Pótközgyűlést tartott a DUE, amelyen új intézőbizottsági tagokat választott. A bizottság elnöke Panulin Boglárka lett, a másik két tag pedig Bogdán Noémi és Balázs István. Őket kérdeztük kinevezésükről és ehhez kapcsolódó terveikről.
Paulin Bogi
Számítottál-e arra, hogy téged választanak az intézőbizottság elnökének?
Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy beválasztanak. Az egyik délután az egyetemen voltam, és felhívott Szayly József, hogy lesz intézőbizottsági tagválasztás, és hogy nem szeretném-e elvállalni esetleg. Mondtam nekik, hogy természetesen elvállalom, és nagyon örültem neki, hogy rám gondoltak, mert ez mégiscsak egy elég hivatalos pozíció, szóval úgy gondoltam, hogy érdemes élnem a lehetőséggel. Arra meg végképp nem számítottam, hogy az intézőbizottság elnökének is megválasztanak, mert én úgy gondoltam, hogy csak tag leszek. Aztán láttam, hogy elnöknek válaszottak, úgyhogy ez tényleg nagyon váratlan volt. De mint mondtam, természetesen örömmel fogadtam és nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom.
Milyen felelősségekkel jár ez az érdem?
Igazából ez az egész azzal jár, hogy a két elnökségi tagtársammal együtt közösen kivesszük a részünket a DUE munkájából, így tulajdonképpen oroszlánrészt vállalunk a feladatokból, a táborszervezésekből, vagy például a sajtófesztiválok egyéb rendezvények szervezéséből, de a közösségi oldalak kezeléséből is kivesszük a részünket, szóval sok minden fölött kell majd dolgoznunk közösen. Az én feladatom annyiban több mint a másik két tagé, hogy ha ülést szeretnénk tartani, vagy valami feladatunk van, akkor nekem kell összehívni magunkat.
Bogdán Noémi
A feladatköreitek melyik része érdekel a legjobban?
Közösségszervezést tanulok az ELTE-n, ahol szintén van mindenféle rendezős szakmaigyakorlat, és ahhoz például nekem nagyon jó lesz ez a DUE-s intézőbizottsági tagság, ezzel is egyrészt gyakorlok a jövőmre, másrészt meg olyannal foglalkozhatok, ami érdekel. Én a rendezést mondanám annak, ami nagyon érdekel, nagyon tetszik.
Mennyire veszi majd igénybe az idődet ez a feladat?
Egyelőre nem tudom, de nyilván nagyon igyekszem majd a szabadidőm egy részét erre az egészre fordítani. Eddig is nagyon szerettem a DUE-nak segíteni, illetve DUE-s dolgokkal foglalkozni, és ez ezután is így lesz, csak valószínűleg kicsivel közelebb leszek a maghoz és több eseményen fogok részt venni. De mindenképp a megszervezésükben segíteni fogok. Ez nem egy óraszámban értendő feladat vagy munkakör, hanem mikor van egy esemény, van valami, akkor nyilván ott leszünk és segítünk mindenben, esetleg mi szervezzük. Úgyhogy ez egy nagyon változó dolog.
Miért tartod fontosnak a diákújságírás elősegítését?
Alapvetően én az újságírást is nagyon fontosnak tartom, mert manapság az emberek már nincsenek olyan élethelyzetben, vagy egyszerűen csak annyira megváltozott az életvitelük, hogy már nem fér bele az, hogy leüljenek és végig olvassanak egy könyvet. Viszont rengeteg információ és hasznos dolog rejlik ezekben az irományokban, és szerintem ezért nagyon jó, hogyha az emberek legalább rövidebb cikkeket hajlandók végig olvasni. Így érdemes minél több cikket írni, hogy az emberekhez eljuthasson minél több információ.
Azért szeretem, hogy a DUE létrehozta a DUE Tallózót és a DUE Online-t, mert így a fiataloknak lehet saját lapja, amiben olyan cikkeket találnak, melyek őket érdeklik, és nem a felnőttek nehéz életét dolgozzák fel. Nagyon támogatom a diákújságírást, mindenkit ösztönözni szoktam arra, hogy írjon, mert szerintem mindenki képes írni, mindenki meg tud tanulni jól írni. Minél többen csináljuk, annál több emberhez jut el.
Balázs István
Hogyan válhat valaki a DUE intézőbizottságának a tagjává?
Nincs erre szerintem recept, azt tudom elmondani, hogy én hogyan viszonyultam a DUE-hoz, mert szerintem az vezetett ideáig. Körülbelül három évvel ezelőtt ismertem meg a DUE-t, és rögtön rájöttem, hogy itt olyan emberek vannak, mint én. Olyan emberek, akik szeretik azt, amit csinálnak, és jobbak és jobbak szeretnének ebben lenni. Tartozni szerettem volna ehhez, és ez motivált. Nagy léptekben, de végig jártam egy ranglétrát, és próbáltam aktívan segíteni a DUE munkáját. Egy nagyon kicsit számítottam is a felkérésre, viszont arra nem, hogy ez most fog megtörténni.
Milyen ötletekkel próbáljátok majd izgalmasabbá tenni a DUE programokat?
Egyelőre még nem igazán gondolkoztunk új ötleteken, most inkább az lesz a feladat, hogy hogyan tudjuk visszabillenteni, visszahozni a DUE életét a vírus után. A sok-sok állandó programból is egy rendszert kell alkotnunk, hogy folyamatosan megvalósítható legyen majd. Ha a mostani nehezebb időkön túljutunk, akkor gőzerővel el fogunk kezdeni ötletelni és azokat megvalósítani, de most még vannak általánosabb problémák, amiket meg kell oldani, és az elkövetkezendő időre megtervezni.
(Velek Domonkos)