Péreli Zsuzsa Kossuth-díjas és Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész, ezen belül is kárpitművész. Hogy mi vitte a gobelinművészet felé és hogy tervez meg egy kiállítást – ezekről is beszélt lapunknak adott interjújában a Nemzet Művésze.
Miért kezdett foglalkozni annak idején a gobelinművészettel?
Tudniillik festőművésznek készültem egészen addig, amíg egy barátom meg nem látta a pasztrál képeimet. Azt mondta, hogy olyan, mintha szőve lenne a kép. Elvitt engem egy kárpitművésznőhöz, aki Ferenczy Noémi tanítványa volt. Ő a képeimet látva azt mondta, szívesen megtanít szőni. Beleszerettem ennek a technikának a nehézségébe, abba, hogy rengeteg idő, amíg egy kép elkészül, ugyanakkor természetes anyagokból készül (selyem, gyapjú, pamut, egyebek). Körülbelül a tizenharmadik század óta a technika változatlan. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a jelen dolgokról szóljon. Amikor először ezt a technikát megismertem, elkezdtem tájékozódni. Tulajdonképpen a félműveltségem volt az, hogy úgy gondoltam, az óriás méretű kárpit a kárpit, és nem lehet kisebbet szőni, kisebb dologról szólnia. Mert a régebbi kárpitok vagy bibliai, vagy harci jeleneteket ábrázoltak és a mai embernek ez kicsit ódonnak tűnt. Amikor kiderült, hogy ezzel akár portrét is szőhetek valakiről, bármit meg tudok valósítani, amit a festészetben tettem, hát bele is szerettem.
Nemrég zárult legutóbbi kiállítása a Dornyay Béla Múzeumban. Hol és mikor tervezi bemutatni a következőt?
A COVID miatt utoljára 2 éve volt kiállításom Makaón, Kínában. Utána bejött a járvány és a salgótarjáni kiállítást másfél évig kellett halasztanunk. Amikor végre megvalósult, nagyon örültem neki, és kaptam egy következő meghívást, ami november 12-én nyílik az Egri Érseki Palota kiállítótermében. Fantasztikus, különleges helyszín. Megkaptam a helyszín alaprajzát. Természetesen el is mentem megnézni, és papíron megterveztem a kiállítást. Nem úgy van, hogy a saját műveimet hordozom „falról falra”, minden kiállítás, minden helyszín más. Nagyon fontos a helyszín és annak a mondanivalója. Ez egy szakrális terület lesz, úgyhogy ilyen módon fogom választani az anyagot.
Mire legbüszkébb művészetén belül?
Nem vagyok az a fajta, aki büszkélkedik. Arra lennék büszke, ha más büszke lenne rám.
Mi adja a motivációját?
Mindig a keresés. Valami téma, látvány, probléma, öröm bekerül a látóterembe és akkor gyakorlatilag csak azzal foglalkozok. Ha valaki ismeri nagyjából az életművemet, akkor láthatja, hogy a korai időkben régi némafilmszínésznőkről szőttem, Asta Nielsenről, a nagy színpadi díváról, Sarah Bernhardt-ról, Aztán később – miután budapesti születésű vagyok – elkezdett érdekelni a falu. Sokat jártam falura témákat és régi padláson heverő tárgyakat gyűjteni. Ebből is született egy korszak, amikor a falusi életről szőttem. Nem olyan zsánerképeket, hogy „iszogat a bácsi a kocsmában”, hanem arról, ahogy a falun őrzik az elmúlt világ szépségeit, nehézségeit, történeteit. Egy vőfélyről például, aki a fotóműterembe megy, mint tulajdonképpen oda nem illő figura. Aztán Görögországban járván egy fantasztikusan szép kis kápolnába nem lehetett bemenni, de egy kis ablakon be lehetett nézni. Itt egy fénycsóva megvilágított egy arany ikont. Ezután elkezdtem arany, általam ikonnak nevezett képeket szőni. Az ikont olyan helyzet vagy téma érdemli meg, ami szentség. Úgyhogy a gyerekkorról szőttem például ikont aranyfonallal, aranyzsinórral, egyebekkel. A pravoszláv ikonokon a szentek arca, keze festve van és a többi része pedig arany domborítás, Én ezt a fonallal csináltam. Született egy gyerek Madonna, aki egy kislányka, aki a babájával gyakorolja, hogy milyen lesz nagymamának lenni. A gyerekkor szentségéről is szőttem, annak Aranykor a címe. Ezután pedig a tájképek jöttek. Olyanok, amik nem csak arról szólnak, hogy milyen gyönyörű egy táj, hanem mondanivalójuk van, amit úgy látom, hogy meghallanak az emberek. Aztán a tájba bekerültek angyalok, de ezek sem klasszikus módon. Úgyhogy ki tudja, még merre fogok kanyarodni? Az biztos, hogy időszakonként mindig mikor úgy érzem, hogy kiszőttem magamból, ami mondanivalóm volt, akkor kanyarodok egyet és másról beszélek. De nem csak szövök, hanem festek is, kollázsokat is csinálok és bármilyen technikát, amibe éppen beleszeretek.
(Oláh Szabolcs)