Rékasi Károly színművész életének hosszú évekig meghatározó részét jelentette a motorozás – szép lassan alakult ki, hogy nem csupán a munkahelyre való közlekedési módként, hanem szenvedélyként kezdett tekinteni rá. Egy súlyos közúti közlekedési baleset azonban megváltoztatta az életét. A motoros közlekedésbiztonságról beszélgettünk vele.
Hogyan kezdődött a motorozás iránti szenvedélye?
Nagyon régen ültem először motoron, még édesapám tanítgatott Jászberényben. Később, amikor rengeteg munkám volt a fővárosban, lehetetlen volt egyik helyről a másikra eljutni autóval. Akkor gondoltam, hogy átállok robogóra. Józsi barátom ekkor — aki tényleg nagy motoros — azt mondta: „Jó, Kari, de először én meg is tanítalak erre a dologra.” Ezután csaptunk egy 2500 kilométeres kanyart: Olaszország, Németország, Svájc, Ausztria. Mikor visszaérkeztünk, azt mondta, hogy most már enged engem közlekedni a városban is.
Mit jelent önnek a motorozás?
Én tényleg a munkáért kezdtem el motorozni, azért, hogy a különböző helyeken a munkáltatók biztosak lehessenek abban: „Nyugi, Rékasi biztosan ott lesz abban az időpontban, amikorra szól a rendelés.” Majd rájöttem, hogy ez azért sokkal többet ad ennél! Amikor kint, az országúton motorozik az ember, és nem takar le mindent az autó teteje, hanem látjuk magunk körül a világot… Minden illat eljut az emberhez, például ha egy napraforgótábla mellett motorozik. Fokozatosan fedeztem föl, hogy a munkába járás mellett ez a kétkerekű járgány nagyon sok csodát hordoz magában.
Pár éve volt egy motorbalesete. Elmesélné, hogy mi történt pontosan?
Valaki nem úgy gondolkodott, mint én — vagyis nem úgy, ahogy kellett volna. Azóta világossá vált számomra, hogy közlekedni csak úgy szabad, hogy azzal ne avatkozzunk bele a másik életébe. Ehhez senkinek sincs joga. Éppen a stúdióból tartottam hazafelé. Egy autó jobbról kikanyarodott elém egy kereszteződésben, lassan haladt. Én jeleztem az irányváltást, megnéztem, jön-e valaki szemből vagy hátulról, majd elkezdtem előzni. A következő dolog, amire emlékszem az, hogy a sofőr index nélkül balra akart kanyarodni. Átrepültem a kocsija fölött, és egy utcasarki épület állított meg. A klinikai halál állapota következett be. De a mentősök talpra állítottak — és ezért máig hálás vagyok nekik.
Hogyan változtatta meg az életét fizikailag vagy mentálisan a baleset?
Nemcsak az én életemben okozott változást, hanem a feleségemében és gyerkőceim életében is. Rengeteg törés — a jobb lábamon például hat és fél centi csont hiányzik — komoly fejsérülés, és még sok más. Amikor kikerültem az intenzív osztályról, a feleségemet sem ismertem meg. Nagyon nagy volt a vérveszteség, és káosz vett körül. Azóta nem tudok színházban hosszabb távon elhelyezkedni. Egy-egy darabra felkérést kapok, de évadot nem építenek rám, mert 12 műtétem volt, és ez rendre meghiúsította a tervezést. Emiatt magam vagyok kénytelen szervezni az életemet, a hivatásomban való helyemet.
Felmerült Önben, hogy soha többé nem ül motorra?
Én Rékasi vagyok, jász ember, és a jászok elég kőfejűek. Úgy gondoltam, hogy az én teljes gyógyulásom bizonyítéka lesz, ha ugyanazt a kört megcsinálom, ami megelőzte az én motorozásomat. Amikor elmondtam a feleségemnek, hogy erre készülök, azt mondta, hogy csináljam, de mire hazaérek, a válási papír már be lesz adva a bíróságra. Meg kellett értenem, hogy ő ezt nem tudja még egyszer végigcsinálni. Azóta nem motorozom. Egyszer felültem kíváncsiságból, hogy vajon félek-e. Semmiféle félelem nem volt bennem, de Gerdára gondolva el kellett fogadnom, hogy többet nem motorozok.
Mit üzenne a fiataloknak, akik úgy gondolják, hogy ez velük úgysem történhet meg?
Mindenkinek azt üzenem: gondoljuk át, mielőtt autóba, motorra ülünk – vagy akár rollerezünk, gyalogolunk –, hogy a közlekedés felelősséggel jár. Nem léphetünk le figyelmetlenül a zebrára csak azért, mert úgy érezzük, hogy elsőbbségünk van. Nincs jogunk mások életét veszélyeztetni. A megoldás egyszerű: legyünk körültekintőek.
Miért vállalta el az interjút egy ilyen nehéz témában?
Én megéltem, hogy egy apró figyelmetlenség milyen hatalmas kárt tud okozni. Nemcsak bennem, hanem a családomban, a környezetemben is. Ha csak néhányan egy kicsit jobban odafigyelnek emiatt, már volt értelme beszélnem róla. Ha sikerül egy apró változást elérni valakiben, az hatással lehet a környezetére is.
Ön szerint mi lenne a legjobb közlekedésbiztonsági kampány?
A social média olyan mértékben túlburjánzott, hogy szerintem már nem is érinti meg igazán az embereket. Tényleg úgy gondolom, hogy nem hat rájuk. Járom az országot irodalmi előadóműsorokkal, és pontosan tudom: a személyes találkozás sokkal hatékonyabb, intenzívebb, erősebb. Ha kíváncsi emberként veszem a fáradságot, hogy meghallgatok valakit – főleg olyasvalakit, akinek valódi tapasztalata van, és nem csak légből kapott mondatokat mond –, akkor az sokkal mélyebbre hat.
(Szalai Maja Anna)
