A DUE nélkülözhetetlen alakja; táborozóként, csoportvezetőként és szakmai vezetőként egyaránt átélt számos médiatábort. Neve mára valósággal összefonódott az egyesülettel. Herczeg Zsolt mesél.
Hogyan kerültél kapcsolatba az egyesülettel?
A DUE-s átlaghoz képest sajnálatosan későn, 21 éves koromban szippantott magába a DUE univerzum. 1996-ot írtunk, amikor a főiskolai lapunk első díjat nyert a DUE pályázatán, és ennek köszönhetően kedvezményesen juthattam el a szanazugi médiatáborba. A tábor elrabolta a szívemet, nem volt kérdés, hogy a következő évben is ott a helyem. 1997-ben, Balinkán a nálam valamivel fiatalabb, de tapasztalt és agilis Kecskés István csoportjába kerültem, akinek táborvezetőként nem jutott elég ideje a csoportjára, ezért félhivatalosan rám bízták az irányítói szerepet; 1998-ban pedig már mint csoportvezető tértem vissza a táborba.
Szakmai téren és emberileg mit köszönhetsz a DUE-nak?
Elsősorban kapcsolatokat: értékes és érdekes embereket; barátokat, kollégákat, szerelmeket. Egy olyan közösséget, amiért dolgozhatok, ami vigyáz rám, és megtart engem. A DUE nevelt felnőtté azzal, hogy nyitottá és elfogadóvá tett, a hibáimat megértően kezelve ügyesen becsatornázta a lelkesedésem és a munkabírásom, és a DUE
emelt szakemberré azzal, hogy lehetőségek ezreit biztosította, biztosítja nekem az újságírás, a könyvírás, a műsorvezetés, a tanítás és a programszervezés területén.
Hogyan formálódott a
tábor a te szemeden át a kezdetektől napjainkig, és mik azok az értékek, amik változatlanok?
Az elmúlt negyven évben az egész világ megváltozott, ami természetesen a táborban is érezteti a hatását. A lényeg azonban semmit sem változott. Teljesen mindegy, hogy kazettás magnóval vagy mp3-as rögzítővel vesszük fel az interjúkat a táborban, mert az a lényeg, hogy amit felveszünk, az jó-e, és aki felveszi, az jól érzi-e magát közben. És ebben nincs hiba 1982 óta. Az értékek változatlanok: nyitottságra, önállóságra, szorgalomra és igényességre neveljük a fiatalokat. Korosztályokat kötünk össze, nagyon különböző embereket tanítunk meg arra, hogy együttműködjenek és értéket teremtsenek. Közösség, tehetség, barátság. Ez nem változott!
Mi az, ami évről évre visszacsalogat a médiatáborba, annak ellenére, hogy két kisgyermek vár téged otthon?
Én boldog ember vagyok, ugyanis nem pénzt gyűjtök, hanem embereket. Ismerősöket, barátokat, harcostársakat. A DUE az én kincseskamrám. Nagyon sokat dolgoztam érte, de még mindig többet kaptam tőle, mint amit adtam neki. Szeretek érdekes emberekkel
értékes munkát végezni, és erre a DUE tökéletes terep. Hát ezért vagyok 44 évesen is aktív DUE-s.
Szeretnéd, hogy néhány év múlva a gyermekeid hozzád hasonlóan beleszeressenek a DUE-ba?
Természetesen szeretném, de az lényegtelen, hogy én mit szeretnék. A lehetőséget meg fogom nekik mutatni, de nem erőltetek rájuk semmit. Nekik nem az én életemet kell lemásolniuk vagy meghaladniuk, hanem a sajátjukat kell felépíteniük. Az ő döntésük lesz, hogy DUE-sok lesznek-e. Leginkább azért örülnék, ha azok lehetnének, mert az azt jelentené, hogy még akkor is lesz DUE.
Hogyan látod a fiatal DUE-s generációt, mi az, amit tanácsolnál a jövő újságíróinak?
Először is: én is a jövő újságírója vagyok. Nem vagyok hajlandó felvenni az egyesületi veterán szerepét, aki „bezzeg az én időmben” kezdetű mondatok mentén, bácsiként bölcselkedik. Úgyhogy nem tanácsolok nekik semmit, mert nélkülem is tudják, hogy függetlennek, tárgyilagosnak, szorgalmasnak és igényesnek lenni hosszú távon kifizetődő. Mostanában kifejezetten bizakodó vagyok, mert összeállt a DUE-ban egy nagyon tehetséges és lelkes társaság, akik elképesztő teljesítményeket raknak le az asztalra. Önállóan és profin dolgoznak, láthatóan nagy bennük a bizonyítási vágy, és ezért én semmit sem üzenek nekik azok kívül, hogy „büszke vagyok rátok és köszönöm”.
(Bezzeg Hanna)
