Papírkönyv kontra e-book

Felvetődött bennem a kérdés, hogy a manapság nagyon divatos és trendi e-book olvasók megjelenése vajon milyen hatással lesz vagy lehet a papírkönyvek jövőjére. Tekintettel arra, hogy én a papírkönyvek nagy tisztelője és rajongója vagyok, szeretnék néhány érvet felsorakoztatni a nyomtatott irodalom mellett.

Az e-könyv környezetbarát, hiszen nem kell fákat kivágni és festéket előállítani ahhoz, hogy egy könyv nyomtatásra kerüljön, illetve az e-olvasóval helyet lehet spórolni, hiszen rengeteg könyv elfér egy tenyérnyi gépezetben — szól az első és leggyakrabban elhangzó érv az újítás mellett. Ne felejtsük el azonban, hogy működtetésükhöz energiára van szükség, lecserélésükkor pedig a mobiltelefonokhoz hasonlóan jelentősen növeljük a már így is nagy mennyiségben felhalmozódott elektromos hulladékot. A mai világban a gyártók mindig újabb és újabb modellekkel, valamint fejlesztésekkel állnak elő, és így a régi típusok akkor is lecserélődnek, ha azok egyébként még működőképesek.

Nem tartom magam maradi lánynak, szeretem a divatos és modern dolgokat, de valahogy az e-olvasó pont a könyv érzelmi, lelki tényezőitől, a könyvvásárlással kapcsolatos örömöktől fosztja meg az embert. Én imádok könyvesboltba járni és bolyongani a különböző kiadók által felsorakoztatott könyvszigetek között. Vásárlás előtt szeretem a könyveket kézbe venni, átlapozni, beleolvasni, majd döntést hozni, hogy melyiket is válasszam. Arról már nem is beszélve, hogy mondjuk egy kevésbé izgalmas kötelező olvasmány esetében, ha segítségre van szükségem, hogy melyik kiadó könyvét vegyem meg, segítségül lehet hívni egy eladót, aki — ha szerencsénk van – nagyon hasznos dolgokra hívhatja fel a figyelmünket a választással kapcsolatban.

Szeretem a könyvek illatát is, és ahhoz is ragaszkodom, hogy az általam kiválasztott könyvek sok-sok évig a polcomon maradjanak. Büszke vagyok a szobámban található gyűjteményemre!

Mi történik akkor, ha az e-olvasóra valaminek folytán vírus kerül és az összes letöltött könyvanyag elvész? Ez egészen biztosan nem történhet meg a polcon tartott könyvekkel, így szerintem ezek sokkal időtállóbbak, és ha rájuk nézek, egy-egy emlék mindig megjelenik előttem az életemből.

Nálunk a családban hagyomány ünnepekkor könyvet ajándékozni. El sem tudom képzelni, hogyan működhet ez az elektronikus olvasóval! Sci-fibe illően a virtuális világban egy kattintással kiválasztjuk az adott könyvet, hitelkártyáról kifizetjük, majd egy e-mailben még egy kattintással továbbítjuk a megajándékozottnak. Nekem ez nagyon gépiesnek, lelketlennek tűnik, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy miként lehet mindezt szépen becsomagolni, ami ugyancsak része az ajándékozásnak.

Összegezve azt gondolom, hogy az e-olvasó bizonyára nagyon praktikus és modern eszköz, de számomra csak egy lélek nélküli gép, ami sok, az olvasáshoz köthető élményt nélkülöz, és nem hiszem, hogy valaha is képes lesz a papírkönyv helyettesítésére.

(Neil Anita, Óperencia, Osztrák Iskola, Budapest)