Kazetta, bakelit, Nintendo, Super Mario, trapéznadrág, régi kocsik, farmerdzseki – dolgok, amik 2021-ben is legalább annyira menők, mint fénykorukban, ha nem jobban. Ha valaha elgondolkoztál már azon, hogy miért rajongunk a retro dolgokért, de nem találtál rá választ, akkor ezt a cikket épp neked találták ki.
A retro hódításának az okát keresve az első, ami eszünkbe jut, az a nosztalgia, és nem is véletlen. Sokak szerint a nosztalgia alapvetően egy megoldás arra, hogy kicsit kiszakadjunk a jelen kiszámíthatatlanságából és bizonytalanságából. Nem is igazán a múltba való vágyódás ennek az oka –hisz a fiatalok nem is éltek azokban az időkben –, hanem egy elképzelt, idealizált, de mégis kézzelfogható, biztos világba való menekülés.
Persze azért azt túlzás lenne állítani, hogy kizárólag csak ez lenne a pszichológiája a retro őrületnek, valószínűleg elég kevesen vesznek fel egy trapéznadrágot csak azért, hogy kiszakadjanak a jelenből – sokkal inkább azért teszik, hogy a megszokotthoz képest más módon, a mainstreamtől eltérően öltözködjenek fel ízlésesen.
A divat alakulására mindig is nagy hatással voltak a meghatározóbb filmek, sorozatok, és elsősorban a hírességek – színészek, zenészek, TV-s személyiségek – öltözködési szokásai, akár egy-egy konkrét viselet is.
Ahogy a Jóbarátok időről időre reneszánszát éli, úgy válik újra népszerűvé a ’90-es évek stílusa is, ahogy a Beatles újra menő lesz, úgy szólítja meg és inspirálja újra és újra fiatal művészek százezreit világszerte.
Gyakran pusztán azért nyúlunk egy retro dologhoz, mert jó. Egy olyan klasszikus film, mint például a Macskafogó, már sokszor átment egy bizonyos rostán, sokkal jobban kipróbált, mint egy új megjelenés, több generáció idéz belőle, ezzel minden animációs filmet automatikusan hasonlítunk hozzá – és ugyanez a helyzet a zenével is. 2014 nagy slágerének, az Uptown Funk írója, Mark Ronson éppen ezt a kártyát kijátszva jutott a csúcsra Bruno Marssal. Az egész dalt olyan ismerős, kipróbált, nosztalgikus elemek felhasználásával készítette el, hogy mindenki számára ismerősen csengett már az első hallgatásra, mégis az újdonság hatásával bírt. Ebben a videóban erről bővebben is beszélnek.
A régi zenékről az a benyomásunk van, hogy sokkal valódibb, természetesebb, kézzel foghatóbb és emberibb volt – elég csak a bakelitlemezekre gondolni, ami a zene hallgatásán túl is gyakran tudott egy kézzelfogható élményt biztosítani. Persze nem lenne igazságos, ha leszólnánk a mai zenéket, hisz természetes, hogy a XXI. században is rengeteg igényes produkció létezik, amellett, hogy igazán sok emberhez az elmúlt években általában tényleg a „sorgyártott” dalok jutottak el. Ma még nincs meg a lehetőségünk arra, hogy eldöntsük, hogy melyik mai slágerek lesznek örökéletűek, míg a régi dalokról ezt egyértelműen tudjuk, hisz különben nem is ismernénk őket – a rosszakra valószínűleg nem is emlékszünk.
Ha jobban meg szeretnéd érteni, hogy miben volt más a XX. század – és a mi korunk popzenéje, akkor nézd meg Rick Beato zenész-producer néhány videóját a témában a YouTubeon:
(Velek Domonkos)
