leletek szerint például egészségesebb volt a középkori ember foga, mint a XIX. században élőé. Ez elsősorban a cukor megjelenésének köszönhető.
Más régmúlt birodalmakban úgy tartották, hogy a fogak az önérvényesítés és az önfenntartás szimbólumai, ezért karbantartásukra nagy figyelmet fordították, kiváltképp Kínában, olyannyira, hogy már i. e. 1600 környékén már a fogkeféhez hasonló eszközöket alkalmaztak a fogak tisztítására. Végül ezek jutottak el az öreg kontinensre. Míg a sörték Kínában elsősorban vaddisznószőrből készültek, Európában lószőrből, ami lényegesen puhább. Csak az 1930-as évek közepétől kezdve használnak szintetikus sörtéket.
A ma ismert fogkefére 1780-ban adott be szabadalmat William Addis, aki garázdaság elkövetése miatt börtönben ült, és itt kezdett el aggódni fogai egészségéért. Egy ebédről elcsent csontba lyukakat fúrt, és a takarításhoz használt kefe sörtéit húzta át rajuk. Találmánya gazdaggá tette, és vállalkozása egészen 1996-ig családja tulajdonában maradt.
Az első fogkéremek, avagy minden ami a sörtéken volt
Az első fogkrém recepteket még Egyiptomban hozták létre, – ahol egyébként az ujjukkal mostak fogat – és már itt is ugyan azokból az összetevő típusokból állt, mint a többszáz évvel későbbiek: valamilyen csiszolóanyagból – mészkő őrlemény, porított csigaház – és valamilyen fertőtlenítő vagy tisztítószerből, például só, bórvíz vagy szódabikarbóna. A lehelet üdeségéről illóolajok és aromás fűszernövények gondoskodtak.
Persze, mint a szépségápolás és a tisztálkodás minden területén, a fogápolással kapcsolatban sem maradhatnak el elődjeink félresikerült próbálkozásai. Az emberi vizeletet, ecetet és kecsketejet a rómaiak használták fogfehérítésre. Egy időben pedig bevett szokás volt az úrihölgyek között fehérborral öblögetni étkezések után, majd alaposan áttörölgetni a fogakat, mert ez állítólag jót tett nekik. Végül pedig a fogkrém elengedhetetlen alapanyaga volt Európában a XVIII. század végéig a pirított kenyérmorzsa. Az 1800-as években kezdett el kialakulni a mai fogkrémek összetétele: a Colgate 1873-ban kezdte tömegesen gyártani, a mai fogkrémek alapvető összetevőjét jelentő fluorid pedig 1914-ben került a termékbe.
Egyesek szerint a fogmosás végső elterjedése az USA-ban a hadsereg napi „tízparancsolatának” köszönhető, amiben kötelezőek voltak a többszöri fogmosások. A leszerelt katonák eztán már a gyerekeiket is erre tanították. Bár sok helyen Európán belül – meg persze más fejletlenebb, vagy kevésbé civilizált országokban is – még a XX. század végén sem terjedt el teljesen a fogmosás kultúrája, manapság, elsősorban talán a rengeteg fogkefe és fogkrém reklámok miatt már sokkal több ember van, aki odafigyel a fogai tisztaságára, mint aki nem, még ha gyerekkorában azt is gondolta, hogy minek neki fogat mosnia, hisz az ősember sem tette.
Velek Domonkos
