A sokak által a Konyhafőnökből ismert Fördős Zé, a hazai gasztronómia egyik legvagányabb alakja nem mindig volt ennyire sikeres. Talpraesettségének és kreativitásának köszönhetően azonban hamar bekerült a köztudatba.
De hogyan lett belőle a Street Kitchen házigazdája, televíziós személyiség és üzletember? A beszélgetésből sok egyéb érdekesség mellett, erre is fény derül.
Honnan jött a főzés szeretete? Kitől tanultad meg az alapokat?
Az apai nagymamám és édesapám is szakács végzettségű, úgyhogy vendéglátós családba születtem bele. Már óvodáskoromban bejártam a nagyinak, meg az apu által vezetett étteremnek a konyhájába, és néztem az egész folyamatot.
Egyébként édesapámnak mindig is volt valamiféle vendéglátós vállalkozása, például kisvendéglője, nagyobb vendéglője, meg ír sörözője, aztán rendezvényszervező cége. Tehát gyakorlatilag kiskoromtól fogva folyamatosan ezt láttam. Utána pedig, amikor középiskolás lettem, már elkezdtem hétvégi kisegítőként pincérkedni, és akkor már a munka is megérintett. Eleve a Xántus János Idegenforgalmi Szakközépiskolába jártam, ott is tanultunk gasztronómiát, vendéglátást. Utána pedig a BGF-en tanultam vendéglátó és szálloda szakon. Úgyhogy elég sok szálon kötődőm a gasztronómiához.
Mi volt az az étel, amit először el tudtál önállóan készíteni?
Már egészen kiskoromban elkezdtem anyu segítségével főzögetni. Arra tökre emlékszem, hogy az első kaja az egy kókuszgolyó volt. Tudom nem nagy szám, de hát ez van, be kell vallanom az igazságot. Akkor egyébként rákattantam arra, hogy az anyutól megtanult recepteket egy kis saját receptfüzetbe elkezdtem gyűjteni.
Hány éves voltál?
Olyan 8-9 éves. Vicces visszagondolni, mert nehogy azt gondold, hogy egész életemben arra vágytam, hogy majd szakácskönyveket fogok kiadni. Ez akkor érdekelt, de aztán teljesen elfeledkeztem róla. Szóval az, hogy az embereknek én a gasztronómiáról meséljek, csak sokkal később jött az életembe.
Olvastam egy interjúban, hogy a főzés korábban hobbi volt a számodra. Mi volt az az élmény, ami miatt elkezdtél komolyabban is foglalkozni vele?
Hobbim is, meg egyfajta életösztön. Igazából a főzéstudományomban a nagy áttörést az jelentette, amikor 22 évesen kiköltöztem Ausztráliába. Eredetileg 3 hónapra indultam, végül 9 lett belőle, és ott tapasztaltam meg először anyukám főztjének a hiányát, mivel addig a szüleimnél laktam. És akkor jöttem rá, amikor egyedül kellett megállnom a lábamon, hogy tök jók a helyi hamburgerek, de jó lenne valamilyen házias kosztot is enni. És elkezdtem anyukámat hívogatni Sydneyből, hogy hogyan kell a zöldbabfőzeléket csinálni, vagy hogyan készül a pörkölt. És rájöttem, tök jó, ha tudok csinálni pörköltet nokedlivel, és ott vannak a hazai ízek.
Mi a véleményed arról, hogy mindenki tud főzni? Kell hozzá tehetség, vagy bárkiből lehet profi szakács?
Érdeklődéssel, meg lelkesedéssel az ember szinte mindent meg tud tanulni. Egy jó színvonalú szakács bárkiből lehet, akár hobbi szinten, akár a szakmában. Nyílván a kiemelkedő tehetség az itt is megnyilvánul, és azért Michelin-csillagos séf már csak kevés emberből lehet, de az alap, az mindenkinek adott.
Sőt, tovább megyek. Azt gondolom, hogy a főzés az alapvető műveltségünk része kellene, hogy legyen. Nem hiszem, hogy a pasiknak arra kellene büszkének lenniük, hogy egy tojásrántottát sem tudnak elkészíteni. Én szorgalmaznám akár azt is, hogy az általános iskolában a gyerekek kezdjenek el tanulni egy kis gasztronómiát, mert szerintem az életben gyakrabban fog mindenki csirkepörköltet csinálni, mint mondjuk egy háromszögnek a területét a szögei alapján kiszámolni.
Hány éves kortól érdemes a gyerekeket bevonni a főzésbe?
Korábban valószínűleg magasabb életkort mondtam volna, de a Konyhafőnöknek volt két junior évadja, ahol 6- 7 éves gyerekek is megjárták a konyhát. Olyan kicsik voltak, hogy nem érték fel a pultot. Ezek a kisgyerekek mesélték, hogy 3-4 éves koruktól kezdve már főzögettek a szülőkkel. Úgyhogy én azóta azt gondolom, hogy a legalapvetőbb dolgokat ebben a korban el lehet kezdeni nekik megtanítani.
