Szerintem minden gyereknek álma az, hogy egyszer a válogatottban játsszon

Bodor Áron 15 éves focista, három és fél éves kora óta aktívan foglalkozik a labdarúgással, a futball igazi szerelmese. Jelenleg a szombathelyi Király Sportegyesület tagja, védekező középpályás poszton játszik. Eddigi pályafutása alatt számos eredményt elért már csapatával, ez alkalommal pedig a sport iránti elhivatottságáról is mesélt.

Celldömölkön vette kezdetét a karrierje, ahol először óvodai focira járt, majd ahogy nőtt, egyre több és komolyabb edzésen vett részt. A későbbiekben a Bozsik-tornákon mérette meg magát, és idővel nemzetközi tornákon való részvételre is lehetősége adódott, például Lengyelországban. „Ott a csapatommal elég szép eredményt értünk el, 9. helyezett voltunk, ha jól emlékszem 40 csapatból” – kezdte Áron. „Leginkább az tetszett ezekben, hogy külföldi csapatokkal is összemérhettük a tudásunkat.” A tornák felépítéséről is mesélt. Nagyjából 20 csapat vesz részt bennük, négy darab öt csapatos csoportra bontva, amikből mindig az első kettő legtöbb pontot szerzők jutnak tovább. Onnantól kezdve egyenes kieséssel folytatódik, ami azt jelenti, hogy aki elveszti a meccset, az azonnal ki is esik, itt már nem pontokkal számolnak. Végezetül pedig a bennmaradt két csapat mérkőzik meg a döntőben, amelynek győztese nyeri a tornát.

Hat alkalommal van edzése egy héten, kettő délelőtt, kedden és csütörtökön, ám aznap duplán, délután is edz. Ezen kívül még hétfőn és pénteken is délutáni edzése van, szerda pedig a teljes pihenőnap. Ezeket sosem hagyja ki, kivéve betegség esetén. Szerencsére meccs közben még semmilyen sérülést sem szenvedett, viszont kisebb korában két sebesülés miatt is jegelnie kellett a sportot egy ideig. Ezek elmaradásokat okoztak neki, és ahogy minden sportban szokásos, ebbe is nehezen rázódott vissza, újra fel kellett építenie a megfelelő állóképességet és az alapmozgásokat. Ezt követően viszont minden alkalommal újult erővel folytatta a szenvedélyét. Általában minden hétvégén meccse van, egyik hétvégén hazai pályán, a következőn pedig idegenben. Ennek köszönhetően az országon belül sokat utazgat, általában 3-4 órás „túrákat” tesznek, hogy más városok csapataival mérkőzzenek meg.

12 év után felmerülhet az emberben a kérdés, hogy mi motivál valakit arra, hogy ilyen hosszan űzzön egy sportot. „Az, hogy minél nagyobb szintre jussak, és továbbra is ilyen szép eredményeket érjek el, mint most nemrég Lengyelországban, vagy például a diákolimpiai első helyezésünk alkalmával.” Ez hatalmas löketet ad neki arra, hogy folytassa. Emellett a példaképe, apukája is motiválja, aki régebben a szombathelyi Haladás Városi Sportegyesület tagja volt, emellett fociakadémiára is járt Répceszentgyörgyön, így szakmai szemmel is rengeteg tanácsot tudni adni neki a támogatása mellett.

Hosszútávon is ezzel szeretne foglalkozni, már meg is alapozta jövőjét, ugyanis sportedző szakon tanul a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban, ahol a későbbiekben sportedző vagy sportszervező téren szakosodhat tovább. Ezen felül természetesen a jövőben még nagyobb mértékben szeretne a futballvilág része lenni. „Szerintem minden gyereknek álma az, hogy egyszer a válogatottban játsszon, szóval ez nekem is az.” – magyarázta. Számos focista nem a hazájában, hanem más országba igazol egy klubhoz, erről is kérdeztük Áront, ám elmondta: „Még nem tudom, majd ahogy az élet hozza”.

 

(Szathmári Emese)

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „DUE Tallózó ismeretterjesztő ifjúsági magazin – tehetségsegítő és -fejlesztő program diákmédiásokkal” címmel, NTP-LAP-22-0003 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 2.000.000 Ft-os támogatásával.