Habkönnyű romantika vagy sztereotipikus klisé az Emily in Paris?
A Netflix toplistáit meghódító és a sorozatkritikusokat kiborító romkom a laikus közönséget is megosztotta: szeretik és gyűlölik, esetleg egyszerre szeretik és gyűlölik, de egy biztos, beszélnek róla.
Vannak azok a filmek és sorozatok, amelyektől egyszerűen nem kell túl nagy dolgot várni: nem ígérnek világmegváltó eszmefuttatásokat vagy nagyívű karakterfejlődéseket, de még csak váratlan fordulatokat sem, amelyektől a néző eldobná az agyát. Az Emily in Paris egyértelműen ilyen: kiszámítható, sablonokkal teli és egy kissé bugyuta. Az emberek pedig pontosan ezért szeretik. Vagy éppen gyűlölik: az utóbbi hetekben ugyanis felháborodott Netflix nézők sokasága támadta Darren Star legújabb produkcióját; hiteltelen, sztereotipikus és abszurd jelzőkkel illetve a sorozatot. Mégis hogyan képes ekkora port – vagy inkább vihart – kavarni egy ártatlan romantikus sorozat és mennyire helytállóak a vádak, amelyeket a készítők fejéhez vág az internet népe?
Az első epizód a romkomokból már jól ismert módon a szerencsés véletlennel indít, adott ugyanis a chicagói Emily Cooper, aki páratlan lehetőséghez jut: Párizsba utazhat állapotos kolleganője helyettesítőjeként, hogy egy helyi marketingcég munkatársaként „amerikai nézőpontot vigyen a francia gondolkodásba”. A fiatal lány francia nyelvtudásánál nagyobb a lelkesedése és a munkamániája, a cég francia dolgozóival azonban nehezen találja a közös hangot – a kollegák valójában hátuk közepére sem kívánják a mindig pozitív és tettrekész amerikait. Az új ismerősök úgy ragadnak Emilyre, mint a legyek: külföldi barátnők és francia férfiak egyaránt – természetesen kizárólag jóképűek. Emilyt sorra megtalálják a lehetőségek, influencerként kezd tevékenykedni, majd a munkahelyi nehézségek is szépen lassan feloldódni látszanak.
Mégis mi ezzel a probléma? Kérdezhetnénk teljesen jogosan a felszínesnek és teljesen ártalmatlannak tűnő történetvázlat után. Nos, önérzetes francia nézők (és nem csak ők) tömkelege háborodott fel a kisarkított karaktereken, akik a franciákat érintő valamennyi sztereotípiát magukon viselik: munkakerülők, alkohol és cigaretta kíséretében töltik az ebédszünetet, fűvel-fával ágyba bújnak, és nem utolsó sorban a végtelenségig mogorvák. A sorozat valóban görbe tükröt állít Franciaország lakosairól, a gonosz főnökasszony karaktere mellett azonban bőven akadnak szerethető és csupaszív francia karakterek, sőt, előbbi is okoz megható pillanatokat a tíz epizód során. Ennélfogva az előítéletesség vádja talán kevésbé állja meg a helyét: előfordulhat, hogy annak tudható be a felháborodás, hogy néhány néző magára ismert a kimért francia karakterek mögött.
A karaktereknél maradva – amelyek valljuk be, tényleg nem sikerültek túl erősre – érdemes megemlíteni főszereplő Emilynk örökoptimizmusát és állandó, kicsattanó boldogságát. Ő az, aki a legnyomorúságosabbnak tűnő szituációból is a legjobbat hozza ki, megmenti a reménytelennek tűnő vacsorát, úgy futnak utána a férfiak, hogy kisujját sem kell mozdítania érte, és folyamatosan kecsegtető lehetőségekbe botlik. Ő az, aki a valóságban nem létezik. Ő az, akik valahol legbelül mindannyian lenni szeretnénk. Így nem nehéz azonosulnunk vele, a valóságtól azonban tényleg távol áll az a karakter, akit főszereplőként megalkottak. Nem tűnik ugyanis túlságosan reálisnak, hogy a lány néhány amatőr instaposzt után a legtrendibb cégek marketingebédjeire kap meghívást, és egészen véletlenül egy segítőkész francia séf fölött van a lakása – aki természetesen jóképű. Egy kicsit valóban azt látjuk Emily személyében, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül ér el sikereket. Csapnivaló franciatudása ellenére – holott kollegái szerint nyelvtudás nélkül az ember halálraítélt Párizsban – és bármiféle különösebb tehetség nélkül tör a csúcsra és alakul minden tökéletesen számára.
A 10 epizód tehát nem ígér magvas gondolatokat vagy bármiféle mély tartalmat, de talán nem is erre hivatott. Amit viszont ígér, az szórakoztató időtöltés és könnyed, félórányi kikapcsolódás a nap végén. És talán épp ez az, amire most mindannyiunknak szüksége van!
Bezzeg Hanna
