Mennyit aludjunk?

Sok-sok cikket és tanulmányt olvashattunk már arról, hogy milyen fontos az alvás, sőt, hogy tulajdonképpen mennyit is kell aludnunk ahhoz, hogy kipihentek legyünk és átvészeljük a napot. Valószínűleg már mindenki hallott arról, hogy az átlagos felnőtt embernek napi 8 órát kellene aludnia, azt azonban ténylegesen nem tudják megmagyarázni, hogy miért pont annyit…

Az alvás valóban fontos, sokak szerint a szervezetünk az alvás során a méreganyagoktól is könnyebben megszabadul, ha pedig kimerültek vagyunk, könnyebben lehetünk betegek. Ma már egyre többen gondolják úgy, hogy nem csak a 8 órás – úgynevezett egyfázisos – alvás lehet a legmegfelelőbb, hanem a történelem során már alkalmazott és jól bevált többfázisos (több rövid szakaszban történő) formák is hasznosak lehetnek, sőt egyeseknek ezek a kipihentetőbb formák.

Többfázisos alvási formák között a leggyakoribb a kétszakaszos alvás, mely lényege, hogy a 2 három-négy órás alvási fázist egy kb. egyórás ébrenléttel megszakítanak. A következő a Dymaxion alvás, miszerint hatóránként 30 percnyi szunyókálás kellően pihentető. Az Überman-technika hasonlóan a 30 perces alvásra épít, de azt napi hatszor kell „elvégezni”, míg az Everyman technika lényege, hogy a napi 3-4 órás alvást három húszpercessel kiegészítve frissen és üdén végezhetjük el a napi teendőinket. Mindezek mellett ott a Leonardo da Vinci által preferált „minden órában kb. 15 perc alvás” elegendő ahhoz, hogy kiemelkedő szellemi munkát végezhessünk.

Persze mindegyik variációnak vannak támogatói és ellenzői, a többfázisos alvás ellenzői szerint nem lehet megfelelően kihasználni mellette a napot, és egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy pár perces alvás során hogyan pihenhetne az ember. Sőt, szerintük az embereknek mindössze 3 százaléka képes kedvezőtlen mellékhatások nélkül meglenni csupán néhány órás alvással. Ezzel szemben az egyfázisos alvás ellenzői úgy vélik, a ciklust nem feltétlenül tudja végigaludni mindenki, de amiért mindenhonnan az hallható, hogy úgy kellene, az ébredés során frusztrálttá válhat az ember, így a végén már emiatt sem fog tudni megfelelően aludni. Úgy gondolják, hogy a nyolcórás alvás „erőltetése” hozzájárul ahhoz, hogy az emberek altatókhoz, nyugtatókhoz folyamodjanak, így ugyan lehet, hogy végigalszanak 8 órát, de a gyógyszerfüggőség rátája is emelkedik az alvási órák száma mellett.

Roger Ekrich 16 éves kutatás után egy könyvet is megjelentetett, melyben leírja a kétfázisos alvás történelmét, nem mellesleg körülbelül 500 korábbi (történelmi) feljegyzésre épít az író-történész.

A Harvard Egyetem professzora Charles Czeisler és csapata korcsoportok szerinti bontásban készített új összeállítást, hogy kinek mennyit is kellene aludnia ahhoz, hogy egészséges maradjon.

– újszülöttek: az eddig megadott 12-18 óra alvás módosult 14-17 órára

– csecsemők: aludhatnak akár kevesebbet is, az eddigi 14-15 óra helyett elegendő 12-15 óra alvás

– kisgyermekek: 11-14 óra alvás

– óvodáskorúak: 10-14, míg iskoláskorúaknak 9-11 óra is elég

– a tinédzserek ezzel szemben már 8-10 órával is beérik, míg az újonnan létrehozott fiatal felnőttek korcsoportjának elegendő 7-10 óra

– a felnőtteké hasonló: 7-9 óra alvás

Néhány általunk is jól ismert ember alvási szokása is hagy maga után némi vitára alapot az alváskutatóknak:

– A már említett da Vinci az óránkénti 15-20 perces alvásaival (polifázisos alvás), de hasonlóan vélekedett az alvásról Thomas Jefferson is.

– Nikola Tesla napi 2-3 óra alvással beérte.

– Thomas Edison szerint a kevesebb, mint 5 óra alvás az optimális, a többi már a lustaság része.

– Sir Isaac Newton annak ellenére, hogy olykor-olykor egy órát sem aludt napokig, úgy gondolta, a napi négyórás alvás tökéletesen elegendő.

– Benjamin Franklin szintén a minimális alvás mellett voksolt a napi 2-4 órájával.

– Churchill 5 órát aludt éjjel, azonban ebéd után mindig szunyókált kicsit – „Két napot kapsz egy alatt – legalábbis egyet és egy felet.”

– Albert Einstein a napi 10 óra alvást szerette, kivéve, ha nagyon dolgozott valami ötleten, olyankor inkább 11 órát aludt.

 

Nagy Gabriella