Egy anya alakja általában a biztonságot jelképezi. De mi történik, ha valaki pontosan úgy néz ki, mint ő, mégis félelmet kelt bennünk? Rob Savage új horrorfilmje erre a bizalmi konfliktusra építi fel történetét.
Október 8-án jelent meg az Other Mommy (A másik mami) című film a mozikban. A film belőlem végig vegyes érzelmeket váltott ki, egyszer imádtam, a másik pillanatban pedig – ha nem lett volna pénzkidobás – kisétáltam volna a teremből.
Az alaphelyzete kevésbé eredeti, mégis érdekes. A film az Incidents around the house című könyv adaptációja, ám sok mindenben mégis eltér a film a könytől.
A történet egyik legérdekesebb kérdése, hogy mitől válik valami félelmetessé, ha korábban éppen a biztonságot jelentette számunkra. A másik mami nem egy teljesen ismeretlen alak képében jelenik meg, hanem olyan ember alakjában, akiben a főszereplő, Bela első pillantásra akár meg is bízhatna. Éppen ez teszi a fenyegetést különösen nyugtalanítóvá: a megszokott külső, és a mögötte rejlő szándék közötti ellentmondás. A film így nem kizárólag a természetfeletti jelenségekre épít, hanem arra a bizonytalanságra is, amely akkor alakul ki, amikor már abban sem lehetünk biztosak, hogy felismerjük-e, hogy kiben bízhatunk meg.
A legfontosabb szempont maga a másik mami megjelenése. A könyvben csak a főszereplő kislány, Bela szemszögéből ismerjük meg a gonoszt, de a film során már a képek és a hangok is képesek félelmet kelteni a nézőkben. Emellett a másik mami megjelenését és viselkedését teljes mértékben az édesanyát játszó Jessica Chastain személyiségéhez illesztették. Míg a papíralapú dimenzióban ezt csak az olvasó képzelete egészíti ki, a filmvásznon megjelenő történetet még rémisztőbb tette ez. A legnagyobb eltérés mégis a befejezésben volt: a regény vége különösen sötét, hiszen a Bela végül átadja magát a gonosznak, a film viszont hiába traumákkal teli, mégis pozitívan zárul. Ez számomra érzelmileg sokkal kielégítőbb és megnyugtatóbb volt.
A filmnek van egy nagyon fontos pszichológiai vonatkozása a családi dinamikákról. A családi konfliktusok és a hazugságok közepette Bela megismeri a másik mamit, aki boldogabb, fájdalommentes életet ígér neki. Az igazi szándéka nem kedves, a tettei pedig borzasztóak; tanulja az emberi viselkedést, de több ember haláláért is felelős, bűntudat nélkül.
A család ábrázolása azért is lényeges, mert a történetben a félelem és a biztonság nem választható el egymástól. Bela számára a másik mami ígérete nem pusztán egy természetfeletti lény ajánlata, hanem egy lehetséges menekülőút is abból a helyzetből, amiben él. Ez teszi a konfliktust összetettebbé: a fenyegetés nem kizárólag kívülről érkezik, hanem olyan érzelmekre épít, amelyek a családi kapcsolatokból fakadnak. A film ezzel azt is megmutatja, mennyire kiszolgáltatottá válhat valaki, ha a biztonságot jelentő kapcsolatai keltik benne a valós bizonytalanságot.
A történetszáltól eltekintve a feszültségfokozástól egészen az színészi játékig minden hiteles volt számomra. A különböző hangeffektek, a sötétség és a terek hazsnálata pedig mind emelte a film minőségét, ha a kidolgozottságot említjük. Sok inger jelenik meg egyszerre, pedig a játékidő alig több másfél óránál. Érzelmileg bevon és könnyen le is fáraszt a cselekményszál, de szerintem ez a film egyik legerősebb tulajdonsága.
A horror egyik legfontosabb eszköze, hogy nem feltétlenül mutat meg mindent egyértelműen. Sokszor éppen az ismeretlen, a képen kívül maradó részlet vagy egy nehezen értelmezhető hang teremti meg a feszültséget. A sötétség és a terek kihasználása ezért nem csupán látványbeli döntés: a néző figyelmét is irányítja, miközben folyamatos bizonytalanságban tartja. Amikor nem tudjuk pontosan, hogy mire kell figyelnünk, könnyebben válunk a film hangulatának részévé. A jól megválasztott hanghatások pedig tovább erősíthetik ezt az élményt, hiszen olyankor is fenyegetést érezhetünk, amikor a képi világ önmagában még nem ad egyértelmű választ. Sok esetben nem azt kaptam amire számítottam – ez a fajta meglepetés fontos nekem egy horrorfilmnél.
Szóval mi is a baj ezzel a filmmel? Az információk beadagolása borzalmas. Túl sok mindent adott át egyszerre a film, sokáig tartott feldolgozni, így a következő jelenet feléről le is maradtam. Illetve pár, nekem jelentéktelennek vagy értelmetlennek tűnő jelenet elhúzása is csak összezavarta a cselekményt.
A probléma számomra abban rejlik, hogy a feszültség és a túlterheltség között vékony a határ. Egy horrorfilmnek természetesen nem kell minden információt azonnal megmagyaráznia, hiszen a rejtély fenntartása a műfaj egyik alapvető eszköze. Azonban más dolog úgy kérdéseket hagyni a nézőben, hogy azok fokozzák a kíváncsiságát, és más úgy adagolni az információkat, hogy közben nehézzé váljon követni az eseményeket. A meglepetés akkor működik igazán, ha utólag is értelmezhető, és nem pusztán azért érkezik váratlanul, mert a történet nem készítette elő megfelelően. A film esetében számomra ez a különbség jelenti az egyik legfontosabb választóvonalat a hatásos feszültségkeltés és a zavaró történetvezetés között.
A befejezés ugyanakkor nagyon is tetszett. Mindenki megkapta a méltó lezárást, bár még érdekelt volna egy-két apróbb részlet, de ezek teljesen elhanyagolhatóak voltak. Emellett a film első fele is pozitív számomra, hiszen nem kellett sokat várni arra, hogy valami izgalmas is történjen, eltekintve attól, hogy folyamatosan izgultunk a mű hangulatfokozási adottságai által. Az adaptáció közepe viszont bennem vegyes érzelmeket hagyott és nem volt olyan maradandó, bár ezt a legtöbb horrofilmnél lehet tapasztalni.
Összességében a The Other Mommy számomra olyan horrorfilm, amelynek az erősségei és a gyengeségei szorosan összefonódnak. A hangulat, a feszültségkeltés és a családi kapcsolatokból fakadó pszichológiai konfliktusok emlékezetessé teszik, a túlzott információmennyiség és a helyenként elnyújtott jelenetek viszont megnehezítik a befogadását. A film végül is nem azért vált igazán érdekessé, mert minden elemében tökéletesen működött, hanem mert a hibái ellenére is képes volt érzelmileg bevonni, meglepni és elgondolkodtatni. És talán egy horrorfilm esetében az is sokat jelent, ha a stáblista után sem tudjuk azonnal magunk mögött hagyni azt a világot, amelybe másfél órára beléptünk.
(Képek: Port.hu/ UIP-Duna)
