Eredetiség, egy olyan történet, amit olvasva azt érezzük, hogy hogyan gondolhatott erre az írója. Fiatalon megélni egy önmagunkon túlmutató élményt, amit sok ember csak idős korában tapasztal meg. Egy ismerős dilemma, mikor nem tudunk választani, hogy a művészetekben vagy a természettudományokban mélyüljünk-e el? Megéri-e elmélyülni?
Ezeket a kérdéseket fejtette ki Ifj. Szántay Csaba, az MTA doktora, egyetemi magántanár, a Richter Gedeon Nyrt. tudományos főtanácsadója, a Richter egészségügy- és oktatástámogatási vezetője és a „Te és a természettudományok” (TETT) mesepályázat (www.tettmesepalyazat.hu) egyik ötletgazdája, amit a Richter kezdeményezésére és támogatásával, a Döbrentey Ildikó – Levente Péter művészházaspár védnöksége alatt első alkalommal 2021-ben, másodjára 2022-ben hirdetett meg az A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány általános iskolások és középiskolások számára. Óriási siker volt 2022-ben is, a díjátadót 2023. március 7-én tartották. A beszélgetésben egyre mélyebbre megy a témákban, olyan, mintha örökre lehetne róluk értekezni.
Milyen programjai vannak a Richter Gedeonnak, amik komplex tehetségszemléletre épülnek?
Például a mesepályázatos programunk (TETT), aminek most éljük meg a második évadát és hihetetlen siker. Ez a program pontosan arra épül, hogy a természettudományokat összeszövi az irodalmi, a művészeti skillekkel és arra inspirálja a gyerekeket, vagy fiatalokat, hogy írjanak természettudományos motívumú irodalmi műveket. Aminek óriási relevanciája van abban, hogy ne higgyük, hogy ez két teljesen különböző gondolkodásmód. És minden kutatónak meg kell tanulnia nagyon professzionális szinten publikálni. Számít, hogy valaki erre már fiatal kortól készül-e.
Ezek szerint a hobbiból való írás szorosan kapcsolódik a publikáció megírásához olyan értelemben, hogyha valaki megtanulja kifejezni magát, vagy akár a mesepályázat felébreszt benne valamit, amit továbbfejleszt, az oda vezethet, hogy majd egy publikációt jól meg tud írni?
Igen, a publikáció írása egy nagyon különleges mentalitást igényel. Olyan világban élünk, ahol az X, Y, Z generáció egyre inkább multitasking alapon működik, egyre rövidebb figyelemfókuszt képesek megvalósítani a fiatalok. Ezzel a pályázattal is igyekszünk szembe menni ezzel a trenddel. Aki megtapasztalta, milyen elmélyedni az írásban, kitalálni egy történetet, az érti, ez miről beszélek. Elkezded írni, nem olyanra sikerül, írás közben jössz rá, hogy mégsem ebbe az irányba akarod vezetni a történetet. Telnek a napok, a hetek. Megtanulsz egyre fókuszáltabban figyelni, mert önmagadat fejezed ki vele. Belülről fakad, hogy megcsináld, nem kötelező. Fejleszti a kitartás képességét, azzal, hogyha nem működnek a mondatok, akkor alszom rá egyet, és folytatom.
De a pályázat túlmutat azon, hogy mennyire fejlődik az íráskészség. Én magam is ezt tapasztalom, hogy az írás egy önismereti program. Ahhoz, hogy valaki kutató legyen, fontos, hogy jól ismerd magad és tudd elszégyellni magad, ha hibázol. Az írással elkezdünk gondolkodni azon, hogy kik is vagyunk valójában.
Arról is hallottam beszélni önt interjúkban, hogy kétfajta siker van egy kutató életében az eredmény elismerése, meg a folyamatban megélt siker. Ön ezt, hogy élte meg a kutatásában?
Ez valóban így van. A kutatás egy alkotói folyamat. Minél merészebb egy kutató, minél izgalmasabb kutatási irányokat vesz, annál bizonytalanabb a sikeressége. Lehet bizonyos fokig rutin alapon is kutatni, betanult módszerekkel, amit a főnökünk ad nekünk feladatot, azt megcsináljuk és ebből kijöhet egy jópofa eredmény. Olyan, mint a versenysport, lehet kocogni, hogy hú, most fölkeltem reggel, megizzadtam, sportoltam. Meg szét is hajthatjuk magunkat a végtelenségig és az egy egészen más dimenziója az erőfeszítésnek. Ez a helyzet a kutatással. Belemélyedni problémákba, rizikókat vállalni, hogy már nem is tudunk létezni a problémán való gondolkodás nélkül. Ez egy teljesen más létforma. Aki belekerül, az megérti azt, amit én úgy hívnak, öntranszcendencia. Mikor olyan módon próbálunk fölfedezni dolgokat, hogy ez egy nagyobb ügy, mint saját magunk. Az öntranszcendencia élménye jellemzően az emberi élet késői szakaszában jelenik meg, amikor a primer igényeknél, a karrierépítésnél fontosabbá válik annak keresése, mi az a nyom, amit magunk mögött hagyunk, ami túlél minket. Ez a Maslow-piramis legmagasabb pontja.