Nem gondolkoztál azon, hogy írsz egy gyerekeknek szóló szakácskönyvet?
Mindig vannak ötletek, hogy milyen irányba menjünk könyvek tekintetében, de még nem gondolkoztam azon, hogy gyerekeknek szóló szakácskönyvet készítsek. Tervezgetünk egyébként gyerekeknek szóló gasztrós tartalmakat létrehozni, és elképzelhető, hogy egyszer ebből egy szakácskönyv lesz.
Ha már említetted a Konyhafőnök juniort, miben voltak másak az elvárások a gyerekekkel szemben a felnőtt versenyzőkhöz képest?
A pedagógiai része nagyon fontos volt. Egy felnőttnek simán azt mondom, hogy figyelj haver, felejtsd el a főzést, ez nagyon béna lett, és már ez a harmadik pocsék kajád, vedd le a kötényed, addig egy gyereknél ilyeneket nem szabad, és nem is akartunk megcsinálni, úgyhogy sokkal óvatosabbak voltunk. De aki látta ezeket a Konyhafőnök juniorokat, azt is láthatta, hogy megdolgoztattuk a gyerekeket, szóval nem bántunk velük sem kesztyűs kézzel.
Mennyire voltatok velük szigorúak? Igyekeztetek enyhébb kritikát adni?
Arra nagyon figyeltünk, hogy semmi olyan rossz élmény ne érje őket, ami esetleg elvenné a kedvüket a főzéstől, vagy akár bármilyen fajta megmérettetéstől a jövőben. Ilyen szempontból sokkal nagyobb volt rajtunk a felelősség. Igyekeztünk őszinték lenni, de jóval árnyaltabban tálalni a véleményünket.
Hogyan láttad, miként élték meg a versenyt a gyerekek, főleg a kiesést?
Imádták, és azt hozzá kell tenni, hogy nagyon sok kisgyerek, aki kiesett a versenyből nem azért sírt, mert kudarc érte volna, hanem mert annyira jó buli volt nekik, és szerettek együtt lenni, és ez véget ért. Nem tudok olyan gyereket mondani a csoportból, akinek ne egy életre szóló pozitív élmény lett volna a verseny. Erre nagyon vigyáztunk mi is és a szerkesztők is.
Mivel foglalkoztál a televíziózás és a videók készítése előtt?
Édesapámmal dolgoztam együtt. A fősuli elvégzése után az ő rendezvényes cégénél kezdtem el dolgozni. Gyakorlatilag végigjártam a ranglétrát, pincérként kezdtem, és a végén apu mellett a cég vezetőjévé váltam. Aztán ez a cég a 2008-as gazdasági válságban tönkrement, és akkor kellett egy nagyot váltanunk. Tulajdonképpen nekem onnan jött az ötlet, hogy ha már ennyire szeretjük a gasztronómiát, meg ennyire fontosnak tartom azt, hogy az emberek otthon megtanuljanak főzni, akkor az öcsémmel készíthetnénk főzős videókat, ebből született később a Street Kitchen. Ez 2013-ban volt.
Akkor ez tulajdonképpen nektek egy családi projektként indult?
Igen, egy családi projektként indult, és mind a hárman a mai napig aktívan részt veszünk a munkában.
Mi volt vele a célotok?
Az elsődleges célunk az volt, hogy egy olyan munkát találjunk, amiből meg lehet élni. Bár sokan biztos azt szeretnék hallani, hogy ez egy szerelemnek indult, és aztán lett belőle egy komolyabb vállalkozás, de ez nem így van. Nyilván szeretjük, amit csinálunk, de mi ezt rögtön üzleti céllal indítottuk.
Milyen nehézségekbe ütköztetek?
Az elején rutintalanok voltunk, ezért nagyon sok energiát kellett belepakolnunk minden egyes videóba, főleg, hogy ekkor még mindketten rendes munkahelyen dolgoztunk, és a munka mellett legfőképpen esténként, illetve hétvégenként tudtunk csak a projekttel foglalkozni. Az már egy későbbi fokozat volt, amikor önállósítottuk magunkat annyira, hogy csak ezt csináltuk.
Emlékszem az első videónkat két nap alatt vettük föl, mostanában egy ilyen főzős videó kb. annyi idő alatt készül el, mint amennyi idő alatt valójában az étel is. Tehát egy óra alatt fölveszünk egy részt.
Probléma volt még, hogy mindenféle tőke nélkül vágtunk bele a dolgokba. Úgyhogy ezek voltak a nehézségek, bár ezt tök szívesen vállaltuk, hogy nagyon sokat kell dolgozni, az első két évet úgy nyomtuk végig, hogy heti hét napban, szombat-vasárnap is dolgoztunk, naponta 10-12 órákat, szóval nagyon keményen toltuk az elején.
