Tanulj alap(p)osan

Érettségi vagy év vége? A tanulásra rávenni magunkat olykor nem egyszerű. A világ nagy, színes, a tankönyvek pedig néha unalmasnak hatnak, és az időbeosztás sem egyszerű. Van viszont egy jó hír: a technológia tesz azért, hogy a tanulás izgalmasabb és átláthatóbb legyen. Íme három hasznos app.

Érettségi gyakorló
Ez az ingyenes és könnyen kezelhető app igazán hasznos segítség az érettségi előtt állóknak a gyakorláshoz. Az összes írásbeli érettségi feladatlap megtalálható rajta minden tantárgyból, év és tantárgy szerint csoportosítva, közép– és emelt szinten egyaránt, megoldásokkal együtt. Mindezt egy helyen.
Az idegen nyelvi érettségi feladatlapok a hallott szövegértés hanganyagával együtt érhetőek el.

Az itt megtalálható feladatok szerkeszthetőek. Lehet a szövegbe rajzolni vagy írni, majd ez el is menthető a változtatásokkal együtt. A már megoldott feladatlapok megjelölhetők készként, így nyomon követhető és rendszerezhető a tanulási folyamat.

Az alkalmazás keresési funkcióval rendelkezik, így akár részletek alapján meg lehet találni a szükséges anyagokat.

StudyBunny

Ha egy igazán aranyos és motiváló applikációra van valakinek szüksége, akkor a StudyBunny-t csak ajánlani lehet. A letöltőknek egy nyuszit kell gondozniuk, amihez „pénzt” kell szerezniük. A pénz szerzésének módja egyszerű: tanulás. Az alkalmazás segítségével lehet mérni a tanulási időt, listázni tudod a teendőket és tanulókártyák létrehozásával az ismétléssel vagy szótanulással sincs gond.

Az elvégzett feladatokért, tanulásért cserébe jutalom jár, ami biztosítja nyuszi jólétét. Nem csak etetni lehet, a megszerzett zsetonokból ruhát és társakat is kaphat.

Az ösztönzéshez hozzájárul, hogy az előre tervezett tanulási időnél visszaszámlálás van, valamint megnyugtató vagy éppen felpörgető aláfestő zenét is kapcsolhatunk.

Töri Érettségi
Ennek a letisztult és egyszerűen használható appnak a segítségével a szükséges érettségi témaköröket kapja kézhez a felhasználó. A témaköröknél a tételek kidolgozottan, vázlatosan találhatóak meg. Miután az adott részt megtanultad, a megszerzett tudás rögzítésének érdekében kérdésekre lehet válaszolni az olvasottakkal kapcsolatban.

TickTick: To-Do List & Calendar vagy TickTick – Todo & Task List

Ha rendszerezésről van szó, és mindent átláthatóan, egy helyen szeretne tudni az ember, akkor ez lehet a megfelelő választás. Ebben a letisztult és egyszerűen kezelhető alkalmazásban egy saját profil alkotása után több teendőlista létrehozható, melyeket különböző témákban lehet megalkotni, mint például munka, tanulás vagy sport. Az adott témán belül listák készíthetőek, és naptárakba rendezhetőek az éppen aktuális programok. A listák formázhatóak, a színek és a háttér változtatható. Az adott eseményekhez, feladatokhoz további jegyzeteket lehet készíteni. A program számláló móddal rendelkezik, vagyis mutatja a hátralevő feladatokat, ez a kategóriák mellett jelenik meg, valamint határidőt és emlékeztetőt egyaránt be lehet állítani.

(Vörös Rebeka F.)