Vannak olyan történetek a múltban, amik ugyan jól hangzanak, és mindenki hallott róluk, netalán tanulta is történelemből, azonban lehet, hogy csupán a fantázia szüleményei. De vajon mi az igazság? Most lehull a lepel!
1. Csecsemőgyilkos spártaiak
Mindannyian ismerjük a kegyetlen spártai katonatársadalom horrorisztikus szokását: a beteg vagy gyenge csecsemőket, akikről látszott, hogy nem lehet majd jó katonát faragni belőlük, ledobták a Taigetosz hegyről.
A valóság azonban az, hogy ugyan tényleg volt egy hasonló hagyomány, de a spártaiak nem dobták le a gyerekeiket a Taigetoszról, csak kitették ide az életképtelennek ítélt gyermekeket.
A szokások szerint az apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy „idétlen” volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni – el kellett mennie a törzsének (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira.
Tehát nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt”. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata.
A Taigetoszról ledobált csecsemők sztorijának forrása Plutarkhosz görög krónikus művei, aki ezeket Spárta fénykora után jó 500 évvel írta. A szerző ugyan többször járt a saját kora Spártájában, de a krónikáit a fél évezrednyi szájhagyomány által eltorzított történetekre alapozta. Innen származnak a spártai katonák emberfeletti erejéről szóló történetek, valamint a tökéletes háborús gépezetként működő spártai társadalom leírása. És a mindent a harci hatékonyságnak alárendelő alapelv is, miszerint a saját gyerekeiket is feláldozták, ha azok nem tűntek jó alapanyagnak a katonai kiképzéshez.
2. A piromániás császár
Biztosan mindenki hallotta a történetet, miszerint Néro, az őrült császár felgyújtotta Rómát, melynek a lángokba gyönyörködve nézte végig pustulását.
Egyes források szerint, azért tette, hogy a saját dicsőségére és ízlése szerint építhesse újjá Rómát, illetve, hogy a katasztrófa sújtotta területen emelt színpompás Domus Aurea-palotakomplexumnak helyet teremtsen:
„Mintha ugyanis bosszantaná az ódon épületek csúfsága, a girbegörbe, keskeny utcák látványa, felgyújtotta Rómát; ez oly nyilvánvaló volt, hogy sok consuli rangú férfi egy ujjal sem bántotta Nero szolgáit, pedig kóccal, fáklyával a kézben érte őket tulajdon házaikban…” – olvashatjuk Suetonius, korabeli történetíró tollából.
Egy másik elmélet szerint pedig tettének hátterében az állhatott, hogy a tragédiát felhasználja a Rómában virágzó keresztény közösség üldözésére.
A történetírók közül Suetonius tette egyértelműen felelőssé Nerot a tűzvészért.
A történettel ellentétben viszont nem Néro gyújtotta fel Rómát. Egyrészt a tűzben palotájának és műkincsgyűjteményének egy része is elpusztult, másrészt a tragédia idején Antiumban tartózkodott, és a hír hallatán azonnal visszatért Rómába, hogy megszervezze az oltást és a lakosság mentését.
A tűzvész oltásának megkönnyítése érdekében a császár több intézkedést is hozott, így például saját költségen építtetett oszlopcsarnokokat, hogy ezek tetejéről lehessen oltani a tüzet.
Becslések szerint a metropolisban átlagosan napi 100 tűzeset történt, és az ottani építészeti módszerek miatt (fa szerkezetes tetők) egy száraz nyári éjszakán akár egyetlen égve felejtett olajlámpa, vagy gondatlanul eloltott fáklya is szörnyű tragédiát okozhatott. Valószínűleg tehát emberi mulasztás okozta a 64. július 18-án éjjel kezdődő tűzvészt is, amely a Circus Maximus környékéről, a Palatinus-domb lábától indult el Róma elpusztítására.
3. „Boszorkányok márpedig nincsenek!”