Ez egy személyes, lelki megélése a kutatói létnek. Nagyon sikeres végeredményt el lehet érni anélkül is, hogy valaki egy ilyen öntranszcendens állapotot megélne, rutineszközökkel. De akkor nincs benne olyan hozzáadott érték, innováció, lelki gyötrelem, csodálatos felismerések.
Van egy időszak, amikor ön elkezdett foglalkozni a kérdéssel, hogy van az öntranszcendens állapot, ez a fajta siker és hogy ezt tovább akarja adni a fiataloknak?
Ezt nehéz meghatározni időben. Ez egy hosszú folyamat. Nagyon küzdöttem már középiskolás koromban ezzel a kérdéssel, hogy tulajdonképpen mi is a művészeteknek, meg a tudományoknak a viszonya. Magamban is kerestem a helyemet ebben, hogy én hova tartozom, egyik világhoz vagy a másikhoz, vagy egyáltalán érdemes-e ezt a kérdést feltenni. Mindig nagyon érdekelt a zene, a sportok és maga a kutatás világa is és próbáltam ellavírozni ebben a kérdésben. És oda jutottam, hogy akármennyire vagy okos, nem lehetsz annyira okos, hogy ne lennének nálad még okosabbak. Az egy önmarcangoló kérdés volt, hogy akármennyire vagyok jó, mindig lesznek nálam jobbak, és náluk jobbak, és így tovább Ez komoly felismerés volt számomra még középsuliban. Ennek mentén kezdett nagyon érdekelni a kérdés, hogy mi tesz valakit kiváló kutatóvá, mi minden kell ehhez az „okosságon” túl, és hol fogom én megtalálni ebben a helyemet. Sokat olvastam komoly tudósokról, arról, hogy például Einstein miért volt jó tudós. Kiváló elme volt, de nem ő volt a világ legjobb matematikusa, ezért volt, amikor matematikusok segítették őt a matematikai részében a gondolkodásának. Min múlik, hogy valaki igazán eredeti módon kezd gondolkodni? Mennyire múlik azon, hogy valaki osztályelső volt vagy nem? Ebben a kérdésben bonyolult kép kezdett el bennem kirajzolódni. Azt kerestem, hogy én, hogyan tudom az énem matekos, fizikusi részét összehozni a zenei, sportos, művészeti énemmel. Nagyon érdekelt a pszichológia is és hogy ezeket miért is kellene annyira különböző diszciplínáknak tekinteni? Nem lehet-e megtalálni a közös nevezőket bennük? Ez nem ment gyorsan. Már mélyen benne voltam a saját kutatásaimban, a kutatós útkeresésemben, amikor kezdtem azt megérezni, hogy ebből előnyt lehet kovácsolni. Amikor megtalálod magadban azt, hogy a személyiségprofilodat hogyan tudod ráállítani egy olyan kutatási pályára, amire azt mondhatod, hogy mások ilyet nem nagyon csinálnak.
A kutatásaimban megjelent az úgynevezett mentális csapdák témaköre is, vagyis az a kérdés, miért követnek el még a legnagyobb tudósok is hibákat, miért jutnak téves következtetésekre. Sokat foglalkoztam a kérdéssel, hogy mi ezeknek a mentális csapdáknak a természetes, és hogyan lehet őket elkerülni. Itt már a pszichológia összekapcsolódott az elméleti fizikával és azt gondoltam, hogy kevesen foglalkoznak ilyesmivel. Nem gondolom, hogy ilyen felismerések megadatnak sokunknak, hogy tudják, hogy én most ebben vagyok jó. Ehhez fel kell nőni és nagyon sokat kell küzdeni.
Találkozott olyan fiatalokkal, akik már elindultak ezen a gondolatmeneten?
Igen, sőt, most is van egy fiatalember, aki nálunk dolgozik a Szerkezetkutatási Osztályon, aki egyébként BME-s. Ő is keresi ezt az utat, hogy hogy tudna jó kutató lenni. És nem egyszerűen csinálja, hogy könyvekből olvas és alkalmazza ezt a tudást, hanem van benne egy önmarcangoló készség, hogy tényleg jól gondoltam-e ezt ki? Ha ezt a dedukciót letettem az asztalra, akkor ezekből a kísérleti adatokból nem tudnék-e egy más eredményre jutni? Hol követtem el a hibát? Van egy önreflektív képessége, ami nem mindenkiben van meg, nagyon érett kutatóknál sem. És hiszek abban, hogy a fiatalokat el kell ebbe az irányba mozdítani.
Ifj. Szántay Csaba Hát, ez furcsa… című könyve még mélyebb betekintést ad az interjúban tárgyalt gondolatokba, kérdésekbe és a TETT-mesepályázat oldalán található Szabó János című írásába is érdemes belenézni.
(Saád Anna)
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „MédiaTudós – tudomány és média a digitális kompetenciák szolgálatában” címmel, NTP-INNOV-22-0066 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 5.580.000 Ft-os támogatásával.
