Kétfajta ember van: akinek már volt balesete és akinek majd lesz

The woman crashed into the car. Girl in a helmet.

Dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász nagy utat tett meg a mai mesterségéig. A DUE Tallózónak mesélt pályájáról, arról, hogyan jutott el a sportriporterkedéstől addig, hogy mára mindent tud például az elektromos rollerezésre vonatkozó jogszabályokról.

Mit jelent, hogy közlekedési szakjogász vagy?

Ez egy másoddiploma, amit 2004-ben szereztem az ELTE jogi továbbképző intézményében. Azóta 2016-ban biztosítási szakjogász, most 2022-ben kártérítési szakjogászként végeztem. Korábban volt az MLSZ-szel kapcsolatban egy sportjogi posztgraduális diplomám, ami azt jelenti, hogy a legújabb a negyedik a sorban.

Régebben sporttal foglalkoztál.

Hat éves voltam 1978-ban a labdarúgó-világbajnokság idején, akkor kezdtem el focizni édesapámmal, később a kapus posztot töltöttem be. Idővel ifjúsági és középiskolás válogatott lettem, de 1987-ben abbahagytam, mert az egyetemi tanulmányaim miatt ezt már nem lehetett együtt csinálni.

A sportriporterség 1990-ben kezdődött, amikor elvégeztem Magyarország első sportriporteri stúdiójának képzését. Ezen az első évfolyamon végzett sokan másokkal együtt Hajdú B. István és Faragó Richárd is. Ezután 1991-1998-ig dolgoztam a Telesportban, 1998-2001-ig a Napkeltében és 2009-től a DigiSportban. Egészen 2016-ig voltam sportriporter.

Mesélsz egy emlékezetes történetet a sportriporterkedésről?

Mikor mi kezdtük, akkor a külföldi labdarúgás, a kosárlabda, a jégkorong, tehát például a Bundesliga, az NBA nem kerülhetett magyar képernyőkre. Knézy Jenő és Vitray Tamás csinálták a Sportvarázsban az első külföldi labdarúgó-összefoglalókat. Aztán mikor abbahagyták, a fiataloknak adták át a stafétabotot. 1996-ban vettük át ezt a műsort, és nekünk ez egy óriási kiugrás volt, nem beszélve arról, hogy a magyar nézők először láthattak külföldi labdarúgást a televízióban. Akkor ez egy szenzációs dolog volt, hiába kezdődött este féltizenegykor, nagyon sokan nézték.

Ezután mi történt az életedben? Jó pár lépés kellett ahhoz, hogy eljuss a jelenlegi szakmádhoz.

1996 márciusában kezdtem el dolgozni a bíróságon, s a főváros oktatásfelelőse jelezte, el kell döntenem, hogy bíró leszek vagy sportriporter. Erre végül azért nem került sor, mert nem neveztek ki bírónak, viszont önérzetből elmentem ügyésznek. Varga Zs. András, aki most a Kúria elnöke, évfolyamtársam volt, ő kérdezte meg, lenne-e kedvem a Fővárosi Főügyészség szóvivőjeként dolgozni. Ezután következett egy nagyon érdekes tíz év, mikor egy csomó olyan történetről számoltam be, mint amilyen a móri bankrablás is volt. Ez egészen 2010-ig tartott. Akkor jött el egy szép időszak az életemben, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi igazgatójának és szóvivőjének neveztek ki. Csányi Sándor első elnökségének tagja lettem, nagyon nagy megtiszteltetés volt Vízi E. Szilveszter kiváló tudóssal és Kovács Árpáddal, a Számvevőszék akkori elnökével dolgozni. Nagyon büszke vagyok, hogy ekkor az MLSZ elindult egy olyan úton, aminek eredményét most már ti is láthatjátok, rengeteget fejlődött a magyar labdarúgás. Az, hogy az angolokat idegenben 4-0-ra verje a magyar válogatott, itthon pedig 1-0-ra, az nagyobb siker, mint a 6-3. Ez volt életem legszebb időszaka. 2014 áprilisában viszont visszatértem a jogi pályára, azóta ügyvédként dolgozom.

Hogy látod a fiatalokat jelenleg a közlekedésben? Mi az, amire a leginkább oda kéne figyelniük, ha mondjuk el szeretnék kerülni azt, hogy balesetük legyen?

Kétféle ember van, ahogy apukám mondta, akinek már volt balesete, meg akinek majd lesz. Ami most a fiatalokat leginkább foglalkoztatja, az szerintem az elektromos roller, és ennek az ittas hajtása. Úgy gondolják, hogy ez olyan, mint a kerékpár, elmennek vele szórakozóhelyre, koncertre, és utána, ha elektromos rollerrel mennek, akkor nem lehet őket megbüntetni, mert az végül is nem ittas vezetés. Ez egy óriási nagy tévhit, ezeket a rollereket – attól függetlenül, hogy szerintem nem járművek – beépített erőmű hajtja, ezért az ittas vezetést meg szokták állapítani, sőt, el szokták tiltani a vezetéstől azokat a fiatalokat is, akiknek még vezetői engedélye sincs. Ez némileg ellentmondásosnak tűnik, mert ugye, hogy is tilthatunk el valakit a vezetéstől, ha nincs jogosítványa? Ez annyit jelent, hogy csak egy évvel később szerezhet vezetői engedélyt.

Az elektromos rollerek száma megtízszereződött az elmúlt évben Magyarországon, Németországban meghúszszorozódott, és most már egyre többen látják, hogy a város telítettsége autóval tarthatatlan. Erre természetesen megoldást jelentene a rollerek és a kerékpárok elterjedtebb használata, csak most abban a helyzetben vagyunk, hogy még az autósok ezt egyáltalán nem akarják elfogadni. Azon, hogy komplett sávokat zárnak le, különösen a taxisok nagyon ki vannak akadva, de az tény és való, ha így nő a gépjárművek száma, akkor egy ilyen méretű város, mint Budapest, vagy megfullad, vagy egyszerűen belerokkan ebbe a sok autóba. Én magam sem kerékpároznék vagy rollereznék a városban most még. De az a helyzet, hogy ez tíz év múlva már nem lesz kérdés.

(Hegyi Vivi, Bálint Boglárka)