2004-ben Calgaryban született a magyar nagyszülőkkel rendelkező és magyar színekben induló Kozuback Kamilla snowboardos. Több rangos amerikai-kanadai rendezésű ifjúsági tornán állt már a dobogó különböző fokain, és az EYofon aranyérmet és ezüstérmet is nyert, így ő az első magyar snowboardos, aki olimpiai játékon juniorként bajnok lett. De nem elégszik meg ennyivel, a legjobb női versenyzők közé akar tartozni, és erre a szakértők szerint minden sansza is megvan. De hogyan lehet a profi sportot összeegyeztetni az élettel úgy, hogy valaki még csak kiskorú?
Hogyan szerettél bele a snowboardozásba?
Elég sokat sportoltam kiskoromban, gyorskorcsolyáztam és táncoltam is, a snowboardot pedig kilencévesen kezdtem el. Anyukám boardozott, és mivel imádom őt, és felnézek rá, azt akartam én is csinálni, amit ő. Tőle kaptam meg az első deszkámat, és ő tanított meg rengeteg mindenre. Elég hamar rájöttem, hogy menyire élvezem ezt a sportot, ráadásul elég jól is ment. Mire tíz lettem, már kipróbáltam magam parkban, és a következő évben versenyen is indultam otthon Calgaryban. 16 évesen bekerültem a kanadai csapatba, és innentől már egyértelmű volt, hogy maradok ennél a sportnál.
Mi vonz téged ennyire a téli sportokhoz?
Gyerekkoromban sok sportágat kipróbáltam, tornáztam, gyorskorcsolyáztam, műugrottam, az ír néptáncba is belekóstoltam, 5 évig űztem a versenyszerű úszást és az atlétikát a snowboard mellett is. 4 évesen kezdtem síelni, majd 9 évesen álltam rá snowboardra, és azóta sem léptem le róla. Köze van ennek ahhoz, hogy Kanadában mindenki téli sportol.
Melyik a sportágadon belüli kedvenc műfajod?
Alapvetően a félcső elkülönül a másik kettőtől, de nálam már a kezdetektől úgy alakult, hogy mind a háromban kipróbáltam magam. A big air és a slopestyle a kedvenceim, de félcsőben versenyezni is jó érzés, igazi szórakozás.
Inkább szórakozásként fogod fel a versenyzést, vagy nagyon komolyan veszed?
Komolyan veszem, szeretnék a világ legjobb női snowboardosai közé tartozni, és példát mutatni a fiatal lányoknak, hogy ez nem fiús sport.
Hogyan készülsz fel a versenyeidre? Hogyan zajlanak az edzések?
Általában naponta 4 órát a pályán vagyunk, fontos, hogy a sérüléseket elkerüljük, bemelegítés, nyújtás, nem úgy megy, hogy csak ugrálunk. Itt is a rutin számít, hogy a gyakorlatokat beleégessük a testünk és az elménk minden porcikájába, hogy a versenyen biztosan tudjuk mutatni. A versenyhelyszínek pályái eltérőek, tehát lehet magasabb, szélesebb, ott már nem lehet az alapokat gyakorolni, csak ráigazítani a pályára.
Hogyan küzdöd le azt, amikor izgulsz egy nagyobb megmérettetés előtt, hogyan viseled a rád helyezett elvárásokat/stresszt?
Zenével, és általában édesapán el szokott kísérni a versenyekre, ő a mentális trénerem is. Fegyelmezett vagyok, a lehetőségeket látom mindenben. A célom, hogy abban a helyzetben önmagam legjobbja legyek.
Van benned belső kényszer arra, hogy mindig te legyél a legjobb?
Minden sportolóban van ilyen, de a snowboard közösség nagyon összetartó, egymás sikereinek is örülünk, tanulunk egymástól. Én önmagam legjobbja akarok lenni.
A járványhelyzet hogyan hatott a karrieredre?
Nehezebb volt megszervezni az utazásokat és a versenyeket is.
Az időjárás mennyire befolyásolja a teljesítményedet?
Nagyon, ha oldalszél van, vagy erős szél, az a legrosszabb. De volt már, hogy mínusz tizenöt fokban versenyeztünk. A pályahó se jó, ha túl fagyos, de ha túl olvadós, akkor sem.
Korábban úsztál, atletizáltál, de a snowboard miatt abbahagytad, és jelenleg nem is végeznél más munkát a sporton kívül, mert csak arra fókuszálsz. Ilyen fiatalon hogyan találtad meg az egyensúlyt az iskola és a versenyzés/edzés között?
A családom támogatásával, segítenek, hogy olyan oktatást kapjak, ami segíti a sport pályafutásomat. Ők és a példaképeim a sportágban adják a legtöbb motivációt nekem. Szeretném, hogy ők legyenek büszkék rám.
Mennyire vagy jelen social media platformokon? Te kezeled őket?
Fent vagyok, de nem a social média teszi ki az életemet, szeretem a valóságot, inkább a pályán vagyok a többiekkel. Ritkán posztolok, csak akkor, ha fontosnak tartok valamit megmutatni.
Volt már, hogy akár pozitív, akár negatív értelemben megkülönböztettek az ismertséged/sikereid miatt?
Nem, eddig csak szeretettel találkoztam, és ez jól esik.
Hogyhogy kettős állampolgárként végül magyar színekben indultál?
Kilencéves voltam, amikor a nagypapám elhunyt, akkor kezdtem el snowboardozni, így már nem érhette meg, hogy lásson versenyezni. Ráadásul a Magyarországon élő idős nagymamát és a családomat nem láttam már két éve a járvány miatt. Nehéz ez az időszak számomra, hiszen nagyon szeretem őket, és hiányoznak. Ezért arra gondoltam, ha magyar színekben versenyeznék, az egy gesztus lenne feléjük, amivel kifejezem a szeretetemet.
Ha döntened kéne arról, hogy Kanadában vagy Magyarországon lakj életed hátralevő részében, akkor melyik országot választanád?
Kanadában jártam iskolába, ott él a családom, de Magyarországot is szeretem a nagyszüleim miatt. Szerencsére sosem kérte senki, hogy választanom kelljen, szeretem, hogy mindenhol élhetek a világban.
Volt már olyan, hogy súlyosabban megsérültél? Nem tart vissza ennek a veszélye?
Voltak sérüléseim, ez egy ilyen sport, sőt, minden sportban benne van a sérülés, hiszen a versenysportolók extra terhelésnek teszik ki a testüket. De fiatal vagyok, gyorsan regenerálódom, addig csinálom, amíg csak tudom.
Mi a legnagyobb félelmed?
Nincs ilyen, nem gondolok bele, csak csinálom a dolgaimat.
(Erdélyi Bíborka, Velek Domonkos)
