Ők a 2024-es Cinemira nyertesei

Hetedik alkalommal rendezték meg a Cinemira fesztivált: október első hétvégéjén a kamaszokat, míg ezen a hétvégén a gyerekeket és családjaikat várták számos izgalmas filmes programmal. A fesztiválon 80 rövidfilmet és 5 nagyjátékfilmet mutattak be a fiatal közönségnek, emellett számos filmszakmával kapcsolatos beszélgetésen is részt vehetett a fiatal közönség.

A Cinemira vendégei voltak olyan neves színészek, mint Tenki Réka vagy Mátray László, valamint olyan díjnyertes filmrendezők, mint Szimler Bálint, Reisz Gábor, illetve Traub Viktória.

A Cinemira emellett természetesen egy verseny is. A fesztivál számára kiemelten fontos a fiatal közönség véleménye, hiszen a filmek nekik szólnak. Ezért a rangos szakmai zsűri mellett a diákzsűri dönt a fődíjakról, vagyis a legjobb magyar rövid ifjúsági film és legjobb magyar rövid gyerekfilm díjáról, amelyek 300.000 forintos fődíjjal járnak.

Cinemira YOUTH

A Cinemira Nemzetközi élőszereplős ifjúsági kisfilm versenyének zsűrije volt Szász Attila filmrendező, Jo-Anne Boulin a Montreal-i Gyerekfilm Filmfesztivál vezetője és Clara Huber, a bécsi ifjúsági filmes mozi kurátora. A zsűri a norvég Eivind Landsvik Cicik(Tits) című filmjét választotta a legjobbnak.

A Cinemira Legjobb animációs ifjúsági kisfilm zsűrije volt Felszeghy Ádám producer, Filip Diviák animációs rendező és Glaser Kati animációs rendező. A díjat David Crisp Káosz a világban (A World in Chaos) című MOME Anim diplomafilmje kapta.

Idén a DIGIC Pictures is felajánlott egy díjat a legjobb magyar animációs filmnek. Ők Tőkés Anna Az utolsó dobás című MOME Anim filmjének adták a díjat.

CINEMIRA KIDS

A Cinemira KIDS Legjobb animációs kisfilm díjáról nemzetközi szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai Szoboszlay Eszter animációs rendező, Remke Oosterhuis filmes oktató, és Czakó Judit vágó voltak. A zsűri a német Julia Skala Ebihal (polliwog) című filmjét választotta.

A CINEMIRA KIDS Legjobb élőszereplős rövidfilm díjáról szintén szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai Marta Jodko, az Ale Kino lengyel gyerekfilm fesztivál művészeti vezetője, Noy Levin művészeti oktató, és Angyalosy Eszter író, forgatókönyvíró voltak. A zsűri a kínai Lam Can-zhao Nyárvégi vers (A Summer’s End Poem) című filmjét választotta győztesnek.

Az idei Cinemirán Budapest Fővárosa felajánlotta a Budapest fiatal tehetségekért díjat, amely 300 ezer forintos pénzjutalommal is jár. A díjat Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely adta át. A nyertes Nagy Kálmán Az utca másik vége című kisfilmje lett. A díjat a főszereplő, Zikkert Milán vette át a rendező külföldi elfoglaltsága miatt.

A legjobb élőszereplős magyar ifjúsági kisfilmnek járó Arany Mókus-díjat és az azzal járó 300 ezer forintot Füzes Dániel Az utolsó lélek az ördögé című filmje kapta.

A Cinemira KIDS legjobb élőszereplős rövid gyerekfilm díjáról egy 8 tagú gyerekzsűri döntött, melynek tagjai Domokos Molli, Bukovszki Panni, Döbröczöni Véda, Perger Szofi, Szikszai Gáspár, Csilléry Márton és Jónás Timon voltak. A zsűri Weigert Miklós Floki: Az elveszett üvöltés nyomában című filmjét választotta.

Diákfilmes verseny

A Cinemira másodszor szervezett középiskolások számára is külön versenyt, ahova 7 perc alatti filmekkel lehetett nevezni. A Diákfilmes verseny zsűrije Trencsényi Klára filmrendező, Somogyi György forgatókönyvíró és Ascher Károly filmrendező voltak.

A Diákfilmes verseny kategória fődíját és a közönségdíjat is Tóth-Lukács Botond Mi a bánat című alkotása kapta.

Különdíjat kapott Vinnai Lujza Blanka és Horváth Katalin rendezőpáros Én csak mesélni akartam, valamint Csejdy Misi az Elvirágzás című filmjéért. A díjuk egy-egy páros Korda stúdió látogatás. Külön említést kapott a Kronos filmes csapat a Szuper randi című filmért.

Videóverseny

A Cinemira minden évben külön videóversenyt hirdet 19 év alatti fiataloknak, akik saját filmet forgathatnak előre megadott témákra. Idén három téma volt: Boldogság, LEGO galaxis, valamint Mit üzen neked a Topjoy kupak? A versenyre beadott pályaművek közül a legjobb 37 film került a döntőbe.

A zsűri tagjai voltak: Puskás-Dallos Peti, Hollósi Jázmin, Lampert Benedek és Mazzag Izabella.

A Cinemira Videóverseny fődíját Somos Paula Úgynevezett boldogság című alkotása kapta, nyereménye egy 1 éves Prezi előfizetés, egy 1 hetes Myaction akciókamera bérleti díj.

A Videóverseny közönségdíjasa Ujvárosi Áron Látom, hogy akarod című alkotása, nyereménye egy SPACE LEGO szett, egy páros Cinema City jegy bármely előadásra, valamint egy páros Korda Stúdió látogatás.

A LEGO kategória nyertese Laczkó Lívia A legotthonosabb bolygó című filmje. Nyereménye egy SPACE LEGO szett, és egy Páros Cinema City jegy bármely előadásra.

A TOPJOY: Neked mit üzen a Topjoy kupak? kategória nyertese Szalkai Rebeka Mindig melletted! című alkotása. Nyereménye egy páros Play VR játék belépő, és egy páros Korda Stúdió látogatás.

A Neked mit jelent a boldogság? kategória nyertese Szirtes Berta Emlékeztető című alkotása, nyereménye egy 1 hetes Myaction akciókamera bérleti díj.