4+1 frissítő a nyári kánikulában

4+1 frissítő a nyári kánikulában

Koronavírus ide vagy oda, a nyár nem szűnik meg létezni, az időjárás pedig csak forrósodik. Erősen ajánlott a rendszeres folyadékpótlás, de egy idő után elég unalmas tud lenni csak vizet fogyasztani. Összegyűjtöttem 5 hideg finomságot, amivel fel tudjátok dobni étkezéseiteket.

1. Jegeskávé

Biztos ti is találkoztatok már a TikTok-on, vagy egyéb social media felületen ezzel a roppant egyszerű recepttel, de ha nem, akkor most bemutatom. Nem nagy ördöngösség elkészíteni, nem mellesleg nagyon finom!

1 evőkanál instant kávét 1 evőkanál cukorral és 1 evőkanál forró vízzel egy habverő segítségével összekeverünk, habosítunk. Egy pohárba jégkockákat teszünk, ízlés szerint mehet bele fagyi is, majd felöntjük tejjel és az előbb készített masszát ráöntjük. Keverjük meg, és már fogyaszthatjuk is!

 

 

 


2. Limonádé

Egy finom limonádé mindig kellemes társaságot nyújt, de ne féljünk kísérletezni az ízekkel. A hagyományos citrom-cukor-víz kombinációt lecserélve bátran próbáljunk ki valami mást, például ott a görögdinnye, málna, szamóca, eper vagy a kivi. Biztos van ezek között olyan gyümölcs, amit szerettek!

Vegyük a málnát alapul. 4 adaghoz szükségünk lesz 30 dkg málnára, 15 dkg cukorra, 1 db citromra, illetve 3 dl vízre.

Ezeknek elkészítése sem igényel sokkal nagyobb erőfeszítést. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a kiválasztott gyümölcsöt megmossátok, majd turmixgépbe teszitek cukor és egy kevés víz társaságában. Miután összemixeltétek, hozzáadjátok a maradék vizet és a hűtőben tároljátok, majd ihatjátok!

 

 

 


3. Virgin mojito

A könnyű vonalon maradva, folytatnám a sort egy szintén egyszerű és gyors itallal, a virgin mojitóval.

Egy adag elkészítéséhez szükségünk lesz 30 db mentára, 1 db limera, 0.5 teáskanál steviára, 3 db zúzott jégkockára, illetve 2 dl szénsavas ásványvízre. Ízlés szerint növelhetjük a mennyiségeket.

Először pár csepp meleg vízben feloldjuk a steviát, majd a megmosott lime-okat cikkekre vágjuk. Fogunk egy poharat, melynek aljára tesszük a steviát, majd a mentát, mindezekre pedig rányomjuk a limegerezdeket, majd jól összekeverjük. Megpakoljuk jéggel, majd újból megkeverjük, hozzáadjuk a vizet és kész is!

 

 

 


4. Jegestea

A teáról szinte mindenkinek az jut először eszébe, hogy milyen forró. De egy forró nyári napon, mi sem jobb a jeges változatánál!

Felforralod a vizet, majd fogod a kedvenc gyümölcsös teafiltered, belehelyezed, majd 10-15 percig hagyod ázni. Míg forró, ne felejtsük ki a cukrot, édesítőszereket. Az adott gyümölcsöt meghámozod, felszeleteled, majd belehelyezed az italba. Mindezt be a hűtőbe, majd mikor úgy érezzük kellően lehűlt, vegyük ki, tegyünk bele jégkockákat, spékeljük meg egy kis mentával és fogyasszuk egészséggel!

 

 

 


4+1 Malibu Cola (18+)

Ezt a „receptet” kizárólag a felnőtt olvasóknak ajánlanám. A legesleggyorsabb és az egyik legfinomabb frissítők egyike.
Egy pohárba helyezzünk jégkockákat, erre öntsük rá a kókuszos rumot, majd mehet bele a kóla. Ajánlatos kísérletezni az arányokkal.

Vigyázzatok magatokra és fogyasszatok sok-sok folyadékot!

(Kozma Lilla)


Ha alkoholt fogyasztasz, csak 18 év felett, felelősségteljesen tedd! A mértéktelen alkoholfogyasztás akár rövid távon is súlyos egészségügyi problémákat okozhat! Bővebb információért keresd fel az italmertek.hu weboldalt!

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,102RajongóTetszik
661KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

4+1 frissítő a nyári kánikulában

Oszd meg a Facebook-on!

4+1 frissítő a nyári kánikulában

Oszd meg a Facebook-on!

X