Tavaszi hangulatcsináló

A tavasz kezdetének többféle dátumot is szokás tekinteni, de mind csillagászati értelemben (március 21. – tavaszi napéjegyenlőségtől), mind naptári értelemben (március 1.) ebben a hónapban kezdődik. Bár az elmúlt években az évszakok közötti határok egyre inkább elmosódnak a bolondos időjárás miatt, ne hagyjuk, hogy ez elvegye a kedvünk az évszakváltástól és annak lehetőségeitől.

A tavasz egy enyhülést hozó átmeneti évszak, melynek beálltával a szekrény mélyére süllyeszthetjük a nehéz télikabátokat, a szőrmés bakancsokat pedig gumicsizmára és tornacipőre cserélhetjük. Megkezdődik a kósza záporok térhódítása, az esernyő állandó lakója lesz a táskánknak, elázunk és megfázunk, majd meggyógyulunk és nevetünk az egészen.

Számomra…

a tavasz változás és újrakezdés, felfrissülés és megnyugvás. Valami új előfutára. Lehet, az utóbbi években még leesett az utolsó hó márciusban, ennek ellenére ez semmitől nem tudja elvenni a lelkesedésemet.

Keresem az első hóvirágot, némi gondolkodás után inkább otthon hagyom a sálam, a kabátom alá már nem veszem fel a pulcsim, örülök, hogy egy órával korábban világos van és annak, hogy nincs koromsötét, mikor elindulok hazafelé egy végtelennek tűnő nap után. Inkább lesétálom azt a pár buszmegállót reggelente kezemben a kávéval, belemosolygok a tavaszi napsütésbe, és egy kicsit türelmesebb vagyok a lökdösődő emberekkel a metrón, hiszen mégis csak eljön a március. Egyidőben vagyok egy kicsit lassabb és gyorsabb, ismét meglátom a szépet az apróságokban és hagyom, hogy magával ragadjon az évszak zsongása. És számodra mit jelent a tavasz?

Szabó Lőrinc: Tavasz

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.

„Tavasz” – felelt a Nap.

„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.

„Meg ám!” – felelt a Nap.

 

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.

„Szeretlek!“ – szólt a Nap.

„Akkor hát szép lesz a világ?

„Még szebb és boldogabb!”

 

Világnapok:

Eljött a tavasz, a kikelet és ezzel együtt újabb és újabb világnapok és ünnepek sorakoznak fel a naptárunkban arra várva, hogy megünnepeljük őket.

március 1.

Ölelj meg egy könyvtárost világnap

március 6.

Energiatakarékossági világnap

március 15.

A magyar sajtó napja

Fogyasztóvédelmi világnap

Az alvás világnapja

március 20.

Az ölelés világnapja

Az öröm nemzetközi napja

március 21.

A költészet világnapja

Az erdők világnapja

március 22.

A víz világnapja

Nemzetközi párnacsata nap

március 27.

Színházi világnap

 

(Drevenka Henrietta, Hanák Alíz)