Zsuráfszky Zoltán, a többek között a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész és koreográfus, igazán színes életpályát tudhat maga mögött. Utazásai és munkái során számos emberrel és kultúrával ismerkedett meg, az így szerzett tudását azóta is kamatoztatni tudja.
Hogyan került az életébe a tánc?
A táncművészettel való találkozás meghatározta az egész életemet. Tizennégy éves koromban felvételiztem az akkori Állami Balettintézetbe. Ekkor indult a néptánc tagozat, így a balett mellett néptáncot is tanítottak képzett táncművészek, úgy, mint Györgyfalvay Katalin és Timár Sándor, akik az akkori táncmozgalomnak kiemelkedő pedagógusai, nagy iskolateremtő egyéniségei voltak. A hivatásos néptáncegyüttesek vezetői figyelemmel kísérték a vizsgákat. Martin György, az európai hírű néptánc folklorista is így tett. Miután elvégeztem az iskolát, őt kerestem fel, és az útmutatásai szerint végeztem aztán gyűjtéseket a Kárpát-medencében.
Mit szeret leginkább a munkájában?
Jelenleg együttesvezetőként és koreográfusként alkotok. Az életemnek voltak olyan szakaszai, mikor a világ számos országában jártam, mint például Japán vagy Észak-Amerika. Ezeken a helyeken tanítottam magyar néptáncot különböző szimpóziumokon, komoly pedagógiai munkát végeztem. A koreográfiai munka mindig is nagyon érdekelt, ebben tudtam kifejezni mindazt a tudást, melyet fiatalon megtanultam, és azt az élményanyagot, melyre idő közben tettem szert. Számos lehetőséget kaptam. Koreografálhattam és rendezhettem nagyszabású produkciókat. Az egyik ilyen emlékezetes számomra Kolozsváron több tízezer ember előtt az István, a király rockopera volt. Az ilyen alkotások lázba hozzák az embereket, és bemutatják a magyarok tánckultúráját.
Melyik az a munkája, mely a legemlékezetesebb volt az Ön számára?
Mindig az a legfontosabb számomra, amelyiket éppen készítem. Olyan alkotó vagyok, aki mindenre nagyon fölkészül, mindent előkészít és átgondol. Az évtizedek során a barátaim sodortak színházi és filmes munkákba. Nagyon kedves emlékek, mikor filmben táncoltam vagy színházi munkát tudtam koreografálni. Például fiatalon táncoltam Szomjas György Rosszemberek című filmjében, valamint az utóbbi években gyakran koreografálhattam a Nemzeti Színház produkcióiban. A folklór műsorok életem nagy élményeit tartalmazzák, csakúgy, mint tematikus műsoraink, például a Napszédítő című előadástól a legújabb, A hűtlen feleség című táncdrámánkig. Komolyzenei alkotásokra is készítettem koreográfiát, ez mindig nagy kihívás számomra. Az életemben olyan gazdag repertoárja van annak, amit már megkoreografáltam, hogy szinte alig lehet felsorolni.
Mi inspirálja a munkáját?
Egy olyan művész, aki más emberekkel, fiatalokkal dolgozik, az nem tud egyedül alkotni otthon, a sötét szobában. Nem író vagyok vagy filmes, aki akár egy hónap alatt megcsinálja a következő alkotását. A magyar néptánc, mint matéria és a kárpát-medencei népek táncának a megtanulása, azoknak tudatos használata az, ami az én küldetésem. A töröktől kezdve, a zsidón keresztül egészen a délszláv anyagig mindent meg kellett tanulnom ahhoz, hogy megcsinálhassam azokat a műsorokat, melyek mögöttem vannak. Fontosnak éreztem ezeknek a népeknek a táncait megtanulni. Mindnek utána kell járni, kapcsolatokat kell építeni, és meg kell találni azokat a pontokat, mikor kapcsolatba lehet kerülni olyan emberekkel, akik aztán szívesen állnak kamera elé rögzíteni a mozdulataikat. Ezekből inspirálódva, lehet aztán alkotásokat létrehozni.
(Vörös Rebeka F.)