Egy gyakran említett idézet Könyves Kálmán magyar uralkodó törvényei közül. Azonban téves az a vélekedés, miszerint a király betiltotta volna a boszorkányüldözést. Igazából csak a pogány eredetű, vérszívó boszorkányok (striga) létezését tagadta, a varázslást folytató, méregkeverő boszorkányok (malefica) ellen törvényeket is hozott, ugyanis az eredetei szöveg így hangzik:
„A strigákról [varázserővel bíró, vámpírszerű lények] pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.”
Ám a korhoz képest még így is felvilágosult módon járt el a mágiával kapcsolatban, mivel előtte nem létezett tiltás.
4. Attila, „az Isten ostora” temetése
„Attila holttestét titkos éjjel temették, a föld mélyébe elrejtették. Fegyvereit, kincseit mind mellé tették a koporsóba. Az első koporsót aranyból, a másodikat ezüstből, a harmadikat pedig kemény vasból készítették. Amikor a rabszolgák a sírt betemették, egy sereg hun íjász körülvette őket, és mind egy szálig elpusztította azokat, akik a temetés helyét ismerték. Így aztán azok, akik temettek, találkoztak azzal, akit eltemettek. Attila sírját azóta sem találták meg, a hun királynak csendes a nyugodalma.” – szól a vándortörténet.
Egy másik, ismertebb monda szerint pedig a Tisza vizébe, hullámsírok között helyezték őt örök nyugalomra.
És ez miért nem lehet igaz?
A hun temetkezési szokásokban ismeretlen volt az ilyen fajta (vízbe) temetés. A temetkezési szokások szerint általában fakoporsóban, földbe temetkeztek, a sír fölé pedig szkíta módra földhalmot, azaz kurgánt emeltek.
Továbbá Attila temetéséről Jordanes itáliai történetíró a VI. században azt írja, hogy a föld mélyén van a sír, azaz nem folyóba temették Attilát. Ráadásul, amikor lefordították Jordanes szövegét, akkor belecsúszhatott egy fordítási hiba is: ugyanis a latin „coperculum” szó a koporsót jelenti, de a szövegben valójában „ferculum”, azaz szemfedő szerepel, tehát nem hármas koporsó, hanem hármas szemfedő lehetett, amibe a hun fejedelmet temették.
Ugyanígy középkori vándormotívum a szolgák legyilkolása is a szertartás után.
5. Dózsa György és az izzó vastrón
Dózsa Györgyöt, az 1514-es parasztlázadás vezéralakját olyan horrorisztikus módon végezték ki, hogy amellett a Trónok harca vidám esti mesének tűnik: izzó vastrónra ültették, ahol elevenen sült meg, katonáit pedig arra kényszerítették, hogy egyenek a húsából.
A hiedelemmel ellentétben Dózsa Györgyöt kivégzésekor nem ültették tüzes trónra, bármilyen jól is hangzik. A tüzes trónról szóló „mese” Petőfi Sándor A nép nevében című költeményével terjedt el szélesebb körben.
Viszont a többi motívumot, a fejre tett izzó vaskoronától az alvezérekre kényszerített kannibalizmusig több korabeli forrás is említi, és egyébként egyik sem példa nélküli.
Az izzó vaskorona a megbukott trónkövetelők kivégzésének hagyományos kelléke volt a kora középkorban, a kivégzett testéből a tettestársak megetetése pedig az árulók jussa.
A magyar történelem hősei között számontartott Kinizsi Pál, Mátyás király legendás hadvezére a Nándorfehérvárt az ellenségnek átadni próbáló cseh zsoldosokat végeztette ki ilyen kegyetlenül 1494-ben.
6. A Föld lapos
Gyakori tévhit, hogy a „sötét középkor” emberei laposnak képzelték el bolygónkat. Ugyanis a műveltebb réteg tisztában volt azzal, hogy a Föld nagyjából gömbölyű.
Ezt is alátámasztja, hogy az ókori görög tudósok a Föld formáját már jóval korábban megállapították, az i. e. 3. században élt Eratoszthenész még a Föld átmérőjével kapcsolatban is pontos becslést fogalmazott meg. A Kolumbuszt hitetlenkedve hallgató tudósok és fejedelmek nem a Föld gömbölyű voltát nem hitték el, hanem a felfedező (később tévesnek bizonyuló) számításait a Föld méreteivel kapcsolatban.
