A debreceni Valcer Táncstúdió növendékeivel, a 15 éves Kiss Beatrixszal és Molnár Ákossal beszélgettünk, akik magyar válogatott kerettagok versenytáncban. Elmesélték, mi fán terem a arany(érem) eső, és ők milyen utat jártak be eddig a dobogóig.
Mikor kezdtetek táncolni, és miért?
Bea: Én 11 éve, 5 évesen kezdtem el versenytáncolni. Anyukám íratott be, aki mazsorett tanár, úgyhogy 4 évesen már mazsoretteztem, ami megmaradt a mai napig a tánc mellett.
Ákos: Én 10 éves koromig néptáncoltam, akkor váltottam, és kezdtem el versenytáncolni. Nagyon beleszerettem, és egyszerűen benne ragadtam
Mióta táncoltok együtt?
Ákos: Mind a kettőnknek egy párja volt ezelőtt. Nemrég, január 2-án volt egy éve, hogy összeálltunk egy párnak.
Bea: Ákos szeretett volna másik városba kerülni, máshol tanulni, ugyanis Békéscsabáról származik, ezért felrakott egy táncpartner keresést a Magyar Táncsport Szakszövetség Facebook csoportjába, ami kifejezetten partnerkeresésre és ruhaeladásra jött létre. Én pedig jelentkeztem rá, így elmentünk hozzá próbatáncolni.
Ákos: Mikor szóltam Beának, hogy őt választottam, rá egy hétre már együtt táncoltunk. Ugyanis legalább két éve ismertük egymást versenyekről. Mikor az edzőink bemutattak egymásnak, már ölelléssel köszöntünk, mert gyakorlatilag barátok voltunk.
Hogy készülnek, és milyen gyakran cserélitek a koreográfiáitokat?
Bea: A tanáraink találják ki a koreográfiáinkat, és amíg egy következő osztályba nem lépünk fel, addig ezeket táncoljuk. Már lassan egy éve ezt a tíz – öt latin és öt standard – koreográfiát visszük versenyekre, de annyira jók, hogy nem tudjuk megunni.
Ákos: Mindig van mit rajtuk javítani, tökéletesíteni. Általában akkor szoktunk figurát cserélni, mikor nagyon nehéz megcsinálni valamit. És ilyenkor nem feltétlen könnyebbé tesszük, csak kényelmesebbé, hogy gördülékenyebb legyen a folyamata. Vagy például egy más kinézet érdekében cserélünk figurát, hogy más összképet adjon a sor, mert néha egy apró változtatás is nagyon sokat dob rajta.
Hány edző foglalkozik veletek összesen?
Bea: Rengeteg tanár foglalkozik velünk. Standardből igazából kettőt tudnék kiemelni, Budai Attilát és Barna Lillát. Latinból pedig annyian edzenek minket, hogy nehéz lenne felsorolni.
Ákos: Mikor elkezdtünk együtt táncolni, mentünk Budapestre, Miskolcra, itt voltunk Debrecenben, aztán Békéscsabán is, és így a négy városból összeadódtak a tánctanárok, de mindegyiküket edzőnknek tekintjük, még akkor is, ha az egyik csak annyi információt mondott is, hogy nyújtsd ki a lábad.
Csoportos vagy páros edzéseitek vannak inkább?
Bea: Szokott csoportos edzés lenni, mikor a tanár ad egy technikai információt, és azt kell megvalósítani akár egy kitalált sorban, akár a saját sorunkban. Vannak olyan edzések, amikor csak mi vagyunk ketten, és vannak külön órák is, mikor a tanárok csak ránk figyelnek egyenként.
Ákos: Ez talán a leghatékonyabb, mert ezután a páros órákon is könnyebben figyelünk az egyéni órákon megbeszéltekre. A közös órák végén van, hogy versenyszimulációt tartunk, és letáncoljuk az összes sorunk zenére, ezen pedig le tudjuk tesztelni, hogy beépültek-e a javított vagy épp új mozdulatok.
Mennyi időbefektetést jelent nektek heti szinten a tánc?
