Szabó Lili és Metzl Milán még csak egy éve táncolnak együtt, de sikereik már most megmutatkoznak kiemelkedő versenyeredményeikben. Ha kell, még fél cipőben is felszántják a parkettet, mert céljuk nem kevesebb, mint a legjobbaknak lenni.
A tánc összehoz
A fiatal pároshoz mindig is közel állt a tánc. Lili a versenyzés előtt balettozott, Milán pedig társastáncolt. Bár csupán egy éve találtak egymásra mint táncpartnerek, elmondásuk szerint teljesen egymásra vannak azóta is hangolódva. „Ez több, mint legjobb barátnak lenni. Olyan mély bizalmi kapcsolat van köztünk, hogy ránézésre tudjuk, mit gondol a másik. Ez a parketten is igaz” – jellemezték kapcsolatukat.
Nem tervezték a versenyzést
Lili és Milán az érdi Bonton Tánc Sport Egyesületben táncolnak latin és standard stílusban, azonban kezdetben nem tervezték versenyszerűen űzni a sportot. Végül egy véletlen ötletből indultak el egy versenyen, ami után nem volt megállás. Számos sikert értek el, az ifjúsági kategóriában veretlenül hozták el az aranyakat, az országos bajnokságon pedig az előkelő második helyet foglalhatták el. Közel egy év alatt három osztályt léptek előre a kategóriákban, túljutva az E-n és a D-n, jelenleg pedig a C besorolásúban lépnek parkettre. Mostani legnagyobb céljuk, hogy ennél is feljebb jussanak, egészen a mélyvíznek számító B osztályba (a felnőttek közé), ami reményeik szerint tavasz közepére sikerülni is fog, így nagy lendülettel készülnek a közelgő kvalifikációs versenyre.
A felkészülés és azon túl
A fiatalok szinte megállás nélkül koptatják a tánccipőt. Iskola után útjuk az edzőterembe vezet, még a szabadidejüket is gyakorlásra szánják. Mivel a versenyen nagyon kell figyelni a tánc minden apró elemére, az edzéseken külön fókuszba veszik ezeket, egyszer a technikát, máskor az előadásmódot fejlesztik kiemelten. „A lényeg, hogy minél nagyobb képekben megmutassuk, mit tudunk, és ezt beépítsük a tánc hangulatába. Nagyon fontos a kifejezés” – mondták.
Versenyzői szemmel
A parkett olyan, mint egy színpad, a zsűrik pedig a közönséget alkotják, akiket el kell bűvölni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minden a helyén legyen, mikor élesben lépnek fel. Egy előadó mindig izgul, ezért sosincs könnyű dolguk. Lili és Milán ilyenkor ráhangolódásképp közösen bemelegít, esetleg megnézik az előttük lévők táncát. Tapasztalataik szerint nincs olyan, amire ne kellene figyelni, mialatt táncolnak. Szerintük a zene és a ritmus a legfontosabb pontozási alapkő, de ezen kívül nagy hangsúly van a technikán, a ruha, cipő, smink adta megjelenésen, valamint azon a bizonyos „előadói attitűdön”, amit a különböző témájú táncokban meg kell mutatniuk. Bár a koreográfiát a versenyzők edzőikkel közösen alkotják meg, a zenét a versenyen hallják először, addig csupán az üteme van megközelítőleg meghatározva.
Az iskola után
Jelenleg Lili Székesfehérváron, Milán Érden folytatja középiskolai tanulmányait, azonban terveik egyhangúan a tánc mellett szólnak. Céljuk elvégezni a Táncművészeti Egyetemet, de elmondásuk szerint szeretnének majd a későbbiekben táncot oktatni – jó úton haladnak, ugyanis a páros már két felkérést is kapott iskolákból a jövő évi szalagavató táncok betanítására. Ezen kívül edzőiket is helyettesítik néha, van, hogy ők foglalkoznak a kisebbekkel, ezt persze nagy örömmel teszik. Gyakran járnak el jótékonysági alkalmakra, felléptek már idősek otthonában, szociális intézményekben. Terveik szerint amint betöltik a nagykorúságot, csatlakoznak edzőikhez és „terepre” is mennek fellépni, exkluzív helyszínek vagy akár külföldi utazások keretében is.
(Németh Fruzsi)
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „DUE Tallózó ismeretterjesztő ifjúsági magazin – tehetségsegítő és -fejlesztő program diákmédiásokkal” címmel, NTP-LAP-22-0003 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 2.000.000 Ft-os támogatásával.