A régi nagy magyar rajzfilmesek örökségét folytatná a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. Gelley Bálint animációs filmrendező 2016-ban indult „Átjáró Másvárosba” című sorozatával vesz részt az Essentia Artis összművészeti kiállításon és programsorozaton márciusban, a Pesti Vigadóban. A rendezők életére jellemző állandó forgatagból ragadtuk el egy rövid interjúra.
Mik a legnagyobb különbségek egy élőszereplős film és egy animációs film rendezőjének a munkája között?
Rengeteg különbség van, ahogy számos hasonlóság is, úgyhogy megpróbálom pár mondatban összefoglalni. Egy animációs film sokkal lassabban készül, sokkal több energiát vesz igénybe a fejlesztés és az előkészítés. Mielőtt egy animációs filmet elkezdenek animálni, ami talán megfeleltethető a forgatásnak, minden egyes snitt hosszát képkockára pontosan meghatároznak. Hogy értsük, hogy ez mit jelent: egy másodperc alatt általában 24-25 képkocka pereg le a szemünk előtt. Mivel nagyon időigényes és drága az animáció, a rendezők törekednek arra, hogy lehetőleg minél kevesebb animált anyagot kelljen kivágni, mert minden másodperc filmidő mögött rengeteg munka áll. Például egy magas minőségű rajzanimáció esetében egy animátor körülbelül fél és egy perc közötti animációt tud elkészíteni egy hónap alatt. Ezt az animációt még utána ki kell húzni, festeni stb. Egy élőszereplős filmben egy-egy snittet általában többször fel szoktak venni, és a rendező a felvett anyagokból választ. Az animáció esetében erre nincs lehetőség. Ugyanígy az összes karakter mozdulata, arckifejezése, színei, kinézete mind ki van találva, mire az animátorok kezei alá kerülnek. Ugyanígy a színészek a hangfelvétel során játszanak, és az animátorok a rögzített hanganyagra keltik életre a figurákat. Összefoglalva: egy sokkal lassabb, időigényesebb műfaj az animáció, amely kevesebb teret enged az improvizációnak és a véletleneknek. Ha az élőszereplős film a sprint, akkor az animáció a maraton.
Az ön alkotásai kizárólag gyerekeknek készülnek?
Diplomafilmem, az „Otthon”, kifejezetten a felnőtt közönséghez szól, de az azóta eltelt időben rendezőként inkább gyerekeknek készülő tartalmakon dolgozom. Az „Átjáró Másvárosba” ugyan elsődlegesen a gyerekeket célozza meg, de emellett törekedtünk arra is, hogy az egész család számára szórakoztató és elgondolkodtató legyen. Van benne jó pár poén, amely inkább a felnőtt nézők miatt került a sorozatba, illetve az egész mese egy alapvetően felnőtt problémáról, a depresszióról és annak a leküzdéséről szól. Persze mindez gyerekszemszögből van körbejárva, emellett inkább könnyed hangulatú és vicces. Számomra az ideális az lenne, ha ezt a sorozatot a családtagok együtt néznék, és adott esetben utána beszélgetni is tudnának róla, de tudom, hogy ez sokszor nehezen megoldható.
A klasszikus magyar rajzfilmek inspirálták? Nem helyeztek nagy terhet a vállára, nincs önön „nyomás” alkotás közben?
Nem éreztem nyomást ezzel kapcsolatban, inkább mindig ösztönöztek. Szerettem volna létrehozni valami olyat, ami a klasszikus magyar rajzfilmek nyomdokaiba léphet – de a világ nagyon sokat változott, és nem biztos, hogy ez egyáltalán megvalósítható. Manapság rengeteg a tartalom, sokkal nagyobb a zaj, amelyből ki kell tűnnie egy rajzfilmnek. Emellett az is lehetséges, hogy a saját képességeim sincsenek még azon a szinten, hogy egy ekkora feladatnak megfeleljek. Mindenesetre ennek elérése kitűzött célom a mai napig, de nyomást nem érzek. Én megteszem, amit tudok, hogy ez elég-e, azt eldöntik a nézők.
(Velek Domonkos)
