A kegyetlen vérszívótól a szerelmes szívtipróig

A kegyetlen vérszívótól a szerelmes szívtipróig

Vérszívó, lidérc, vérszipoly, démon… azaz vámpír. Ha meghalljuk ezt a szláv eredetű szót, akkor egyből megjelenik a szemünk előtt Edward Cullen vagy Damon Salvatore arca. De mi lett Drakulával? Mikor változott meg a köztudatban a gyilkos és ijesztő vámpír imidzs, és lett belőle Hollywood egyik kedvenc, vonzó karaktere?

Sekhmet- pusztító egyiptomi istennő,aki a halottak vérét issza

A vámpírok többezer éve szerepelnek az emberek történeteiben, csak mindig máshogyan nevezik őket. Már az ókori Egyiptomban megjelentek a vérivó istenek és istennők, illetve a görög mitológiában is voltak hasonló emberszerű démonok, akik gyilkosként szerepeltek a színműveikben. Viszont a vámpírról, mint fogalomról csak az ezerhétszázas évektől beszélhetünk. Akkoriban sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel, még orvosi vizsgálatokat is elvégeztek embereken, hogy többet tudjanak meg a kérdéses fajról. Ám hamar betiltottak minden vámpirizmussal kapcsolatos dolgot, így egy időre háttérbe szorultak a vérivók. Persze ez nem jelenti azt, hogy felszívódtak, csupán a sötétségben folytatták az életüket…

1897-ben jelent meg Bram Stoker Drakula című könyve, aminek főszereplőjét valószínűleg III. „Karóbahúzó’ Vladról mintázta, aki később a kegyetlen Drakula gróf nevet kapta.

Ő védelmezte a Romániában található Havasalföldet, s mikor trónra került első cselekedete az volt, hogy karóba húzatta apja gyilkosait. Sokan úgy tartják, hogy nehéz gyermekkora miatt lett olyan szívtelen, s azokat a kínzásokat próbálta megbosszulni az ellenségein, melyeket korábban átélt. Azonban fiktív alakja még több szörnyűséget követett el, és azért, hogy halála után újra fiatal és egészséges legyen, embereket gyilkolt meg, és szívta ki a vérüket. Egy idő után vonzó lett, mégis körül lengte valami baljóslatú, sötét dolog, mely nem hagyta nyugodni az embereket.

1931: Lugosi Béla -‘Dracula’,  John Kobal Foundation/Getty Images

A könyvből film is készült 1931-ben, amelyben Darkula grófot a magyar Lugosi Béla alakította. Drakula gróf alakjának megformálása világhírűvé tette a színészt és  a klasszikus horrorfilmek sztárjává vált. Művészetének elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán. Ikonikus szerepe egybeforrt nevével, olyannyira, hogy halála után vámpír jelmezében helyezték örök nyugalomra.

Rengeteg vámpírokról szóló könyv jelent meg az évek alatt, és ezek közül kiemelkedik Stephanie Meyer könyvsorozata. 2005-ben adták ki az első részt, a Twilight-ot, melynek főszereplői vámpírok, akik nem a megszokott formában jelennek meg a szemünk előtt. Fiatalok, erősek és gyönyörűek. Nekik Drakulával ellentétben nem az örök fiatalságért van szükségük vérre, hanem az életben maradásért. Nem akarják kockáztatni az emberek életét, ezért állati vérrel táplálkoznak. Sok szereplő nem ért egyet az életmódjukkal, és próbálják rábeszélni a föszereplő családot a normális táplálkozásra. De ők az összes részben kitartanak az elveik mellett. Halhatatlanok, mégis kivégezhetők és kínozhatóak. Vannak különleges képességeik, amik még varázslatosabbá teszik őket.

Edward Cullon (Robert Pattinson)

Közülük való Edward Cullen, aki beleszeret egy halandó lányba. Mindent megtesz azért, hogy a lány boldog legyen, és életben maradjon. Saját magát is képes lenne feláldozni szerelméért.Hát ki ne szeretne bele egy ilyen dögös szívtipróba? Hasonló körülményeknél már nem is igazán fontos, hogy az illető éppenséggel egy vámpír…

Valahol itt kezdődhetett el az igazi rajongás a vérszívókért. Ma már sokkal inkább izgalmat, mint sem félelmet keltenek az emberekben. A könyveken túl felbukkantak a tévékben is, számos sorozat készült róluk, horror- és nem horrorfilmek hada várja az érdeklődőket.

Így már csak egy kérdés maradt: ha szeretjük a vámpírokat és elfogadjuk őket, akkor miért nem bújnak elő a valóságban is?

(Bogdán Noémi)

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
679KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

A kegyetlen vérszívótól a szerelmes szívtipróig

Oszd meg a Facebook-on!

A kegyetlen vérszívótól a szerelmes szívtipróig

Oszd meg a Facebook-on!

X