Miből épülnek fel az építészek? Kíváncsiságból, gyakorlatiasságból és sok-sok kreativitásból! Földes László Ybl Miklós-díjas építésszel beszélgettünk, leginkább eredettörténetéről és munkáiról, köztük a celldömölki Vulkánparkról esett is szó.
Mindig is építész szerettél volna lenni?
Nem, eleinte nem igazán tudtam, mi akarok lenni, de az igaz, hogy már kisgyermek koromban is mindig építettem valamit. Eleinte csak kisebb kunyhókat a kertbe, aztán kaptam pár LEGO készletet, amikből gyakran házakat alkottam. Gimiben a rajztanárnő fia is építész volt, így mindig nagyon lelkesen beszélt arról, hogy ők milyen grafikákat csinálnak. Ezért is gondoltam már arra az iskola elejétől, hogy ezt a pályát fogom választani, de még nem voltam benne biztos. Aztán olyan iskolába jelentkeztem és így alakult. A szüleim néprajzkutatók voltak, ezért 8-9 éves koromban gyakran magukkal vittek, amikor felmérni készültek nád- vagy szalmatetős vályogházakat. Ez egy kicsit különös találkozás a szakmával, de számomra nagyon erős élménynek bizonyult.
Ezek szerint a népi építészet is inspirálja a munkáidat?
Mind a mai napig.
Ez például a celldömölki Vulkánlátogató központon is megmutatkozik?
Az épületnek csömöszölt beton homlokzata van, aminek az elkészítésében sokat segített, hogy utánanéztünk, hogyan csömöszölték annak idején a vályogházakat. Viszont általánosságban úgy gondolom, hogy a népi építészet egy nagyon józan és letisztult gondolkodásra nevel, ehhez a tudáshoz pedig mindig érdemes visszanyúlni és tanulságot venni belőle.
Hallottam olyan pletykákat, hogy a helyiek úgy gondolják, a Vulkánpark nem illik bele a környezetébe, ezért nem tetszik a város lakóinak. Mit gondolsz erről?
Nem lep meg, hiszen az egy elég merész és brutális épület. Igaz, hogy a lírai táj közepén áll, viszont régen a helyén bányaépületek és vasúti sínek voltak. Részben erre alapoztunk a megalkotásakor. Másrészről úgy gondolom, hogy mivel a vulkán műfaja is brutális és erőteljes, így egy hasonló épületet érdemel. Harmadrészről pedig még Turányi Gábortól tanultam, hogy egy épület lehet monumentális, ha a célja egyértelmű. Ilyenek például az Alföldön található magtárak. A helyiek elfogadják, hogy ott vannak, mivel szükség van rájuk. Ezt gondolom a látogatóközpontról is, hiszen van egy értelmes funkciója, ami a vulkáni tevékenységek magas színvonalú bemutatása egy vulkáni hegy tövében.
Milyen pozitív és negatív reakciókat váltott ki az épület az emberekből?
Gyakran mondták azt, hogy „van benne száz tonna beton, remélem összeroppan a saját súlya alatt”, de azt is sokszor hallottam, hogy „milyen pofátlanság, hogy le se festik rendesen”. Ugyanakkor rengeteg képet láttam már arról, hogy az emberek esküvői fotókat, esetleg reklámfotókat csináltak a Vulkánparknál. Néha a Harley-Davidsonosok is kimennek oda motoros találkozóra. Ez azt mutatja, hogy a negatív kritikák ellenére van egy nagy vonzástere is. Mondhatjuk, hogy nagyon megosztóak lettek a vélemények róla.
És a Kádár-korszak építészetéről mi a véleményed?
Azt gondolom, az egy kevésbé sikeres korszak. Például amikor beléptem a szombathelyi ügyészség épületébe, az jutott eszembe, hogy semmi ügyészség jellege sincsen. Ránézésre lehetne akár egy kollégium, vagy egy harmadosztályú irodaház. Viszont egy másik, ugyanezt a célt szolgáló épület, ami a századfordulón készült, rendkívül elegáns, pompázatos. Ezért érzem úgy, hogy az építészet a Kádár-korszakban nagyon sematikussá vált. Szerintem egy tízemeletes panelház lépcsőháza pedig kifejezetten biztonsági kockázatokkal jár. Emellett rácsos ajtókon át jutnak haza a lakosok, ami talán arra is utalhat, hogy senki nem bízik senkiben, mindegyiket be kell zárni ahhoz, hogy a bűnözők biztosan kint maradjanak. Ezzel ellentétben egy harmincas évekbeli társasházban ez egyáltalán nem található meg.
Kötődsz érzelmi szinten a munkáidhoz? Melyik a kedvenced?
Igen, nagyon is! Az utóbbi viszont egy nehéz kérdés, nagy kedvencem a Toldy Gimnázium tornaterme, a Vulkánpark Látogatóközpont, a visegrádi erdei iskola, a Pilisborosjenői Hosszúház és persze a sasadi villa, amivel idén nyertük meg az év háza díjat.
Inkább az extravagáns vagy a visszafogottabb házak állnak hozzád közelebb?
A lelkivilágomhoz közelebb állnak a visszafogott házak, például a már említett Toldy tornaterme, a Hosszúház és a sasadi villa is mind visszafogott. A Vulkánpark pedig azért lett ennyire extravagáns, mert a téma is különleges.
Egy épület létrejöttének a folyamatából melyik a kedvenc részed?
Az, amikor ki kell találnunk, hogy hogyan is nézzen ki az épület, hiszen ez a legkreatívabb része a folyamatnak. Még nem kell semmit konkretizálni, és a hatóságokkal sem kell bajlódni. Viszont, ha az ember jó házakat szeretne építeni, végig kell küzdenie magát az építkezés többi részén is, sokszor akár harcolni is kell a hatóságokkal, a megbízóval, a végrehajtóval azért, hogy létrejöhessen egy-egy épület. Azért is nehéz ez a munka, mert rengeteg előírásnak kell megfelelni, így sokkal kevesebb szabadságot kapunk, mint például egy festő. Viszont a mi munkánkat naponta több száz ember fogja látni és használni, talán ebben is rejlik a szépsége.
A szépségre vagy a praktikusságra helyezed a hangsúlyt az épületeidben?
Mind a kettőre, hiszen, ha nem praktikus, lehet akármilyen szép, az egy rossz épület. A napi tevékenységeink elvégzéséhez szükségünk van a praktikusságra. Viszont egy olyan házzal, ami praktikus, de nagyon ronda, azzal a baj, hogy mivel az embereknek van lelkivilága és kultúrája, rossz érzés lesz odalátogatni. Ezért megfigyelhető, hogy a jó házaknál ez a két tényező egyenlő arányban fordul elő.
(Erdélyi Bíborka)
