Míg vannak zenekarok, amelyek egyetlen műfaj határai között érzik otthon magukat, vannak akik inkább folyamatosan keresik, hogyan lehet új hangzásokat beemelni a saját világukba. A miskolci Here We Are egyértelműen az utóbbiak közé tartozik, hiszen a zenekar élő hangszereléssel ötvözi a rock, metál, EDM, trap és pop elemeit. Az elmúlt években nemcsak színpadokon és televíziós műsorokban bizonyítottak, hanem közben saját hangjukat is egyre tudatosabban formálták. Zán Tamás és Kacsenyák Gábor szerint a legfontosabb mégsem egy-egy nagy pillanat, hanem az, hogy a zenekar hosszú távon is képes legyen előre menni. Erről beszélgettünk velük.

A tagok saját magukat mélyérzésű, empatikus emberekként jellemzik, és éppen ezt szeretnék a dalaikon keresztül is átadni. Az Őrzöm az álmod című dal például egyszerre mutatja meg a zenekar zenei világát és azt az érzelmi mélységet, amely a dalszövegeikben fontos szerepet kap. Így nem véletlen, hogyha egyetlen dallal mutatnák be a Here We Are-t azoknak, akik még nem ismerik őket, azt ezzel tennék.
A Here We Are zenéjét nehéz egyetlen műfaji címkével leírni. A rock és a metál mellett az EDM, az elektronika, a dubstep, a trap, a pop, sőt balladai megoldások is helyet kaphatnak egy-egy dalban. A zenekar szerint régebben ezek a hatások sokkal nyersebben jelentek meg, mostanra azonban egy letisztultabb, egységesebb hangképet alakítottak ki. Ez különösen fontos az új lemezük esetében, amelyen már mind a négy tag közösen dolgozott.

Az új anyag kapcsán a zenekar láthatóan izgatott, a lemezt már leadták, és a borítókon is dolgoztak már. Bár konkrét célokat nem szeretnek maguk elé állítani ezen a téren, egy dologban biztosak: szeretnék, ha az új dalok még több emberhez eljutnának. Saját megfogalmazásuk szerint ez az eddigi legkomolyabb és legérettebb munkájuk, ezért különösen kíváncsian várják, hogyan fogadja majd a közönség.
A zenekar számára egy koncert nem pusztán arról szól, hogy a színpadról szólalnak meg a dalok, fontos számukra, hogy a közönség saját történeteit és érzéseit is bele tudja látni a számokba. Miközben a szövegek sokszor komoly, mély vagy nehezen kimondható problémákat érintenek, a koncertek hangulatát szeretnék felszabadultnak és energikusnak megtartani. Ugyanakkor, az egyik legerősebb visszajelzés számukra éppen az, amikor egy dal igazán mélyen megérinti a közönséget, és ezt a színpadról is láthatják.
Az elmúlt időszakban a Here We Are a Leander Kills előzenekaraként járta végig az országot, és azt tapasztalták, hogy egyre több ember érkezik már kifejezetten miattuk is a koncertekre. Ez számukra annak a jele, hogy a zenekar kezd saját közönséget építeni, miközben továbbra is képes megszólítani olyanokat is, akik korábban nem feltétlenül tartoztak a rock- vagy metálzene közegéhez.
A televíziós szereplések – köztük A Dal több évada – másfajta tapasztalatot adtak nekik. A zenekar szerint ezek jóval kiszámíthatóbb és kötöttebb közegek, mint egy koncert, ugyanakkor olyan közönségrétegekhez is eljuttatta őket, amelyekhez egyébként nehezebben érnének el. A műsorokban szerzett élmények ezért nemcsak szakmailag, hanem emberileg is fontos állomásai lettek a közös történetüknek.

Érdekes kettősség, hogy miközben a zenekar zenei szempontból kifejezetten ösztönösen alkot, minden mást igyekszik tudatosan megszervezni. A dalok születésénél van koncepció és tudatosság, de alapvetően abból indulnak ki, ami belőlük természetesen jön. A klipek, a próbák, az időzítés, a turné és a menedzsment működése viszont már szigorúan megtervezett rendszerben zajlik. Saját bevallásuk szerint egy koncert napján sem ritka, hogy már délelőtt megérkeznek a helyszínre, miközben csak este lépnek színpadra.
Talán éppen ez a tudatosság segített abban is, hogy a zenekar egy nehezebb időszak után újra fel tudjon állni. A tagok felidézték, hogy volt olyan pont, amikor lényegében ketten maradtak, majd közösen kezdték újra felépíteni a Here We Are-t. Azóta újraindult a zenekari gépezet, jöttek a nagyobb koncertek, a televíziós szereplések, a turnék és most az új album is.
A sikereikről beszélve mégsem egyetlen konkrét pillanatot emelnek ki. Persze fontosak az olyan emlékezetes állomások, mint a Barba Negra nagyszínpada vagy az Akvárium Klub, de legalább ennyire büszkék arra, hogy mára hivatásszerűen tudnak zenével foglalkozni. Működik körülöttük egy csapat és menedzsment, valamint folyamatosan vannak új céljaik. Nem szeretnének megállni egy-egy nagy eredménynél. Ahogy ők fogalmaznak: még egy hatalmas koncert után sem lenne okuk azt gondolni, hogy innentől már nincs hová továbbmenni.
Most pedig egy újabb fontos fejezet következik. A készülő lemez, az azt követő turné és az új dalok közönség elé vitele áll a figyelmük középpontjában. A jövőt nem feltétlenül éves bontásban tervezik, inkább azt szeretnék, hogy folyamatosan legyen előttük valami, amiért érdemes dolgozni. A Here We Are története így nem egyetlen nagy áttörésről szól, hanem arról, hogyan lehet újra és újra felépíteni valamit. Mindeközben, hogy lehet fejlődni, kísérletezni, és megőrizni azt, ami miatt az egész annak idején elkezdődött.
(Fotók: Here We Are)





















