Még egyedül is nehéz egy teljes regényt összeszedetten megírni. Mi lesz, ha egy egész írói kör áll neki egy könyvnek? Káosz és egyet nem értés? Kudarc? Ezt cáfolták meg a Dunaföldvári Írópalánták az első kiadott regényükkel, a Torony a félhold árnyékában című kötettel.
Mi, a Dunaföldvári Írópalánták tagjai egyszerűen csak leültünk, és hallgatni kezdtük, mit mesél a part, s azt reméltük, hogy olvasóink ténylegesen újraélesztik őket
– olvasható a könyv bevezető szövegében.
Nem olyan régen, kicsivel több, mint egy éve alakult egy írótársaság Dunaföldváron, akik később hivatalosan Dunaföldvári Írópalánták néven lettek szerzők. A csapat tagjai kezdetben többször cserélődtek, míg végül a nyolc legkitartóbb tag megalkotott egy közös művet.
Egy idős férfi különös fényjelenség nyomába ered a Csonka torony tövében, és egy elfeledett járaton keresztül rábukkan valamire, amit nem lett volna szabad megtalálnia – vagy talán épp ellenkezőleg: amit valakinek végre meg kellett találnia. Egy láda kerül elő, benne történetekkel, levelekkel, sorokkal
– olvasható a könyv hátlapján.

A Torony a félhold árnyékában című könyv egy történelmi hűségre nem törekvő regény, ami a 16. századi törökvész alatt játszódik, az akkori Dunaföldváron. Összesen tizenkét történetetet foglal magába, amit három bevezető fejezet előz meg. Az olvasó a történetekkel együtt haladva ismerheti meg azokat a fiktív szereplőket, akik a török támadás elől menekülve a Csonka torony alatt találtak menedéket.
Szerelmesek, vándorok, solymászok és egyszerű városlakók szavai szövődnek össze egy közös emlékezetté – Földvár múltjává és jelenévé
– így szól a könyv egy fejezete.
Gyakran tévedünk, amikor azt hisszük, hogy egy fiatal sokéves szakmai tudás nélkül, kissé gyerekszemmel írt alkotása kevesebbet ér, mint egy tapasztalt felnőtté. Az is hatalmas tévhit, hogy a fiatal generáció nem foglalkozik az irodalommal. Ezekre tökéletes példa a Dunaföldvári Írópalánták csapata: érdekesség, hogy a társaság nem befutott, híres írókból áll, hanem amatőr szerzőkből – tapasztaltabb felnőttől egészen az általános iskolás diákig. Ez annak köszönhető, hogy a közösség a fiatalabb korosztályt is szerette volna megfogni valamilyen módon, legyen az olvasás, vagy éppen írás. Amikor meghirdették a megalakulni készülő klubot, nem volt megszabva, hogy kik csatlakozhatnak – sőt, éppen ellenkezőleg: Annak örültek, ha minél több fiatal jelentkezik körükbe. A csapat pedig mind a mai napig nyitott új tagok befogadására.
A regény hivatalosan idén június 20-án, a Múzeumok Éjszakáján jelent meg, amit egy könyvbemutató előzött meg. A vártnál jóval többen érkeztek meg rá, és nagyon sok példány elkelt rögtön a helyszínen. A könyvet eleinte csak Dunaföldváron lehetett megvenni, azonban mostanra már nyolc másik könyvtárban is megtalálhatják az érdeklődők. A következő bemutató október 5-én lesz, és ezzel még nem ér véget a történet: A Torony a félhold árnyékában csak az első megállója volt a Történetek a partról című könyvsorozatnak.

További híreket a Dunaföldvári Írópalánták hivatalos facebook oldalán olvashattok, ahol szinte naponta jelenik meg új poszt. Követni lehet, hogy merre járt már a regény szerte a világban, illetve, hogy milyen visszajelzések születtek a történetről. A könyvbemutató pontos időpontja is ezen az oldalon található. Záró gondolatként idézzük a könyvet:
Mi hisszük, hogy minden part rejteget egy történetet, minden korszak egy új hangot, s ahol a múlt és a jövő összeér – ott hallani a Duna örök meséjét.




















