A valódi “nagy pénzrablások”

Mióta világ a világ, az embereket vonzza a könnyű meggazdagodás lehetősége. Nem volt ritka soha sem, hogy egy-egy értékes tárgynak (drágakövek, festmények) lába kelt, de a legnagyobb rablások mégis a pénzhez köthetőek. Ezek közül mutatjuk be nektek az 5 legnagyobb bankrablást és történetüket.

  1. Brazília – 71,6 millió dollár (160 millió brazil real)

2005-ben egy társaság kibérelt egy lakást Fortaleza városában, pár saroknyira a helyi jegybanktól. Ebben semmi gyanús incs első olvasásra, viszont kiderült, 3 hónap alatt egy közel 80 méter hosszú, elektromossággal ellátott alagutat ástak, amelynek végállomása pont a bank páncélterme alá esett.  A rablást egy nyári hétvégén, 2005. augusztus 5. és 7. között vitték véghez, összesen 71,6 millió dollárnyi brazil realt szedtek össze, melyeknek összsúlya 50 tonna volt.Az ügy pikantériája, hogy a páncéltermet egyáltalán nem őrizték, mert úgy gondolták, úgysem jut el senki addig, így természetesen a trezorban semmiféle biztonsági eszköz nem működött, a rablást pedig csak a következő hét hétfőjén vették észre. A bűncselekményért több embert is elítéltek, az értelmi szerzőnek tartott férfi azonban a rablás után pár héttel gyilkosság áldozata lett, a pénzből pedig mindössze 20 millió real került elő.

  1. Nagy-Britannia – 92,5 millió dollár (kb. 53 millió font)

A britek máig ismert legnagyobb bankkifosztása (brit elkövetők által) a 2006-os kent-i rablás volt. A Securitas értékőrző- és szállító cég lerakatába egy fegyveres banda jutott be, akciófilmbe illő módon. A bankrablók egyik csoportja a lerakat igazgatóját kapta el és verte bilincsbe, a másik pedig az igazgató családját fogta el és tartotta őket túszként. Az igazgatót megfenyegették, hogy addig nem engedik el feleségét és kisfiát, míg ki nem nyitja nekik a széfeket. Így jutottak be végül másnap hajnalban a lerakatba, ahol az éppen dolgozó 14 alkalmazottat megkötözték, és a banda több mint 53 millió fontnyi készpénzzel távozott a helyszínről. A tettesek nagy részét végül elkapták, azonban valamennyiüknek sikerült elszöknie a hatóságok elől.

  1. Nagy-Britannia – 98 millió dollár

Az előző rabláshoz hasonlóan ez a bűncselekmény is a briteknél történt, London Knightsbridge nevű területén, ezt azonban olasz állampolgárok követték el. Valerio Viccei olasz bűnöző volt a rablás szervezője, aki azelőtt Olaszországban már körülbelül 50 rablást rendezett meg és hajtott vagy hajtatott végre. Zárás után szerette volna kinyittatni széfjét a bankban, a biztonságiőr pedig be is engedte. A bejutás így elég könnyen ment, ezután fegyveres társával leszerelték az őröket és a fiókvezetőt, majd erősítést hívtak és kipakolták az összes széfet.  A rablás sikeresnek bizonyult, Viccei Dél-Amerikába menekült. Évekkel később azonban mégis elfogták, mikor Ferrariáját akarta átszállíttatni Nagy-Britanniába.

  1. Irak – 282 millió dollár

A 2007-ben történt eset az egyik, ha nem a legrejtélyesebb bankrablás, amelyet valaha véghezvittek. A bagdadi Dar Es Salaam Bankot teljes csöndben, az éj leple alatt pakolták ki, ahol máig tisztázatlan okok miatt jelentős mennyiségű amerikai dollárt is tároltak. A tettesekről annyit lehet tudni, hogy valószínűleg az alkalmazottak egy része tervezte meg a bűncselekményt, de a rendőrség azt sem zárta ki, hogy magasabb pozíciót betöltő hivatalnokok és minisztériumi dolgozók is szerepet vállaltak a készpénz eltulajdonításában.

  1. Irak – több mint 920 millió dollár

Ha a történelem legnagyobb bankrablására gondol az ember, szövevényes tervek, fegyveres csapatok, maszkos bűnözők és túszejtő akciók jutnak eszébe. A listavezető bűncselekményhez viszont egyikre sem volt szükség, elég volt egy levél az ország akkori vezetőjétől, bizonyos Szaddám Husszeintől. 2003-ban, egy nappal az iraki háború kitörése előtt a diktátor megbízta fiát, hogy rabolja ki az Iraki Központi Bankot. Kuszáj a levél felmutatása után szabadon bemehetett embereivel a bankba, és közel 1 milliárd dollárt pakoltak be az odarendelt teherautókba. A pénz egy részét már szállítás közben lefoglalták az amerikaiak, kb. 650 millió dollárt viszont a diktátor palotájában találtak meg.

Panulin Bogi

Képek forrása: Pexels

historythings.com

news.sky.com

origo.hu