Előszeretettel bújik rosszfiú szerepekbe Szabó Simon, aki ugyan kissé vonakodva, de büszkén éli a negyven fölöttiek életét. Idén tervezi abbahagyni a DJ-zést, nemrégiben véletlenül kiderült, hogy tud dobolni, és megtapasztalta, hogy az élet nem csak a nagyvilágról, a sikerről szól, hanem a kisebb dolgoknak is meg van a jelentőségük. Legközelebb a nyáron megjelenő Pesti Balhéban láthatja a publikum.
Sokszor kapsz negatív jellemű karaktereket, mennyire tudsz velük azonosulni?
Igazából nekem ezzel nincs problémám, a negatív karaktereket is el kell valakinek játszani. Egyébként – idézőjelesen megjegyezve – talán kicsit könnyebbek a szélsőségesebb szerepek, főleg az én fizimiskámmal. Nyilván, nem túl építő jellegű karaktereket játszom, de ez nem is akkora baj. Az összes filmben, amiben szerepelek, vannak fordulatos elemek, és ezeknek általában én a kulcsfigurái szoktam lenni, így vihetem előre a sztorit. Ennek mindig örülök, és egyáltalán nem unalmas.
A színészi pályád kezdetén számítottál-e arra, hogy ilyen szerepeket kapsz majd, lehet mondani, hogy rosszfiú voltál?
Annyira nem volt jellemző, nem lehetett rá számítani, de nyilván, 15-16 évesen, amikor én kezdtem, már akkor is mindig ilyen karakterekbe estem bele a hanglejtésemből eredendően. Sőt, akkoriban negyvenöt centi hosszú hajam volt, így általában fél-pitiáner bűnöző szerepeket osztottak rám.
Vágysz más típusú, akár egy érzelmesebb karakterre?
Igazából szívesen eljátszanék egy érzelmesebbet, de nagy szerepálmom, vagy vágyálmom az nincsen, mert valahogy az olyanokhoz vonzódok jobban, amilyeneket most is vállalok. Megtaláltam benne magam, tulajdonképpen erre alapul a színészi karrierem. Egy agysebészt is eljátszanék persze szívesen, vagy egy aggódó apukát egy családi filmben, de nem tudnék kibújni a bőrömből.
Az új filmedben, a Pesti Balhéban egy rablásban –, pontosabban egy emberrablásban – veszel részt. Mi volt az első reakciód, miután elolvastad ezt a nem mindennapi forgatókönyvet? Mennyire számít neked a sztori egyedisége?
Magával a történettel kapcsolatban először az volt a benyomásom, hogy az első kisjáték filmem, amit rendeztem, az egy hasonló sztori volt. Ott zsebtolvajokról szólt a történet, akik nem kilopják a pénzt, hanem belopják a pénzt a rászorulók zsebeibe. A Pesti Balhéban pedig az a vicces, hogy nem elrabolnak egy képet, hanem be akarják lopni egy barátjukét az aukcióra. Egyből feljött bennem egy nosztalgikus érzés. Tetszenek az érdekes történetek, ahol meg van csavarva valami, és nem a megszokott kerékvágásban halad minden. Miután elolvastam a forgatókönyvet, örültem neki, hogy végre valami kicsit bátrabb, kicsit frissebb dolog talál meg, és nem egy szokásos romantikus vígjáték.
Volt, hogy elutasítottál egy felkérést, és aztán megbántad? Mennyire válogatod meg a szerepeidet?
Meg kell válogatni, nem szabad mindent elvállalni. Amire nemet mondok, arról általában utána is úgy gondolom, hogy ez volt a jó döntés. Nem akarom ilyen nagyon nagy magabiztossággal állítani, de amiket viszont elvállaltam, azokat nem nagyon bántam meg. Csak egy olyan film van, ami kicsit ki lett fordítva magából. Abból a dokumentumfilmből nem az lett, amire eleve számítottam. Viszont olyan megesett, hogy egy készülőben lévő filmbe bele tudtam volna képzelni magam. Ilyenkor csalódott vagyok, hogy miért nem engem hívtak.