7. Bastille- a zsarnokság jelképe
1789. július 14-én ostromolták meg Párizs felkelt polgárai az ancien régime rettegett börtönét, a Bastille-t, melynek elfoglalása és lerombolása jelezte a francia forradalom kirobbanását, a zsarnokság megdöntését. A hírhedt építmény bevételének napja hagyományosan az újkori történelem kezdőpontjának számít, melynek eseményei két és fél évtizednyi háborút eredményeztek.
A Bastille-t nem azért ostromolták meg a francia forradalom idején, mert a zsarnokság jelképe lett volna, hanem mert két nappal korábban 250 hordó puskaport szállítottak oda. A börtönben ekkor csak hét fogoly volt: négy váltóhamisító, két elmebeteg és egy szexuális perverziói miatt bezárt ember.
A zsarnokság szimbólumaként feltüntetett ábrázolásokon az épület hatalmas, mintegy fenyegető monolitként van ábrázolva, ezzel szemben az erőd közel sem volt olyan nagyméretű, mint ahogy azt, nyilván a közhangulat fokozása miatt ábrázolták. Az erőd a méretei alapján nagyjából egy lakóháznak felelt meg.
8.Napóleon, az „apró” császár
Bonaparte Napóleon francia császár nem volt alacsony ember, sőt egy kicsivel magasabbnak számított, mint korának átlagos nagyságú férfi francia állampolgárai.
A francia uralkodó 1821-ben bekövetkezett halálát követően megmérték a magasságát, amely akkor öt láb két hüvelyk volt (francia lábban számítva.) Ez 167,8 centiméternek felel meg. A császári gárda gránátosai közé azok léphettek be, akik 170,5 centiméter magasak voltak, így Napóleon csak centiméterekkel volt kisebb, mint elit katonái.
Egyesek úgy vélik, hogy használták a megnevezésére a le Petit Caporal (’a kis káplár’ vagy ’a kis tizedes’) becenevet. Ez a név azonban valószínűleg inkább a szeretet kifejezésére, mintsem Napóleon valódi magasságára utalhatott.
9. A Trianoni békeszerződés
Az első világháború győztes nagyhatalmai, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia 1920. június 4-én íratták alá a trianoni békeszerződést.
Sokan tévesen úgy vélték, vagy vélik, hogy 2020-ban hatályát vesztette a szerződés, de ez nem igaz. Egyrészt, mert nem tartalmaz időkorlátot, másrészt pedig a mai határokat meghatározó 1947-es párizsi békeszerződések eleve felülírták, tehát már rég nincs érvényben.
10. Az Európai Unió 12 csillaga
Elterjedt hit, hogy az Európai Unió zászlajának tizenkét csillaga a tizenkét alapító tagállamot képviseli. De a zászlót 1955-ben tervezték, eredetileg az Európa Tanács zászlajának.
Felmerült ugyan, hogy a csillagok számát a tagállamok számához igazítsák, de ezt az NSZK ellenezte, mert az egyik tag a vitatott helyzetű Saar-vidék volt, amelynek függetlenségét nem akarta elismerni. Ekkor megegyezés született, hogy a csillagok száma változatlan marad.
Az Európai Unió legkorábbi elődjét, az Európai Szén- és Acélközösséget 1952-ben hat alapító állam hozta létre; a zászlót 1985-ben vette használatba ennek utódja, az ekkor tíztagú Európai Közösségek, majd ettől örökölte meg 1993-ban az ekkor valóban tizenkét taggal létrejött Európai Unió.
De akkor mit szimbolizál 12 csillag?
A kérdésre adott leggyakoribb válasz az, hogy a zászlón azért van 12 csillag, mert a tizenkettes szám a teljesség és az egység szimbóluma, és különböző hagyományok szerint a tökéletességet képviseli.
(Bihari Bernadett Luca)
