Rajtra készen – mire számíthatunk a magyaroktól az olimpián?

Kevesebb, mint két hónap választ el minket a 33. nyári olimpia párizsi rajtjától. Összegyűjtöttük nektek, mit tudhatunk a magyar olimpiai csapat összetételéről, természetesen nem maradt el egy kis esélylatolgatás sem. Vajon sikerül felülmúlni a tokiói 20 érmet? Ide kapcsolódik, hogy időközben bemutatták az olimpiai csapat ruhakollekcióját is.

A Magyar Olimpiai Bizottság május 11-én tartotta közgyűlését, amelyen elfogadták a párizsi olimpia magyar küldöttségének hosszú listáját. A szervezet elnöke, Gyulay Zsolt elmondta, hogy húsz év után vagyunk érintettek négy csapatsportágban – férfi, női vízilabda, férfi, női kézilabda –, és kiemelkedő eredmény, hogy a vívóknál minden fegyvernemben és minden nemben lesz magyar induló Párizsban. Hangsúlyozta, hogy reményeik szerint a küldöttség létszáma túlszárnyalja majd a tokióit, a várható létszám 180-190 fő között lesz.

Eddig 17 sportágban szereztek indulási jogot a mieink, de van még néhány sportág, amellyel bővülhet a lista. Várhatóan összesen 22-23 sportágban versenyezhetnek a magyar versenyzők az idei olimpián, ahol nem mellesleg 32 sportágban és 329 versenyszámban zajlanak majd a küzdelmek. A sportágak kétharmadában lesz magyar versenyző.

Jelenleg 158 kvótánk van, de vannak sportágak, amelyekben még nem zárult le a kvalifikáció, így számíthatunk akár további 30 magyar részvételére is. Ezzel a létszámmal túlszárnyalhatjuk az elmúlt 20 év bármelyik olimpiai létszámát. (A rekordot egyébként az 1980-as moszkvai olimpián állítottuk 263 versenyzővel.)

A számoknál maradva: jelenleg asztaliteniszben két indulónk van (Madarász Dóra és Ecseki Nándor), atlétikában öt versenyzővel számolhatunk (Kozák Luca 100 m gát, Molnár Attila 400 m síkfutás, Halász Bence kalapácsvetés, Récsei Rita és Venyercsán Bence maratoni vegyes gyalogló váltó), birkózásban szintén öten lépnek a tatamira (Nagy Bernadett, Muszukajev Iszmail, Losonczi Dávid, Lévai Zoltán, Ligeti Dániel), kajak-kenuban egyénileg és kettesben is 3-3 sportoló száll vízre, míg négyesben két csapat indul (Varga Ádám, Kopasz Bálint, Nádas Bence, Tótka Sándor, Csizmadia Kolos Attila, Kuli István, Adolf Balázs, Korisánszky Dávid, Fekete Ádám, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra, Bragato Giada, Nagy Bianka, Devecseriné Kincső). A kerékpározás eredményeire várnunk kell, még nem hirdettek világranglista-helyezéseket, de ide is számolhatunk két biciklissel. Kézilabdában 22 év után újra pályára lép a női és a férfi csapatunk.

Lovaglásban egy magyar színekben induló van (Kaizinger Balázs), míg ökölvívásban hárman lépnek a ringbe (Hámori Luca, Kovács Richárd, Akilov Plylyp). Öttusában két sportoló száll versenybe (Gulyás Michelle, Bőhm Csaba), sportlövészetben négyen célozzák meg a dobogót (Fábián Sára Rahel, Major Veronika, Pekler Zalán Tibor, Péni István). Taekwondoban hárman küzdenek az érmekért (Salim Omar Gergely, Márton Viviana, Józsa Levente), tornában még várunk egy versenyzőre, de jelenleg már hárman is kvalifikálták magukat az olimpiai játékokra (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge, Mészáros Krisztofer). Ritmikus gimnasztikában egy sikeres kvalifikációnk van (Pigniczki Fanni).

Bár úszásban 23 kvótánál járunk, összesen 33 A-szintesünk van, így legalább ennyi magyar úszóra biztosan számíthatunk az előfutamokon (Késely Ajna, Szabó-Feltóthy Eszter, Molnár Dóra, Burián Katalin, Pádár Nikolett, Telegdy-Kapás Boglárka, Sebestyén Dalma, Jackl Vivien, Fábián Bettina, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf, Sárkány Zalán, Kós Huber, Jászó Ádám, Kovács Benedek, Telegdy Ádám, Milák Kristóf, Márton Richárd, Zombori Gábor). Vitorlázásban ketten szállnak vízre (Érdi Mária, Vadnai Jonatán), míg vívásban szakáganként négy-négy magyar indulónk van, egyéni versenyekben pedig három versenyző (Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca, Katona Renáta, Muhari Eszter, Pásztor Flóra, Dósa Dániel, Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron). Vízilabdában mindkét magyar csapat, a nők és a férfiak is vízbe ugorhatnak.

A május 11-i közgyűlésen szóba került az is, hogy hány éremmel és hány döntős helyezéssel számolhatunk. A legjobb esetben a MOB 15 és 25 közé teszi a magyar érmek számát, és további 22-36 pontszerző helyezés egészítheti ki ezt. Tokióban hat arany-, hét ezüst- és bronzéremmel, azaz 20 éremmel zárták az olimpiát a magyarok. További 22 pontszerző, 4-6. helyet jelentő eredményünk volt.

Május 6-án mutatták be a párizsi olimpiai csapat ruhakollekcióját is. A sportöltözetet 1968 óta az Adidas biztosítja, a felvonuló ruházatot a Heavy Tools adja, míg az ünneplő ruhába a Roland Divatház öltözteti a magyar versenyzőket.

Ezen az eseményen jelentették be a két magyar csapatkapitányt is, Telegdy-Kapás Boglárka úszó és Szilágyi Áron vívó vezetheti a magyar csapatot.

Már nem kell sokáig várnunk, hogy elkezdődjenek a párizsi játékok, de addig is érdemes figyelemmel követnünk azokat a sportágakat, ahol még nem szereztünk kvalifikációt. Július 26-án pedig elkezdődik a várva várt esemény, szóval hajrá, magyarok, hajrá Magyarország!

A cikket a Magyar Olimpiai Bizottság támogatta:

A Magyar Olimpiai Csapat támogatói:

 

 

(Bodor Julcsi)

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Képek: MTI Fotó, Czeglédi Zsolt, Kovács Tamás