Barkóczi Noémi 2021-es Dolgom volt című albumát sok helyen kikiáltották az év legjobb albumának. Helyez rá ez valami nyomást? Milyen ennek tudatában zenélni? Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ, de többek között arról is szó esett beszélgetésünk során, hogy milyen filmben szerepelnének vajon a Dolgom volt dalai.
Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
Hét évesen kezdtem el zeneiskolába járni, a zongora lett a hangszerem. Szerettem a népdalokat és Disney-mesék zenéit, azok határozták meg a zenei ízlésem akkoriban. 13 évesen kezdtem el gitáron játszani, már nem csak komolyzenét, hanem „rájöttem”, hogy lehet feldolgozásokat is játszani, ami kinyitott egy kaput bennem.
Azzal egy időben kezdtél el dalokat írni?
Azokat kicsit később, valahogy nem jutott eszembe, hogy akár én is írhatnék dalokat. Volt egy nagyon jó barátnőm már középiskolában, és ő volt az, aki írt dalokat, számítógépes programban szerkesztette ezeket. Szóval végül én megtanítottam őt kicsit gitározni, ő pedig engem dalokat írni.
Hogyan mutatnád be a zenédet olyannak, aki még nem hallott rólad?
Bajban lennék (nevet – a szerk.), mert szerintem elég sokat változott az évek során. Az biztos, hogy gitár- és szövegközpontú zene. Talán ez az énekes-dalszerzőség az, ami a mai napig a legmeghatározóbb irány. Fontos még, hogy próbálok egy komfortérzetet adni, mintha valaki közvetlenül mesélné a tapasztalatait, döntéseit, amit akár más is átélhet.
Azt, hogy zeneileg milyen irány, nagyon nehezen fogom meg, az elején talán a folk blues-osabb vonal volt a jellemző, de ma már ez eléggé felhígult.
Eleinte szólóban, egyszál gitárral léptél fel, de mára már zenekar van mögötted. Miért érezted, hogy váltanod kell?
Érdekes, mert az elején, ahogy elkezdtem fellépni egy szál gitárral, nagyon hamar az jött a nézőktől, hogy „tök jó, de milyen jó lenne zenekarral!”. Én akkor még egyáltalán nem éreztem ezt.
Szerintem van egy nagyon nagy ereje az egy szál gitárnak. Sokkal jobban tud az ember közölni, és a közönség is a szövegre koncentrál, közvetlenebb műfaj.
Viszont az utóbbi időben több zenekart hallgattam. Leginkább ilyen prózai oka van, hogy ki akartam próbálni új dolgokat. Jó érzés volt elképzelni és megvalósítani, hogy ez kicsit átváltson egy csapatprojektté az én egyszemélyes projektem helyett.
A két albumod, a Nem vagyok itt a és Dolgom volt között 4 év telt el. Mi volt ennek az oka?
Talán az, hogy nem élveztem, amikor csináltam. Amikor elkezdtük az együttessel a zenélést és kiadtuk a Linóleum EP-t, hirtelen nagyon sok feladat szakadt a nyakamba: voltak koncertjeink, próbáltunk, kezelni kellett a közösségi oldalakat. Több felelősség hárult rám, mint amennyi részét élveztem. Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, nézzük meg, hogy mi történik, ha leveszem magamról ezt a nyomást. Azt gondoltam, hogy el kell érnem újra, hogy valóban vágyjak arra, hogy zenéljek.
Hozzáteszem, nem kellett ehhez teljesen négy év, közbejött a pandémia, és ez rátett másfél évet a folyamatra. Két év szünetelés után azért már újra elkezdett motoszkálni bennem, hogy jó lenne ezt újra csinálni.
Láttam egy videót, amiben a lemezről beszéltél, és sokszor egy filmzenéhez hasonlítottad a számokat. Mi lenne annak a filmnek a története, amiben az albumai dalai szólnának?
Nagyon szeretem azokat a filmeket, amiknek nincs olyan kifejezetten nagy történük. Inkább az életnek bizonyos epizódjait fogják meg, amiknek nagyon erős hangulatuk van, érdekes beszélgetésekkel, mint mondjuk a Linklater-filmek. Valami ilyesmikben tudom ezt elképzelni, ami a fiatalok hétköznapjairól szól, akik próbálják élni a mindennapi életüket kisebb-nagyobb nehézségekkel.
Kis érdekesség a témához, hogy még az első albumról (Nem vagyok itt) bekerült két dal „A legjobb dolgokon bőgni kell” című filmbe, ami úgy érzem, hogy ugyanez a fajta világ, mint amit én most elmondtam.
Sok helyen olvastam, hogy a te szövegeidben pont az a jó, hogy könnyen érthetőek, bárki tud vele azonosulni és te magad is ezt nyilatkoztad egyszer, hogy neked ezek nagyon irodalmi szövegek nem fekszenek.
Igen, erre törekszem. Ettől függetlenül nagyon izgalmasnak találom a nyelvi játékokat és nagyra értékelem azt, aki ezt csinálja. Próbálom azt a szintet megtalálni, ami még könnyen befogadható, de van benne egy kis játékosság, mégsem nagyon elvont. Szerintem az jó dolog, ha az ember használja azt az eszközt, ami a kezében van, például az adott nyelv sajátosságait.
Több helyen is a Dolgom voltot 2021 legjobb singer-songwriter albumának nevezik. Ez valamiféle teljesíteni akarást, megfelelést helyez rád a további munkáidban?
Biztos, hogy eszembe fog ez jutni, meg már eszembe is jut, hogy „igen, legközelebb is valami jót kéne csinálni”. Nem annyira jó elképzelni, hogy milyen lenne, ha következő lemez elmaradna ettől. De próbálok folyamatként gondolni erre: hogyha a következő lemez esetleg nem úgy sikerül, az is biztosan valamilyen szempontból hasznos lesz számomra és a zeném számára.
Próbálom egy kicsit távolabbról nézni, és a megfeleléseket levenni magamról, mert semmi jóra nem vezetnek. Ezt a „teher alatt nő a pálma” dolgot bevallom, nem nagyon értem, ha rágörcsölnék a következő lemezre, akkor csak negatívan hatna rám.
Kaptál kritikákat az albummal kapcsolatban?
Ez érdekes, mert nem nagyon kaptam kritikát. Nagyon kedvesek az emberek. Mi a zenekarral van, amin javítunk és újra gondolunk a koncertekre.
Milyen úgy zenélni, hogy ennyire „felkapják”, amit csinálsz?
Meglepő és tényleg valami eszméletlen, hogy eljönnek az emberek, hogy éneklik a dalokat és érződik, hogy kapnak valamit ettől. Bár közhelyes ezt mondani, de az ember tényleg nem a sikerért csinálja, hiszen hiába esik jól, amikor a lemez egy lista élére kerül, nehéz átélni érzelmileg. Viszont az, hogy ott vannak emberek, akik szeretik, azt lehet érezni, az sokkal konkrétabb, és ez az, ami motiváló.
(Bodor Julcsi)
