Az emberi történelem bővelkedik olyan kiemelkedően tehetséges tudósokban és művészekben, akik örökségükkel hozzájárultak a kultúra és a tudomány rendületlen fejlődéséhez. A legnagyobb lángelméknek azonban az utókor jobbára inkább csak a munkásságát, a jelentőségét ismeri, az emögött megbújó ember és az ő személyisége pedig megközelíthetetlennek és misztikusnak tűnik az azóta eltelt idő távlatából.
Ennek ellenére a géniuszoknak is megvoltak a maguk gyarlóságai és hóbortjai, amelyekkel kapcsolatban néhányról úgy tartották, hogy az alkotás és a gondolkodás elengedhetetlen kellékei, de olyan is volt, amelyhez egész egyszerűen kényszeresen ragaszkodott az adott illető. Habár az alábbiakban főként írókat és természettudósokat veszünk górcső alá, így Tesla, Balzac, Dickens, Darwin, Hemingway és Schiller életét, a lista csupán ízelítőt kíván nyújtani a legfurcsább szokásokból, így korántsem teljeskörű.
A váltakozóáram, a mágnesesség és a rádiózás terén is maradandót alkotó szerb származású amerikai fizikus, Nikola Tesla (1856-1943) amellett, hogy tisztaságmániás és kifejezetten sértődékeny természet volt, több olyan fóbiával is rendelkezett, amelyek még kollégái szemében is furcsának számítottak, és a legnagyobb jóindulattal nézve sem tudhatók be pusztán szakmai ártalomnak. A tudós irtózott például a kerek tárgyaktól, különösen a baracktól, emellett csakis olyan szobában volt hajlandó megszállni, amelynek a szobaszáma osztható volt hárommal. Mindezek mellett pedig az, hogy szociális életét szívesebben töltötte galambjai társaságában, már igazán csekélységnek számít.
A legendásan termékeny és maximalista francia író, Honoré de Balzac (1799-1850) rengeteg olyan módszert dolgozott ki, amelynek segítségével igyekezett a külvilágot kizárni és csakis a munkára koncentrálni. Ennek szellemében mindig csak lesötétített szobában dolgozott, amelyben az íróasztalán kívül nem is igazán volt semmi egyéb, hogy semmi se terelhesse el a figyelmét, emellett a beszámolók szerint naponta több tucatnyi csésze kávét ivott, hogy mindig eléggé friss és éber maradhasson az alkotáshoz. Olykor a nap huszonnégy órájából húszat a munkájával töltött, hogy befejezhesse azóta halhatatlanná lett műveit, többek között monumentális regényfolyamát, Az emberi színjátékot.
Kevésbé ismertek talán a Twist Olivér és Copperfield Dávid írójának, Charles Dickensnek (1812-1870) a rendhagyó szokásai, például az, hogy mindig észak felé tájolta az íróasztalát és az ágyát is, hogy ezáltal az alvás és a munka során egyaránt növelje a kreativitást, amelyet az északi pólus jótékony erejű mágnesességével magyarázott. A mindennapi élet egyéb területein is voltak hajmeresztő furcsaságai – ráadásul szó szerint –, ugyanis cselédjei szerint napjában akár százszor is képes volt megigazítani a haját annak érdekében, hogy mindig minden precíz és szabályos legyen rajta és körülötte.
A tudomány vizeire visszatérve egy másik jeles természettudós, Charles Darwin (1809-1882) sincs a különcségek terén lemaradásban társaihoz képest. Az evolúciós elmélet atyja ugyanis nem csak hogy alaposan tanulmányozta és megvizsgálta az egyes állatfajokat ahhoz, hogy végül megírja áttörést jelentő tudományos művét, A fajok eredetét, hanem a feljegyzései alapján meg is ette jónéhányukat. A történet még a tudós egyetemi éveire vezethető vissza, amikor létrehoztak a barátaival egy olyan társaságot, amely a különös állatok kipróbálását és elfogyasztását tűzte ki a céljául. Ennek során a sólymot, a bölömbikát és a macskabaglyot is megkóstolta Darwin, azonban később sem hagyott fel furcsa szenvedélyével, és amíg a Beagle fedélzetén járta a világot, gasztronómiai és biológiai szempontból is egészen közelről ismerkedett meg az olyan egzotikus fajokkal mint a puma vagy a tatu, utóbbi húsát egyébként a kacsáéhoz hasonlította.
Az írók esetében egyébként egész köteteket lehetne megtölteni azzal, hogy ki, milyen technikákat, stratégiákat alkalmazott ahhoz, hogy megőrizze a kreatív írói készségét. Ernest Hemingway (1899-1961) például, akinek többek között Az öreg halász és a tengert köszönhetjük, ezt úgy oldotta meg, hogy naponta bizonyos számú leírandó szót állapított meg önmaga számára, hogy megőrizze a kreativitását. Emellett arra is ügyelt, hogy közvetlenül az írás előtt már semmit ne olvasson, hogy az ne befolyásolja a munkájában. A Tell Vilmos szerzője és Goethe pályatársa, Friedrich Schiller (1759-1805) pedig a hagyomány szerint egy ennél sokkal rendhagyóbb módszert alkalmazott, amelynek az volt a lényege, hogy egy rothadó almát helyezett maga mellé az asztalra, és állítólag a gyümölcs illata inspirálta az írót.
A sor természetesen itt nem ér véget, és hosszasan lehetne még részletezni, fejtegetni további bizarr vagy meghökkentő szokásokat, amelyek egy-egy hírességhez kapcsolhatók, beleértve a művészek és a tudósok mellett akár az üzletembereket (pl.: Az aviátor főhőse, Howard Hughes), politikusokat (pl.: Churchill) és más ismertebb neveket is. A látszat ellenére szinte mindannyiunknak megvannak a maga hóbortjai, még ha nem is vesszük ezeket mindig észre magunkon. Sőt, az említett területek képviselőinek talán több is van belőlük, éppen amiatt, mert máshogyan látják, látták a világot, mint ahogyan azt a legtöbben teszik, de abban talán mindegyikük esetében egyetérthetünk, hogy ezek a szokatlan „fun fact-ek” semmit sem vonnak le azokból az értékekből, amelyeket az említett személyek hagytak hátra nekünk.
Rucska Ferenc
