Törökország
Augusztus és szeptember között volt szerencsém bejárni Törökország nyugati részét, és felfedezni az ország természeti és kulturális kincseit. Az utam 2 és fél hétig tartott, és ezalatt 4 helyet látogattam meg. Közte volt Kuşadası, Ephesus, Cesme és Izmir.
A repülőgépem Izmirben landolt, de innen az utam egyenesen a nagyjából 60 km-re fekvő Kuşadası-ba vezetett, avagy a Madárszigetre, ami egy nagy üdülőváros Törökország Égei-tenger partján. A nevével ellentétben nem egy szigetről van szó, mivel ha megnézzük a térképet, nem választja el víz Törökország partjaitól. A Kuşadası név a török kuş (madár) és ada (sziget) szavakból származik, mivel a város madárfej alakú a tenger felől nézve.
Hogyan láttam turistaként?
A földrajzi és történelmi rövid bevezető után ugorjunk a kulturális részére, avagy hogyan láttam utazóként a helyet.
Odavoltam a mediterrán hangulatáért, az égei tenger környékére jellemző rózsaszín virág borította utcáiért, a törökök vendégszeretetéért, na és a fagyijukért!
Előfordulhat, hogy láttál már olyan videót, ahol a „gyanútlan” turista szeretne egy fagylaltot, de az árus nem adja olyan könnyen, és a tölcsérrel különféle trükköket mutat be. Ez velem is megtörtént, és imádtam!
De kíváncsi voltam, mitől marad fenn a fagyi, ha fejjel lefelé fordítják. A titok a masztika, ami eredetileg a pisztáciafa gyantájából készülő, gumiszerű anyag. A törökök fagyiba, kávéba, süteménybe teszik, de készítenek belőle rágógumit is. Íze elsőre kellemetlen, de a fagyit legalább csodálatosan nyúlóssá varázsolja.
Gasztronómiai kitérő
Ha már a török konyha, érdemes megkóstolnunk a helyi specialitásokat is, persze ha van hozzá gyomrunk! Számomra meglepően finom volt a pacal leves, ami alapja a marhagyomor. A joghurtos, citrommal savanyított leves remek egy forró nyári napon. Egy másik kedvelt ételük a sült bél, ami úgy készül, mint a gyros hús, nyárson, fűszerezve. Azonban ezt már nekem se vette be a gyomrom.
A hely tengeri fekvéséből adódóan rengeteg halat lehet enni, sült hal és szendvics formájában.
Az édességeket sem szabad elhanyagolnunk, hiszen a törökök nagyon édesszájúak, így cukorból nem szenvedtem hiányt a nyaralás alatt.
A baklava itthon is a kedvenceim közé tartozik, de Törökországban ettem életem legjobbját! Ettem még künefét, ami cérnametélt megsütve, cukormázzal leöntve, a tetején egy kis vajjal, de kipróbáltam a bombát (tömény csokoládéval töltött tésztaféle), török brownie-t, és a Budapeşte szeletet, ami egy gyümölcsös, krémes sütemény. Igen, a mi Budapestünk, és egy magyar cukrász után kapta a nevét, aki megalkotta a receptjét és Budapestről származott.
Tea, amit nem illik elutasítani
A török sorozatokban mindig mindenki teázik, és ez a valóságban sincs másképp. Bárhova betértem, étterembe, vagy vendégségbe mentem, teával vagy kávéval kínáltak, amit illett elfogadnom. A török teáról azt érdemes tudni, hogy igen erősre főzik, bár mint később megtudtam, szólnom kellett volna, hogy én „világosan”, vagyis gyengén kérem. És persze a vendégszeretet azt diktálta, ha megittam, rögtön hozták az utánpótlást.
Nem mindennapi élmények
Ha külföldön járok, igyekszem a valós arcát megismerni a helynek. Így történhetett meg, hogy a tengerpart helyett szívesebben jártam a kikötőt és a halpiacot, vagy látogattam el a helyi szőnyegkészítőhöz, ahol megtanultam, hogyan készül a szőnyeg.