Hogyan alakult a történet miután legyártották az első részeket, akkor még Szárnyas Ízvadász néven? Mi hozta meg a sikert?
Nekünk szerencsénk volt olyan értelemben, hogy az Index szerkesztői már az első videónkat, ami még Szárnyas Ízvadász néven futott, lehozták a címlapon. Aztán megcsináltuk a következő videót, és a szerkesztők azt is kitették a címlapra, és a harmadik videó után már maga a szerkesztősége hívott, hogy látják milyen jópofa főzős videókat készítünk, és van-e kedvünk ezt így rendszeresen gyártani. És miután felajánlották ezt a lehetőséget, tudtunk szerezni magunknak szponzort. Az Electrolux rögtön fejest ugrott, és a mai napig az egyik fontos támogatója a Street Kitchen-nek. Úgyhogy azt mondom, nagyon gyorsan eljutottunk oda, hogy minket észre vegyenek, és hogy ebből valami pénzünk is legyen.
Miért nem vittétek tovább a Szárnyas Ízvadászt? Hogyan lett belőle Street Kitchen?
A Szárnyas Ízvadászt egy pilot projektnek gondoltuk annak idején, amiből akár lehetne egy tévéműsor is. De aztán nem szerettünk annyira bele ebbe a névbe. Meg annak az volt az alapkoncepciója, hogy mivel én 23 éve siklóernyőzöm, a videókban siklóernyővel repkedek ide-oda, ahol pedig leszállok, főzök is valamit. Aztán pár videó után rájöttünk, hogy a nézőket inkább a főzés rész érdekli jobban, és a szárnyak szükségtelenek a sikerhez. Így vágtunk bele a Street Kitchen-be. Ez azért is jelentett nagy előrelépést, mert éreztük, ha fejlődni szeretnénk, egy ember nem lesz elég ehhez a projekthez, mert nem bírunk annyi tartalmat létrehozni, mint amennyit az általunk vízionált nagy portálra kellene. Úgyhogy elég hamar elkezdtünk ismerős arcokkal felvenni a kapcsolatot, hogy mi lenne, ha ők is beszállnának a csapatba. Az volt a cél, hogy ez ne egy emberről szóljon, hanem egy csapatról.
Hányan dolgoztok most ebben a csapatban?
Nagyon sokan vagyunk, igazából egy folyamatosan változó összetételű és létszámú csapatról van szó, de ha mindenkit összeszámolunk, akkor több mint 20 ember dolgozik a Street Kitchen tartalmakon.
És hogyan csöppentél bele a televíziózás világába?
Az is hasonlóan egyszerűen történt, mint amikor fölfedeztek minket a videókkal. Az RTL látott ezekben a videókban, és akkor indult nekik a Konyhafőnök műsoruk, és ehhez kerestek friss arcokat, akik értenek a gasztróhoz. Így elhívtak egy castingra, de nem ismertem ott senkit, meg nem is jelentkeztem. Emlékszem a villamoson mentem befele dolgozni, és csörgött a telefonom. Az RTL-től kerestek, hogy helló haver, nem akarsz-e eljönni egy castingra. Elmentem két alkalommal, és utána felhívtak, hogy akkor én leszek az egyik zsűritag.
Mi áll hozzád közelebb, a televíziózás, a gasztro videók gyártása, vagy a könyvírás?
Azt mondom, mindegyik én vagyok. Nem biztos, hogy jól érezném magam, ha egy fix tévés arc lennék, akinek minden nap a tévébe be kell menni, mint ahogy nem biztos, hogy örülnék neki, ha állandóan Youtube videókat kellene gyártanom. Valamikor tévében forgatok, valamikor egy könyvet csinálunk, valamikor egy videót, valamikor egy magazinon, vagy egy könyvön dolgozunk, valamikor rendezvényen vagyok, valamikor az üzleti részét vezetem ennek a dolognak. Úgyhogy elég színes és változatos ez a meló, és én ezt nagyon szeretem benne.
Melyik könyveden szerettél a legjobban dolgozni?
Talán a Megúszós kaják című könyv áll a legközelebb a szívemhez, aminek most jön ki a második része. Valójában ez tükrözi leginkább az én gasztronómiai filozófiámat, hogy tényleg 20-30 perc alatt össze lehet dobni valami finomat. A másik, az az olasz gasztronómia, és akkor az Olasz kaják című könyvemet mondanám, mert az egyik legjobban kedvelt irányzat számomra az olasz gasztró.
Akkor az olasz ízvilág jobban bejön?
A magyar után. De ide sorolnám a magyar és az olasz mellett még az ázsiai és mexikói konyhát is.
