Tókos Zsófia fiatal kora ellenére is tudatosan, érettséggel, alázattal és szerénységgel beszél magáról és a művészetéről – ugyanis ő úgy tekint a táncra, mint egyfajta művészetre. Számára ez az önkifejezés egyik formája, és semmi pénzért sem válna meg tőle, hisz ez jelenti neki a boldogságot.
A kezdetek
Még óvodás korában íratták be a szülei a helyi néptánccsoport óráira Dunakeszin, ahol éltek. Édesanyja állítása szerint kiskorában nagyon izgága, örökmozgó személyiségű lány volt, aki mindig a középpontban akart lenni. „Sokszor volt, hogy éppen ment egy zene, és én az arra összeállított koreográfiámat adtam elő” – nosztalgiázott Zsófi.
Nehézségek árán is
A gimnáziumi évei kissé szokatlanul teltek, ugyanis ő már akkor is a Magyar Táncművészeti Egyetem gimnáziumába járt. „Egy véletlennek is mondhatjuk ezt: egy barátom is készült az iskola felvételijére, és végül az ő hatására én is megpróbáltam.” Zsófi sikeresen vette a felvételi akadályait, és végül 19 évesen diplomázott a Táncművészeti Egyetem táncművész szakán néptánc szakirányon. Igen, diplomázott, ugyanis az érettségi után automatikus út vezetett a főiskola felé. Elmondta, hogy számára nem volt egyszerű a kezdet.
„Az „egyetem” 5 éves képzés volt. Első évemben kaptam nagy számban kritikákat, de ez nem tántorított el semmitől.” Olyannyira nem, hogy mikor a harmadik évében járt, akkor tűzte ki ambiciózus céljaként tudatosan, hogy ő abba az együttesben szeretne táncolni, ahol most, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben. Tehát beteljesült az álma.
Rémi Tünde volt az egyetemi mestere, számára az ő munkája példaértékű, nagyon sokat tanult tőle. „A mai napig, annak ellenére, hogy nem vagyok az egyetemen, ha bármi kérdésem van, segítségre van szükségem, nyugodt szívvel kereshetem.”
A nagy lehetőség
„2020 januárjában jártam először a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnél, egyfajta ösztöndíjjal. Ám mivel jött a pandémia, ők is leálltak, csak úgy, mint minden más társulat. Így csak 2020 nyarán szerződtem oda” – avatott be minket Zsófia a két évvel ezelőtt történtekbe.
„Itt valóban minden a néptáncon alapul, de ehhez hozzátartozik egy bizonyos típusú előadóművészet is. Ez mégsem modern tánc, de valami új formája a régről ismert néptáncnak.” Mesterei, Zsuráfszky Zoltán és Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna, akikkel minden darabon együtt dolgoznak, és akik törekednek arra, hogy kihozzák a táncosokból a maximumot.
A teljesség
Zsófi számára az együttes egy második család funkcióját látja el: minden nehéz helyzeten átsegítik egymást, mindent tudnak a másikról. Bárkihez fordulhat, mindig megértésre talál. „Én ezt nem tudom munkaként felfogni, mert azon kevesek egyike vagyok, aki azt csinálja hivatásaként, amit a legjobban szeret.”
„Számomra a tánc bizonyos önkifejezés. Néha akkor tudok a legboldogabb lenni, ha táncolok” – mondta Zsófi. A fáradtságos próbák végén gyakran elfogja a katarzisélmény. „Ezért érdemes csinálni. Számomra ez ad egy hatalmas boldogságfaktort.”
(Bodor Julcsi)