Amikor először betértem a boltba, csak egy bámészkodó voltam, az a tipikus: semmit-nem-fogok-venni fajta. Ámulva néztem a falon lógó – mint később kiderült – kézzel készült darabokat. A boltban az eladóval hamar szóba elegyedtünk, aki felinvitált minket az emeletre, ahol a bemutató terem volt. Büszkén mesélte, hogy az itt látható szőnyegeket mind ő készíti, és az Egyesült Államokból, meg Dubaiból érkeznek hozzá a vásárlók. Később azt is megtudtuk, hogy tízéves kora óta tanulja a szakmát, amiben immár 40 éve dolgozik. A barátságos hölgy, Daria átvitt minket a műhelybe, ahol megmutatta, hogyan készül el egy-egy darab, és én is kipróbálhattam magam a szövésben. Merthogy szálanként készülnek, átlagban 2 év alatt. Itt tartózkodásom alatt többször meglátogattuk őt a boltban, sokat beszélgettünk, és még egy fotó is készült rólunk.
Ephesus, Mária ház
Kuşadası-tól nem messze található Ephesus (magyarosan Efeszosz), ami egy görög polisz volt, Ionia legfontosabb központja. A helyet 1954-ben kezdték el feltárni a britek és az osztrákok, ami azóta is zajlik, hiszen mindig találnak valami újat. A város egy hatalmas pusztában terül el, ami nyáron különösen forró, így az idelátogatóknak érdemes kalapot és sok vizet magukkal vinniük, mivel a túra 4 órás. De megéri!
Olyan csodáknak lehetünk tanúi, mint Ephesus ikonikus épülete, Celsus könyvtára, 1 században épült lakóházak, Hadrianus temploma, egy színház és vásárcsarnok, meg rengeteg faragott kőszobor.
De nem messze található Szűz Mária háza is, keresztények és muszlimok kedvelt zarándokhelye. A hagyomány szerint Szűz Mária Krisztus halála után i. sz. 37-től i. sz. 48-ig ebben a házban élt. Egyesek szerint pedig Ephesusban temették el.
Szintén néhány kilométerre a romvárostól állt a János evangelista sírja fölé emelt bazilika is, de napjainkra az épületből csak néhány oszlop és falrészlet maradt meg.
Çeşme – a Török Riviéra
Egyik utolsó állomásom Çeşme városa volt, amit a török Riviéraként is emlegetnek, mivel igen népszerű turistaközpont. A hely korábban halászváros volt, ám gyönyörű tengerpartja miatt hamar a gazdagok üdülőhelyévé vált.
Çesme jelenleg az izmiriek és isztanbuliak pazar nyaralókörzete, a városiak előszeretettel keresik itt az Égei-tenger simogató kék vizét, ahol sok a strand, a szerényebb és luxuskivitelű üdülők, hotelek és panziók sora. Ugyan található egy vár is, mint nevezetesség, de nem erről híres a hely.
Itt az időm nagy részét a tengerparton, „beach” klubokban töltöttem, de ellátogattam a helyi Chanel utcába is, ahol hamisítványok tömkelege tárult elém. Volt ott hamis Gucci, Chanel öv, cipő, táska, persze még így is borsos áron.
A helyi bazárt sem hagyhattam ki, ahol a török kézműves termékektől a hamis világmárkákig minden megtalálható volt.
Izmir – igazi metropolisz
Nyaralásom utolsó 2 napját Izmir városában töltöttem, ahol végre ellátogattam egy olyan bazárba, amit a filmekben láttam gyerekként. Ha azt mondom, hogy „mindent is” lehetett kapni, nem túlzok. Természetesen a hamisítványokat áruló standokból itt sem szenvedtem hiányt, de találkoztam élő állatokkal kereskedő árussal, esküvői ruhaszalonokkal, fűszeressel, ószeressel, vallási kegytárgy bolttal, sőt még egy mecset is állt a piac közepén. Valahogy így élt a bazár képzeletemben.
A város számomra zsúfolt volt, mondhatni kaotikus, ugyanis Törökországban közlekedési szabályok léteznek, de senki nem tartja be őket:
Honnan tudod, hogy valaki turista?
Gyalogosként a járdán, autóval az úton közlekedik.
És ez nem vicc.
Összefoglalva, sok helyen jártam már a világban, de úgy érzem, életem legjobb 2 és fél hetét töltöttem az országban, sok újat tanultam, új dolgokat próbáltam ki, de még nem láttam eleget, így ú biztosan visszalátogatok Törökországba.
(Bihari Bernadett Luca)