Milyen projekten dolgozol jelenleg? Mik a közeljövőben a terveid?
Kettő könyvön is dolgozunk, a Megúszós kaják második részén, és a Street Kitchen új könyvén, aminek a témája még maradjon meglepetés. Ezenkívül nemrég indult el egy teljesen új rovatunk, a Street Kitchen Instant, ami olyanoknak szól, akiknek még egyáltalán nincs gyakorlatuk a konyhában. A karantén alatt rengetegen követték a Bespájzolva c. rovatunkat, aminek az volt a lényege, hogy olyan recepteket adtunk a nézőinknek, hogy hogyan tudják felhasználni a mirelit zöldségeket vagy a konzerv babot úgy, hogy valami isteni finom dolog süljön ki belőle. Ezt a vonalat vittük tovább az Instantban, immár általánosabb jelleggel. Kevés hozzávalós receptek, mikrós sütik, stb. Koleszosoknak is jószívvel ajánljuk egyébként ezt a rovatot! . Szóval sok izgalmas új dologra készülünk idénre és a jövő évre is.
Mire vagy a legbüszkébb a munkádban?
A büszkeség szót nem használnám, nem igazán érzem a büszkeséget. Inkább elégedett vagyok azzal, amiket elértünk, mert jóérzés, hogy amit az öcsémmel, meg az apámmal kitaláltunk, az valóban beigazolódott, hogy működik. De nyilván sok terv van még előttem.
Ha visszanézel az elmúlt 7 évre, amikor elindultál ezen az úton, mit csinálnál másként?
Nem nagyon csinálnék semmit másként, annyira szép íve van annak, ami az elmúlt években történt, ennél jobbat nem is kívánhatnék. Sokkal inkább azon szoktam gondolkozni, hogy mit csináljak másképp a jövőben.
Mire gondolsz?
Mondjuk eltelt már 7 év az indulástól, és inkább azt szoktam megkérdezni magamtól, hogy a következő 7 évben mit csináljak másként. Ennek nagyobb értelme van. Úgy gondolom, hogy már 43 éves vagyok, nem vagyok még nagyon öreg, de azért el kell kezdenem odafigyelnem arra, hogy ne csak a karrier és a munka legyen az első helyen az életemben, hanem több szabadidő, több család, több sport. Ahogy mondtam neked, az első két évben nagyon durva volt a heti 7 nap munka, 12 órában. Ezeket most már tudatosan elkezdtem lecsökkenteni, hogy egy kicsit az arányokon javítsak. Nem akarok úgy nyugdíjba menni, hogy szétpörögtem magam, csak nem tudom minek. Úgyhogy az időnek az uralása és megszerzése a következő 7 évnek a projektje nálam.
Ha már szabadidő, mit szeretsz ebben a kevés időben csinálni?
23 éve siklóernyőzöm, de mellett más természetközeli sportokra is rá vagyok kattanva. Például sokat mountain bike-ozom, most egyébként lett egy eBike-om, amit nagyon élvezek. De mellette gyakran futok, futóversenyekre is járok. Imádok túrázni, már háromszor voltam Patagóniában ilyen túlélő túrán, és most is alig várom, hogy mehessek. Elkezdtem szörfözni tanulni, meg nagyon sokat járok az Alpokba via ferrátázni (hegyi túra).
Végezetül, mit üzennél az olvasóknak?
Az tök fontos, és ezt máskor is elmeséltem fiataloknak, hogy én azért szoktam vállalni a múltbeli kudarcaimat, mert szerintem az egy jó példa, hogy 36 éves voltam, amikor ebbe az egészbe belevágtam. Nekem 36 évesen még egy százezer forint értékű autó volt a tulajdonomban, és ennyi volt az összvagyonom, ami húsz éves korban nagyon poén, viszont ennyi idősen lehet már ijesztő egy kicsit. Legalábbis nekem nyomasztó volt, hogy ennyire nem akar összejönni semmi. És szerintem ez egy jó példa lehet, hogy valakinek 36 éves korában is beindulhatnak a dolgai, csak nagyon szorgalmasnak kell lenni. Persze ezt mondani egy tizenévesnek, hogy legyen szorgalmas, kicsit béna, de aki megnézi az én sztorimat, láthatja, hogy a szorgalom az nem feltétlenül egy stréber dolog. De közben én úgy voltam szorgalmas, hogy halál lazán, meg imádtam ezt az egészet. Szóval nem túlgörcsölve, bátran és rendkívül elszántam csináltam ezeket a dolgokat, és ez sikert hozott, de nyilván sok szerencse és munka is kellett hozzá.
(Bihari Bernadett Luca)
Kiemelt kép: Erdőháti Áron
A cikk eredetileg a DUE Tallózó 2020. októberi számában jelent meg. További érdekes olvasmányokért lapozz bele a magazinba!