Bea: Nagyon sok edzésünk van, nyilván a pandémia miatt lejjebb ment ez a szám. Ma például három-négy órát voltunk a teremben, és ezt teljes energiával végig kellett tolni. Persze nem minden nap ilyen megterhelő, általában másfél órások az edzések. Még ha most nincs is versenyszezon, most kell igazán megerőltetnünk magunkat, ugyanis ilyenkor kell fejlődni. Általában amúgy minden nap vannak edzéseink a hétvégéken kívül.
Ákos: Igen, a hétvégéken versenyek vannak, kivéve, mikor nincsen szezon. Szívesen csináljuk, szeretjük minden percét, szóval bármikor van egy kis szabadidőnk, a csoporttársainknak szólunk, hogy gyertek be Valcerbe, és közösen eltöltjük az időt, persze, ha épp nincs pandémia.
Mennyire tudjátok összeegyeztetni a tanulást ezzel az edzés mennyiséggel?
Bea: Mivel kiskorom óta ebben élek, hogy ott vagyok a táncstúdióban délutánonként, és kilenckor kezdek tanulni akár éjfélig vagy tizenegyig, így hozzászoktam. Szerintem összefér a kettő, mert mindkettőnknek nagyon jó lesz a félévi bizonyítványa, és az eddigiekkel se volt soha gond.
Mit gondoltok, a középiskola elvégezése utána is folytatni fogjátok a táncot?
Bea: Én tervezek felmenni Budapestre a Táncművészeti Egyetemre, így a tánc biztosan az életem része marad.
Ákos: Én nem feltétlen a Táncművészetin akarok tanulni, habár az is szimpatikus. Két egyetemet szeretnék végezni, a Táncművészetit, és valami mást, mert nem ez az egyetlen célom. Beával viszont folytatni fogjuk a táncot. Tehát teljesen együtt, a profik között képzeljük el a jövőt.
Milyen versenyeken vettetek eddig részt?
Ákos: A szezon elején volt egy területi versenyünk Junior2 B latin kategóriában, és ott, az első közös versenyünkön területi bajnokok lettünk. Úgy gondoltuk, hogy végre elkezdődött egy folyamat, de jött a koronavírus. Ezért tavaly augusztus 31-én jutottunk el a következő versenyünkre, amelyen csak standardből tudtunk elindulni. Ott Ifjúsági C standardben is első helyet értünk el. Ami még nagyobb eredmény számunkra, az a Junior2 C standard országos bajnoki cím.
Bea: És azt a versenyt pont itt rendezték Debrecenben, egy napon a Junior latin ranglistával, amin úgyszintén elindultunk, és 3. helyezést sikerült elérnünk.
Ákos: Így Magyarországon a mi korosztályunkban a magyar bajnoki és a latin ranglista eredményünkkel felkerültünk a 3. helyre az országos ranglistán. Ezzel pedig magyar válogatott kerettagok lettünk.
Terveztek B osztályból A-ba kerülni?
Bea: Juniorok közt a B kategória a legmagasabb, de idén váltottunk ifjúsági korosztályra, ott már tovább lehet majd menni akár A-ig, de ahhoz kell egy országos bajnokság, ami idén sajnos a járvány miatt elmaradt, így nem tudtunk feljebb lépni, de nem igazán bánjuk szerintem.
Ákos: Nem bánjuk, mivel nem volt olyan hosszú versenyszezonunk, így egyébként is gondolkoztunk rajta, hogy nem akarunk felmenni, így végig nyomunk még egy szezont Ifi B-vel.
Volt olyan versenyélményetek, ami igazán emlékezetes maradt?
Ákos: Minden verseny, amin nyerünk emlékezetes, és egyszerre vicces, mert Bea általában vagy a nyakamba ugrik, vagy toporzékol, vagy sikít egyet.
Bea: Én egyet tudnék kiemelni, a legelső versenyünk, a területi bajnokságot, ugyanis amellett, hogy az első közös versenyünk volt, úgy nyertük meg, hogy az egyik táncnál elől hosszában szétszakadt a ruhám, és minden kilátszódott.
Ákos: Mondhatjuk, hogy mellbedobással nyertünk.
(SZB)
A cikket a Nemzeti Tehetség Program, a Miniszterelnökség, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja
