Október sportélet – 1. rész

Válogatás az októberi sportélet első feléből, amiben bemutatjuk a magyar válogatott meccseit, de lesz egy kis NBA, Formula-1, valamint tenisz és darts is.

Továbbra is kiváló formában a magyar válogatott

Újabb két meccsen van túl hazánk válogatottja, amely október 8-án Bulgáriába, 11-én pedig Szerbiába látogatott. Kétség kívül az első, Szófiában lejátszott mérkőzés volt a fontosabb, hiszen ahhoz, hogy 2016 után ismét nemzetközi tornán szerepelhessünk a mérkőzést meg kellett nyerni. Szoboszlai Dominik nélkülözése ellenére az akadályt sikerrel vette a csapat és 3-1-es győzelmet aratott. A vezetést már a 17. percben megszerezte a csapat Willi Orbán révén, majd a 47. percben Kalmár szerencsés szabadrúgás gólja után már 0-2 állt az eredményjelzőn. A harmadik gólt Nikolics Nemanja szerezte Hangya Szilveszter beadása után, amire a bolgár csapat már a 89. percben válaszolni, kialakítva a végeredményt.

Kevesebb nyomással érkezett meg a csapat Belgrádba, ahol a Luka Joviccsal és a Dusan Tadiccsal felálló szerb válogatottal kellett megmérkőznie. A kissé felforgatott kezdőcsapat végül meglepte a szerbeket és a debütáló Könyves Norbert góljával a csapat győzni tudott, így megtartotta a második helyét a Nemzetek Ligája B-divíziójának 3. csoportjában.

10 év után ismét a Lakers nyerte az NBA-t

Ismét felért a csúcsra LeBron James, aki negyedjére vezette aktuális csapatát az NBA trónjára. A 35 éves sztár történelmet írt, hiszen ő lett az első játékos, aki három különböző franchise-zal is a döntő MVP-je lett. A Lakers-Heat párharc már eldőlhetett volna az előző mérkőzésen is, hiszen Danny Green előtt ott volt a lehetőség, hogy hős legyen, viszont 8 másodperccel a meccs vége előtt kihagyta a mindent eldöntő hárompontost. A hatodik meccsen viszont már nem volt kérdés, a los angeles-i gárda magabiztos játékkal húzta be a döntőt, így megszerezte 17. bajnoki címét.

Pozitív koronavírus tesztet produkált Cristiano Ronaldo

El kellett hagynia a portugál válogatott edzőtáborát Cristiano Ronaldonak. Az ötszörös aranylabdás sztár egyelőre tünetmentes és jól is érzi magát. Miután Ronaldo tesztje pozitív lett, a válogatott keret összes összes játékosát tesztelték újra, viszont mindenkinél negatívat mutatott a teszt. Ezzel kérdésessé vált a szereplése a Bajnokok Ligájában is, így könnyen lehet, hogy nem utazik a Juventusszal Budapestre.

Hamilton egalizált Schumacherrel

Miután csapattársa, Valteri Bottas motorproblémák miatt feladni kényszerült a Formula-1-es Eifel Nagydíjat, a győzelmet Lewis Hamilton szerezte meg, aki így beérte az örökranglistán a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, a futamgyőzelmek tekintetében. A második helyen a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a 2018-as monacó-i futam után ismét felállhatott Daniel Ricciardo, immáron a Renault színeiben. Ez a dobogó pedig azt is jelenti egyben, hogy a francia csapat csapatfőnöke, Cyril Abiteboul készülhet, arra, hogy össze lesz varrva, mivel volt egy ígérete, miszerint, ha a csapat szerez egy dobogót, csináltat egy tetoválást.

Ezek mellett pedig ne feledkezzünk meg Nico „SuperSub” Hülkenbergről sem, akinek a szombati napon 4 órája sem volt, hogy Kölnből a pályára jusson, csináltasson egy negatív covid tesztet, majd nulla gyakorlással aszfaltra guruljon a Silverstone óta megváltozott Racing Pointtal. A kvalifikáción megszerezett utolsó hely ellenére a német pilóta a nyolcadik helyre hozta be az autót, jelezve a versenyzőt kereső csapatoknak, hogy ő még mindig egy jó választás lenne.

Magabiztosan aratta 20. Grand Slam-győzelmét Rafael Nadal

Három szettben múlta felül szerb ellenfelét, Novak Djokovicsot Rafael Nadal, amivel sorozatban negyedszer is bizonyította, hogy salakon ő a király. Összesítésben a spanyolnak ez volt a tizenharmadik győzelme Párizsban, a huszadik Grand Slam-győzelemmel, pedig egalizált a svájci Roger Federerrel. A mérkőzés a vártnál sokkal simábban indult, mivel Nadal az első szettet 6:0 arányba hozta le. A második már nem volt ennyire sima, Djokovics összeszedte magát, ám ez sem volt elég így a balkezes spanyol ezt a szettet is magáénak tudhatta. A harmadikban felcsillant a remény a szerb esetleges feltámadására, de Nadal az elveszetett adogatása után még fordítani tudott és egy 7:5-tel kialakította a végeredményt. Érdekesség, hogy a spanyol az idei Garroson egy szettet sem veszített el, ami több, mint kiemelkedő formára utal.

Gerwyn Price egy különleges torna győztesének tudhatja magát

Majdnem megtörtént a csoda hétvégi darts World Grand Prix versenyen, de a világranglista 73. helyén álló Dirk van Duijvenbode álomszerű menetelését végül a döntőben Gerwyn Price állította meg, először megnyerve a viadalt. A verseny különlegessége, hogy a legek kezdetén a játékosoknak egy duplával kell beszállniuk, hogy utána dobhassanak. Ez a formátum megnehezítette a nagyok dolgát is, a világbajnoki címvédő Peter Wright már az első körben kiesett. Az első helyen kiemelt Michael van Gerwen a negyeddöntőig jutott, ahol viszont a beugróként érkező Simon Whitlock megállította. van Duijvenbode a döntőbe úgy érkezett, hogy minden meccsén underdogként volt számon tartva, ám erre mindig rácáfolt és Suljovicot, van den Berghet, Andersont és Whitlockot is búcsúztatta. A legfontosabb meccset azonban már nem tudta behúzni, így a bombaformában lévő Gerwyn Price örülhetett, abszolút megérdemelten.

(Lendvai Martin)

(Képek forrásai: Reuters, Getty Images, Pirelli, AFP, Sky Sports, MTI)