Örömünkre vagy bánatunkra, de másfél év „kényszerpihenő” után visszatért 6ix9ine. Ariana Grande és Justin Bieber másodjára állt össze a 2015-ös What Do You Mean? után, valamint megérkezett NAV legújabb albuma, hogy a hiphop vonal se maradjon ki ezen a héten. 19. heti összeállítás:
NAV – Good Intentions
Az indiai-kanadai rapper ezzel a névvel nem biztos, hogy nagy sikert tudhatna magáénak Magyarországon. Amíg itthon sokan megrettennek a NAV név hallatán, addig a világ többi részén az embereknek a zene jut az eszébe. Aki sok hiphopot hallgat, biztos találkozott már a nevével, hiszen NAV rengeteg előadó népszerűbbnél népszerűbb számain működött már közre. Gucci Mane, Drake, Travis Scott és még sorolni lehetne. Most viszont, már harmadik alkalommal érkezett stúdióalbuma. A Good Intentions pedig a nagy nevekkel sem szerénykedik, hiszen helyet kapott rajta a már előbb említett Travis Scott, Young Thug, Lil Uzi Vert, vagy éppen Future is. A dalok stílusukban szinte egytől egyig megegyeznek, a kollabolt számokon viszont érezhető a vendégelőadók hatása. Nekem személyesen kifejezetten tetszett a Good Intentions, viszont – ahogyan nemrég Joey Bada$$ egy Complex interjúban fogalmazott – túl hosszúra sikerült, és a változatosság hiánya a hallgatási vágyamra is rányomta a bélyeget.
Ariana Grande, Justin Bieber – Stuck with U
„Végre megkaptuk azt a kollabot, amire vártunk.”
„A karantén már nem is olyan rossz ezek után.”
Ilyen, és ezekhez hasonló kommentek érkeztek Ariana Grande és Justin Bireber legújabb közös dalához, a Stuck with U-hoz. Közel 5 évvel a 2015-ös What Do You Mean? remix után, egy hivatalos számra is összeállt a 2010-es évek két, talán legismertebb popikonja. Ahogyan a címből már következtetni lehetett, a dalt a koronavírus által okozott helyzet ihlette. A zenéből érkező összes bevétel pedig nem a két énekes zsebébe, hanem egy alapítványhoz kerül, amely gyerekeknek és munkájukat vesztett dolgozóknak segít a járvány idején.
6ix9ine – GOOBA
A hét talán legérdekesebb megjelenése egyértelműen Tekashihoz fűződik. 2018 végén szinte minden második bulvárhír arról szólt, hogy a rappert akár életfogytiglanra is ítélhetik. Az ítélet viszont „megállt” 2 évnél, így, viszonylag olcsón megúszta a fegyveres rablásról és kábítószer-kereskedelemről szóló vádakat. Most viszont, hogy idő előtt szabadult a koronavírusnak köszönhetően, ugyan úgy tért vissza, ahogy abbahagyta. A GOOBA című száma az előadó 24. születésnapján jelent meg, május 8-án. 6ix9ine kicsit kevesebb üvöltéssel, több rappel, de annál nagyobb egóval tért vissza és egy vegyes érzéseket keltő, de mindenféleképpen népszerű számmal.
Arizona Zervas – 24
Arizona Zervas szerintem az idei év egyik legnagyobb és legkellemesebb meglepetése, annak ellenére, hogy akkora áttörést még nem ért el. A TikToknak is köszönhetően 700 millió fölé nőtt a ROXANNE című dalának a hallgatottsága, amit ma már egyszer szerintem mindenki hallott. AZ most kidobta idei második dalát, amely a 24 címet kapta. Könnyed beat, és egy nem éppen világmegváltó szöveg, ami viszont nagyon fülbemászó. Így lehetne jellemezni a 24-t, amihez egy igen tetszetős klipp is készült.
Lauv – Love Like That
Lauv már a ~how i’m feeling~ albumát is a többi előadótól eltérő módon jelentette meg, hiszen a dalok szinte egyesével kerültek ki, majd a megjelenés után is érkezett még zene a korongra. Ezek után kicsit meg is lepődtem, hogy még mindig érkezik valami új. A Love Like That pedig eredetileg az albumra került volna, viszont Lauv nem döntötte el időben, hogy mit kezdjen vele, ezért úgynevezett extraként jelent meg. Sőt, nemcsak a dal érkezett, hanem egy válogatás is, amely tartalmaz különböző remixeket és akusztikus átdolgozásokat is.
(Lendvai Martin)
(Borítókép forrása: https://www.youtube.com/)