A magyar férfi labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszor is kijutott az Európa-bajnokságra. A nemzeti csapat mindezt csoportelsőként tette, veretlenül, illetve a 2023-as naptári évet is vereség nélkül fejezi be. Így 2016 és 2021 után 2024-ben sem rendeznek Magyarország nélkül kontinensviadalt.
A csapat stílusa már nem „csak” arra alkalmas, hogy magasabbra taksált válogatottak játékát rontsa el, hanem arra is, hogy domináns félként fellépve is tudjon győzelmet aratni. Illetve ahogy mondani szokás, a jó csapat ismérve az is, hogy nem olyan jó, esetleg rossz játékkal is képes eredményt elérni.
Mi történt az előző Eb óta? Visszatért Szoboszlai, formációban is váltott Marco Rossi, de az alapelvek maradtak. Ezzel sikerült szép eredményeket elérni a Nemzetek Ligájában. Reaktív félként, jól szervezett, labda nélküli játékkal megnehezítettük nálunk jóval jobb csapatok dolgát is. Azonban a labdás fázisban nagyon elmaradtunk már ettől a minőségtől, és főleg ezért maradhatott alul a válogatott például Albániával szemben. A selejtezőcsoport tagjainak megismerésekor világossá vált, ha ezen a téren nem történik előrelépés, csúnyán meg is lehet égni a jónak tűnő sorsolás ellenére is. A csoportelsőség azt mutatja, jó irányba mozdult el a válogatott, de főként az idegenbeli meccsek mutatták meg azt, hogy van még hova fejlődni.
A bolgárokat és a litvánokat hazai pályán simán sikerült megverni, szépen, terv szerint. A szerbek elleni két meccsen nézett ki a csapat a legjobban, amikor leginkább játszhatta a saját játékát. Biztos védekezés középső blokkban, meccs vége felé mély blokkban, gyors átmenetek és direkt játék a kontrák után. Így született például Varga Barnabás mindkét gólja, aki úgy tűnik képes lehet betölteni azt az űrt, amelyet Szalai Ádám hagyott maga után a kilences poszton.
Montenegró ellen két erősen különböző meccset láthattunk. Idegenben egy nagyon kompakt, mély blokkban védekeztek a hazaiak, amely ellen látványosan nem volt ellenszere a magyar csapatnak, így izgalmat és gólokat egyaránt nélkülözött az összecsapás. Itthon pedig Szoboszlai klasszis villanásai gyakorlatilag eldöntöttek egy olyan meccset, ami a magyaroknak már nem számított, de az ellenfél még abban a hitben küzdött, hogy győzelem esetén kijuthat az EB-re.
Bulgária és Litvánia ellen vendégként azonban igencsak szenvedett a csapat. Litvánia meglepő módon felvállalt egy nagyon bátor letámadást, ahol ember-ember ellen kijöttek, ezzel megfojtva a magyarok labdakihozatalait, illetve Marco Rossi kísérlete is rosszul sült el azzal, hogy Szoboszlai Dominiket mélyebb szerepkörben próbálta játszatni. De a csapatnak volt tartása, bár fordítani nem sikerült, az egyenlítés összejött. Hasonlóan alakultak a történések Bulgáriában is, ahol egy kifejezetten kaotikus meccs végén egy öngóllal hoztuk össze a kijutást az EB-re. Az a mérkőzés azt mutatta meg, hogy a magyar keret mélysége hagy kívánni valót maga után, és ha esetleg pár kulcsjátékos nem elérhető, jelentősen visszaesik a játék minősége. De a küzdelem ott is meghozta az eredményét, és talán ez az, ami miatt ez a válogatott kicsit más.
Természetesen a magyar csapat sem vádolható azzal, hogy ne akart volna nyerni, csupán a döntő pillanatokban sokszor elbuktunk. Rohamoztunk az utolsó percekben, de valami hiányzik. A végén elpattan, kipattan, kikapunk. A mostani csapatnak olyan tartása van, amely kritikus helyzetekben nem az összeomlás, hanem a kilábalás irányába tud húzni. Az a karakter, amely az öltözőbe költözött és a játékosokkal a pályára lép, talán a legnagyobb érték. Ebben pedig Marco Rossinak és a teljes stábjának szerepe van. Tartás, karakter, fegyelem, egymásért való küzdés. Közhelyesnek tűnő értékek, de olyan alappillérek, amik nélkül 11 Szoboszlai Dominik szintű játékos is félkarú (vagy féllábú) óriásként futna ki a gyepre. Illetve a 12. játékos, a most már rendre teltházzal üzemelő Puskás Aréna közönsége. A jelenleg sérült Sallai Roland, Orbán Willi és Schäfer András visszatérése kulcskérdés, ahogyan az is, hogy senki más ne legyen majd ,,helyettük” sérült az Eb idején. Több poszton is van már akár második számú opció, aki esetleg bedobható kezdőként vagy jó rotációs emberként, de azzal még nem vádolható a válogatott, hogy kifejezetten bő kerete lenne.
A kijutás egy újabb nagy siker, de nem felejthetőek el ezzel egyidőben a meglévő problémák sem. Az biztos, hogy nyugodt szívvel nézheti minden magyar a sorsolást december 2-án, hiszen bárki is kerül egy csoportba a magyarokkal, lesz esélyünk felvenni vele a versenyt.
(Szücs Márton Teofil)
