Szokolyai Gábor, az MCXVI Építészműterem Kft. alapítója és társtulajdonosa, aki részt vett többek között a Duna Aréna, valamint a szőlő utcai Faluház tervezésében is. Részletesen mesélt munkáiról és arról, hogy mit jelent valójában belsőépítésznek lenni.
Mikor és miért alakult ki önben az építészethez való vonzódás? Készült valaha más pályára?
Nagy vargabetűket írt le a pályaválasztásom. Első diplomámat a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szereztem meg, közvetlen utána felvételiztem az Iparművészeti Egyetemre. Szerettem tanítani, de már kisgyermekkorom óta motoszkált bennem valami vizuális alkotóvágy, ami nem hagyott nyugodni. Csodának éltem meg, hogy felkészülés nélkül felvettek grafika szakra. Az első évben ráláttam az Építész Tanszéken folyó munkára. Számomra nagyon izgalmas, új világ tárult fel, így átjelentkeztem építész szakra. Azt gondoltam, – ha akkor ezt nem is fogalmaztam meg magamnak pontosan – a mai világunk tele van virtualitással, illúziókkal, viszont egy épületnél kevés valóságosabb, időtállóbb alkotás van. A kreatív embereket hajtja egyfajta „világmegjavító” szándék. Úgy éreztem az építészetnek a mindennapi életre gyakorolt hatása közvetlenebb, jelentőségteljesebb. Valószínűleg befolyásoltak a dédapámról szóló családi legendák is, aki sikeres építész volt Besztercebányán.
Melyik épület megtervezése, átalakítása jelentett Önnek leginkább kihívást?
Mindig az az épület, amiről az aktuális megbízás szól. A feladatok, a helyszínek, a résztvevők, az elvárások, ezek mindig különbözőek, más alkotó fázisban találják meg a tervezőt. Minden esetben szinte újra kell tanulni, megfejteni, megoldani majdnem mindent. Kevés dolgot lehet rutinból kezelni. Ez nem könnyű, de pont ennek változatosságnak az izgalma adja az erőt a következő feladathoz.
Tervezéskor mennyire kötik meg, mennyire viheti bele a saját kreativitását a munkáiba?
Sokan úgy képzelik, hogy az építész, belsőépítész nagyokat gondol, azt lerajzolja, leadja a terveket és az is valósul meg. Valójában nagyon szűk keretek között lehet mozogni, amelyeket meghatároznak a helyszíni adottságok, a megbízói igények, jogszabályok, a költségek, stb. De kell lenni egy alkotói koncepciónak, mondanivalónak, ami – képletesen értve – egyben tartja az épületet. Ebben van igazi jelentősége és lehetősége a saját alkotói szándéknak, és ebben nincs határ, csak a tehetség és a motiváltság. A tervezés egy hosszú folyamat, mely napi szintű együttműködést, kommunikációt jelent, aminek során a szakmaiságot folyamatosan és következetesen képviselni kell. Ez a mi felelősségünk.
Melyik épület tükrözi leginkább az ön stílusát, látásmódját?
Szerintem a kortárs építészetet akkor lehet mindenki számára szerethetővé tenni, ha visszatér a történeti korokban megfigyelhető összművészeti alkotói módszeréhez. Vagyis egy épületen belül együttműködik az építészet, az iparművészet és képzőművészet. Erre jó példát jelentenek a budapesti eklektikus épületek, melyekben az építészeti elemek, falfestések, szobrok, kerámiák, a terazzo burkolatok, az asztalosmunkák egymást erősítve egységes, impulzív, mindenki számára jól értelmezhető műalkotást eredményeztek. Ezek az épületek széles körben a saját korukban is sikeresek voltak és a mai napig sokan igazán szépnek tartják őket. Ebből kiindulva igyekszem bevonni társművészeket az épületeteket megalkotó csapatba vagy jómagam is próbálok műfajokon áthidaló ötleteket használni. A most épülő multifunkcionális sportcsarnok belső tereit olyan óriásgrafikákkal gazdagítjuk, amit egy kortárs festmény inspirált. Szerencsére a magyar design és manufaktúrák manapság ismét elég jól prosperálnak, így ennek az alkotómódszernek az érvényesítésére könnyebb dolgom van, mint korábban. Ennek a látásmódnak talán legjobb példája a Duna Aréna.
Van kedvence azok közül, amiket tervezett?
Egy pályázati tervet szeretek a legjobban. Lassan 10 év telt el azóta, hogy beadtuk, de még mindig jó érzés ránézni. Pályakezdőknek kellett egy társasházat tervezni a svájci ZUG történeti belvárosába egy leégett ház helyére. Tervünkkel a harmadik fordulóba sikerült bejutni, épphogy lemaradtunk a negyedik fordulóról, ami már díjazást jelentett volna. A svájci építészet által képviselt minőség sok magyar építész számára minta, szóval nagyon büszke vagyok rá, hogy több, mint száz magasan iskolázott svájci résztvevő között egyedüli külföldiként sikerült ezt elérni.
Az Ön nevéhez több sportlétesítmény belső kialakítása is fűződik. A magánéletében is fontos a sport?
Igen, a gimnáziumban is sport tagozatra jártam. Ma is igyekszem minél többet mozogni, rendszeresen teniszezek, biciklizem és futok is. Sajnos az építészet nem éppen a legegészségesebb szakma. Sokat ülünk a számítógép előtt, és a stressz is állandó megterhelést jelent, ezeket a hatásokat érdemes sporttal ellensúlyozni.
Több oktatási intézmény tervezésében is részt vett. Hogyan lehet olyan környezetet teremteni, ahol jó tanulni?
A társadalom elvárása az oktatási intézményekkel szemben változik, ahogy a módszertan és az oktatók és diákok közötti kapcsolat is, ennek megfelelően pedig az építészeti programalkotás. Ez leginkább az egyetemeknél érhető tetten. Egyre differenciáltabb, rugalmasabb, átláthatóbb térhasználat az igény. Nagyobb a jelentősége a közösségi tereknek, ahol a tanórák között minél otthonosabban, inspirálóbban lehessen készülni a következő órára, egymással együttműködni, vagy csak találkozni. Egyre több szolgáltatást kell nyújtani a hallgatóknak, hogy minél inkább marasztalja őket az épület a tanulásra és a közösségi élményekre.
Az Ön cége, az MCXVI Építészműterem Kft. szívesen foglalkozik motivált fiatalokkal. Mit üzen nekik, milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó belsőépítész váljon?
Az építészet és belsőépítészet nem elválasztható el egymástól. Nem tudnám meghatározni, hogy hol van vége az egyiknek és hol kezdődik a másik. Minden belső tér építészeti tér. A tervezési feladatok során így érdemes gondolkodni. Szóval, aki belsőépítészettel, helyesebben, két szóban, belső építészettel szeretne foglalkozni, előnyös jó építésznek is lennie.
A másik szempont, hogy az épületek egyre bonyolultabbak, a tervezés és a kivitelezés folyamata is egyre összetettebb. Ezt csak szigorú rendszerszemlélettel lehet uralni. Szóval rendmániások előnyben.
(Bálint Boglárka)
