Jauri: „Az MTV UK is bekérte a videóklipemet”

Győrfi Márton, vagy ahogy a közönség ismeri: Jauri, a Rádió 1 WORLD IS MINE Radio Show igencsak népszerű DJ-je. Évi kétszáz fellépéssel az ország egyik legfoglalkoztatottabb lemezlovasa. Kevesen tudják róla, hogy korábban egy egész éven át alkoholmentes életmódot folytatott, és egyik feldolgozása egyenesen a brit MTV-ig jutott. Többek között ezekről is beszélgettünk vele.

Mennyire vagy lámpalázas típus? Izgulsz egy-egy fellépésed előtt?

Régebben rettenetesen izgultam minden bulim előtt. Amikor például a debreceni Főnix csarnokban zenéltem nyolcezer ember előtt, akkor is végigjártam az összes emeleten a mosdót, nem éreztem jól magam. Viszont amikor beálltam a DJ pult mögé, megnyomtam a lejátszás gombot, és hirtelen minden problémám eltűnt. Egyből feloldódok, amikor összeköttetésbe kerülök a közönség energiájával. Régebben annyira lámpalázas voltam, hogy bele sem mertem szólni a mikrofonba, ezzel szemben most alig lehet kiszedni a kezemből.

Mire fókuszálsz a fellépéseid során?

A fellépések alatt nem gondolkozok sokat. Ezt nem úgy kell érteni, hogy teljesen kikapcsolok fejben, és csak csinálom, de sokat tényleg nem agyalok. Olyan dolgokra szoktam fókuszálni, mint például: mi a következő szám, mit lenne jó bemondani, vagy hogy most csinálni akarok egy Instagram story-t, tehát gondolatfoszlányaim szoktak inkább lenni fellépés közben, nem teljes gondolatmeneteim. Az érzéseimet legjobban az eufória jellemzi. Még így is, hogy online live fellépéseim vannak csak, elöntenek az euforikus érzések, amikor látom a sok pozitív visszajelzést és reakciót a nézők irányából.

Hogyan készülsz egy fellépésre?

A kisebb bulik esetében nem szoktam minden egyes alkalomra külön-külön készülni, több, mint évi kétszáz fellépéssel ez nem lenne megvalósítható. A nagyobb rendezvények előtt azonban le szoktam ülni otthon hosszabban zenélni, hogy a lehető legjobb szettet tudjam összerakni. Különösebb „rituálém” nincs, de minden fellépésem előtt megállok az autóval egy töltőállomáson, teletankolom a kocsit, megveszem a benzinkutas szendvicsemet, elindítok egy jó lejátszási listát, és elindulok a helyszínre. Ha úgy vesszük, a felkészülésem része az is, amikor egyik buliból a másikba utazok. Ilyenkor szoktam a legboldogabb lenni, amikor tudom, hogy egy jól sikerült fellépés után már vár a következő.

Milyen zenéket hallgatsz?

Kocsiban nagyrészt olyan zenéket hallgatok, amik elég távol esnek attól, amit játszok. Otthon ez másképp van. Igyekszem nagy külföldi DJ-k számait és szettjeit úgy hallgatni, hogy inspirálódjak belőlük. Jelenleg Justin Bieber új albumát hallgatom rendszeresen. Az is előfordul, hogy nem hallgatok semmit az autóban, olykor-olykor jól esik a csend a nagy hanghatással járó bulik között.

Az elmúlt hónapokban nem voltak bulik. Mivel töltötted ezt az időszakot?

Sokat foglalkoztam saját zenékkel. Ezek közül többnek is visszatartom a kiadását azokra az időkre, amikor újra lesznek élő fellépéseim. Nagyobbat fognak szólni, amikor lesznek bulik. Emellett szól az is, hogy egy sok százezer, vagy akár millió forintba kerülő klipet sem szeretnék „elpazarolni” ebben az átmeneti időszakban. Az utóbbi egy-két hónapban elkezdtem videójátékokat streamelni Twitchen. Ez jó kapcsolattartási lehetőséget ad a már korábban meglévő közönségemmel, és új emberekkel is összehoz.

Milyen a kapcsolatod a zeneipar többi szereplőivel?

Több zenésszel is jó kapcsolatot ápolok. Egyrészt, a Rádió 1-es fellépőkkel, Metzker Vikivel egy napon zenélek, de Yaminával is szoktunk néha beszélgetni. Másrészt kialakult egy társaság más fiatal előadókkal, például T. Danny-vel, a ValMar és a Bruno x Spacc duóval. Velük a karantén alatt is többször összefutottunk, pár összejövetel erejéig.

A Now Your’re Gone című számod százhatvanezer lejátszás felett jár Spotify-on. Hogyan éled meg az ilyen kézzelfogható sikereket?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy több tévé is elkezdte játszani a Music Chanel-től az MTV-ig. Ami nagyon meglepett, és igazán kézzelfogható eredmény, hogy az MTV UK (Nagy-Britannia) is bekérte a videóklipet. Örülnék neki, ha nemzetközi körökben is népszerűvé válna a szám. Erre van is már kezdeti jel, hiszen a R3hab a világ egyik legnépszerűbb lemezlovasa is lejátszotta egy szettjében, melyet megközelítőleg 50 külföldi rádió sugárzott. A kézzelfogható sikereket pozitívan élem meg, de a Now You’re Gone esetében nem egy ilyen fordult már elő. Kifejezettem örültem neki, hogy bekerült a Spotify Top 50 viral magyar lejátszási listába. Sőt, egy héten át ott is maradt, egészen a hatodik helyig eljutva.

Úgy tudom, hogy egy egész éven át nem fogyasztottál alkoholt. Hogyan jött ez a gondolat?

Amikor az elhatározás megszületett bennem, akkor már nem ittam másfél hónapja. Úgy voltam vele, hogy oké, akkor ezt továbbra is tartani fogom. Emellett tudtam akkoriban, hogy nagyon sokat kell fejlődnöm, és nem tehetem meg, hogy ittasan állok be a DJ pult mögé, igenis józan gondolkodást követel meg a munkám. Ahogyan egy irodában sem, szerintem egy buliban sem elfogadható, ha ittasan mész dolgozni.

Milyen céljaid vannak a közeli, illetve a távoli jövőt illetően?

Közvetlenül a beszélgetésünk előtt a Magyar E-Sport Fesztiválon léptem fel, a Puskás Arénában. Lementem a focipálya mellé, és csináltam egy videót, ezzel a szöveggel: „Sziasztok, Jauri vagyok, 2021. május 8-a van, gyertek el a Puskás Arénába a fellépésemre”. Ezt azért csináltam, mert távlati célom, hogy tíz év múlva ez a videó majd egy promóciós anyag részét képezze egy Puskás Arénában tartott fellépésemhez. Azt lehessen mondani majd akkor, hogy igen, ez a srác tíz éve ezért dolgozik, és most megcsinálta. Hiszem, hogy ezt egyszer tényleg meg fogom valósítani. Már egy jó ideje dolgozok egy hatalmas nyári tervemen, azonban ennek a leleplezése csak a következő hetekben fog megtörténni. Érdemes lesz figyelemmel követni a közösségi oldalaimat emiatt.

Mit tart téged motiváltan ezekben az időkben?

Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki motivált tudjon maradni, kellenek rövid és hosszútávú célok is. Számomra ezek a gigászi tervek segítenek abban, hogy a mindennapjaimban ne törjön le a lelkesedésem. Tervek nélkül könnyen elveszhet az ember, főleg ebben az időszakban. Hatalmas célok hajtanak.

(Kaposi Márton)