Nagyrészt vígjátékokban játszol, ez is a kedvenc műfajod?
Igazából én azt szeretem, ha valami olyan dolog közelébe kerülök, ami hiteles. A zsánerek, a vígjáték, a romantikus film az szórakoztató műfaj, de jó érzés valami olyanban szerepelni, amihez több közöd van. Hirtelen a Pilvakert tudom felhozni példának, amiben mondjuk már nem szerepelek, hanem rendezem. Ez egy márciusi show 15-ére, több magyar rapper, pop zenekar közreműködésével versek vannak átdolgozva. Ez egy jó dolog, mert hiteles. Ilyen volt még annak idején a Moszkva tér is, nem kellett megtagadnom saját magamat, hanem egy olyan karakterbe bújhattam, amit akkor, abban az életszakaszomban tényleg éltem.
Mi a fő különbség rendezés a színészet között számodra?
Itt nem is igazán a rendezés leszűkítve a fontos, hanem maga az alkotás. Az benne a jó, hogy amikor színész vagy, akkor végülis csak színészként veszel részt a produkcióban, de amikor kitalálsz te együtt a barátaiddal valamit, aminek jelen esetben te vagy a rendezője is, akkor egy egész alkotófolyamaton végig mész. Onnantól kezdve, hogy miről szóljon a történet, odáig, hogy megnézzétek a moziban. Aki alkotó ember, annak mindig sokkal jobb, ha több irányba tud kiteljesedni, és nem csak egy bizonyos szerepet formál.
Milyen ambícióid vannak még, mikor tudod majd azt mondani, hogy most felértél a csúcsra?
Ezt sosem lehet előre megmondani. Egyrészt kinek mi az a csúcs, kinek melyik életszakaszában mit jelent a csúcs. Szerintem a csúcs az az, amikor az életed végén, amikor fölkelsz reggel, és átgondolod, hogy mit csináltál, azt tudod mondani, hogy azokat a dolgokat, amiket szerettem volna, véghez vittem. Amikor azt mondhatom, hogy ami rajtam múlott, azt megtettem, és azokat a történeteket, amiket elszerettem volna mesélni, elmeséltem. Akkor értél a csúcsra, ha valami értelmes dolgot csináltál, aminek jó volt a visszajelzése, és nem maradt benned újabb történet.
A színészeten kívül van-e más dolog, ami fontos neked, ami a hobbid?
Pont tegnap mondtam egy barátomnak, hogy idén fog eljönni az a pillanat, hogy még egy nagy bulit bevállalok, és utána lerakom a lantot, mert már egyszerűen nem azt nyújtja a DJ-zés, mint régen – merthogy én nagyon sokat DJ-ztem. Dolgoztam éjszakai szórakozóhelyen, rengeteg buliban, fesztiválokon is felléptem. Drum and bass meg jungle zenét játszottam, van egy csomó lemezem is. De már fáradt vagyok éjszaka, nem tudok úgy elmenni bulizni, mint korábban. Már más dolgok a fontosak. Mostanában például nagyon szeretek kétkezi dolgokat csinálni. Fúrok három lyukat a falba, és fölteszek egy polcot. Ezek hülyén hangzanak most, de ha eljut az ember ebbe a korba, amiben én vagyok, akkor majd rájön, hogy nem minden nagyvilágról szól, hanem apró dolgoknak is nagy jelentőséget lehet tulajdonítani.
Nem rég meg kellett tanulnom dobolni egy jelenethez, mert egy sorozatban dobolni fogok, és tök jól ment. Kérdezték is, hogy figyelj, te sose doboltál? Miért nem kezdesz el? És látod, negyvenegy éves koromban kiderült, hogy tudok dobolni. Talán egyből egy old boys zenekarral, egy búcsúkoncerttel kezdek majd.
(Velek Domonkos)
