Szalánczi Ágota 20 éves, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakának hallgatója. Már gyerekként vonzotta őt a színház világa. Kezdetben nézőként, ma már alkotóként vesz részt a munkában, valamint egyetemi feladatai mellett saját kedvtelésből is színpadra adaptál műveket.
„Mindig is szerettem az irodalmat. Még nem is tudtam írni, amikor már édesapámnak diktáltam le meséket, amiket én találtam ki” – kezdi Ágota. Kisiskolásként hamar kiderült róla, hogy nagyon komolyan veszi a fogalmazás órai feladatokat. Annyira komolyan, hogy amikor az volt a feladata, hogy írjon két oldalt egy megadott témáról, ő legalább ötöt írt.
Ágotában az írás gondolata a színház iránt érzett szeretetéből fakadt. Azt régóta tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni. A színházban két alapvető terület van: a látvány és a szöveg. Hozzá kezdettől fogva az utóbbi állt közelebb, véglegesen pedig akkor dőlt el a kérdés, mikor felvették a Színművészeti Egyetemre. Ágotának ez első próbálkozásra sikerült, amit nem sokan mondhatnak el magukról. Viszont a felvételi folyamat annyira hosszú volt az első fordulótól a „felvettek” üzenetig (csaknem másfél hónap), hogy a végére teljesen elfáradt. „Amikor megkaptam az értesítést nyilván örültem, de nem volt az az eufória, mint amire mindenki számít.” Elmondása szerint ez inkább a színészeknél van így, mivel ők közvetlenül az utolsó forduló után, ott helyben, abban a felfokozott pillanatban megtudják az eredményt. Hozzátette: „Természetesen én is nagyon örültem, és a mai napig is nagyon boldog vagyok, hogy az SZFE hallgatója lehetek.”
Számára a színház a világot jelenti kicsiben és úgy véli, annak, aki valamennyire is benne él ebben, annak ez egy nagyon meghatározó részt alkot a mindennapjaiban, legyen szó nézőről vagy alkotóról. Elmondta, hogy írói részről ez egy sok időt és energiát igénylő feladat, komoly kihívás, hisz nehéz olyasmit kitalálni, amit még senki nem írt meg. „Nagyon nehéz olyan szavakat egymás mellé tenni, amik még nem lettek egymás mellé téve.„ Úgy véli, az, hogy mitől lesz valami eredeti, az nagyban függ attól, hogy milyen a személyisége az alkotónak. „A színházban ez egy kicsit nehezebben nyilvánul meg, mert ott sok ember dolgozik közösen, de általában a rendező víziója jelenik meg a színpadon.”
De mi alapján választja ki, hogy melyik művet szeretné színpadra vinni? „Amit jó élmény volt olvasni, és elindított bennem különböző gondolatokat. Amikor elolvasok egy művet, és utána nem hagy nyugodni, hogy ez a karakter miért csinálta ezt vagy azt, hogyan fejeztem volna be, és hasonló dolgok” – mondta. Elárulta, hogy ő még sosem adaptált úgy, hogy fogott egy darabot, és csak átírta benne azokat a részeket, amik nehezen érthetőek voltak, vagy nem tetszettek neki. Mindig volt egy koncepció, egy rendezői ötlet, és az alapján alakította át a szöveget. Ágota viszont nem szereti, mikor szó szerint értelmezik az eredeti szöveget. „Hisz a színház arról szól, hogy mindenki a saját világát jeleníti meg”.
(Botos Mici)
