Egy kis zene, filmmel keverve

Egészen változatos héten vagyunk túl, hiszen szinte mindenből kaptunk valamit. Érkezett album, filmzene, egy kislemez és pár igencsak tetszetős szám is. A hét legnagyobb és legjobban várt megjelenése Future új albumja volt, de emellett érkezett új Kygo szám, nem is akárkikkel, valamint egy újdonsággal rukkolt elő a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál győztese is. Ez történt az év 20. hetén.

Future – High Off Life

Future neve sokmindenkinek ismerős lehet, hiszen az amerikai rapper nemhogy nem ma kezdte az ipart, hanem több nagy slágert is magáénak tudhat már. Például 2017 egyik, ha nem a legjobb rap dala, a Mask Off is az ő nevéhez fűződik.
Pénteken jelent meg nyolcadik stúdióalbuma, a High Off Life, amely olyan erősen nyitott, hogy mindössze fél órával a megjelenése után aranylemez lett.

Nem is csoda, hiszen a korongon olyan – előzetesen már kislemezként kiadott – dalok kaptak helyen, mint a Tycoon, vagy a Drake-kel közös Life Is Good. Egyébként nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az album címe is a Life Is Good lesz, viszont pár nappal a megjelenés előtt DJ ESCO, az album egyik producere az Instagramján megmutatta a tracklistet, amin már a High Off Life szerepelt. A korábban említett Drake mellett pedig olyan előadók is helyet kaptak a lemezen, mint Lil Uzi Vert, Young Thug vagy éppen Travis Scott.

SCOOB! – The Album

Ez az első alkalom, hogy egy filmnek a soundtrackje is rákerül a heti válogatásomra. Ennek csupán az az oka, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok szkeptikus a filmzenékkel szemben, nagyon kevés olyan válogatás van, aminek nagyrésze elnyeri a tetszésem. A Pókember – Irány a Pókverzum zenéi közül pédául sok olyan van, amelyeket a mai napig hallgatok rendszeresen és egytől egyig imádom őket.
Rátérve viszont a heti alanyunkra, múlt hét szerdán jelent meg a SCOOB!, a Scooby Doo sorozat legújabb darabja. Mivel a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a moziban izguljam végig gyerekkorom legmeghatározóbb meséjének legújabb darabját a megjelenés után az első dolog, amire rakattintottam a zenéje volt. Nem kellett csalódnom, hiszen amellett, hogy olyan nagy nevek, mint Ava Max, vagy Charlie Puth, az egyik kedvenc bandám, az A R I Z O N A is helyett kapott egy dalra, méghozzá R3HAB kíséretében. Kiemelném még a Yikes című számot, amely a legjobban visszaadja a filmnek a hangulatát.

Duncan Laurence – Worlds On Fire

Akiknek az elmúlt egy évben beszéltem Duncan Laurenceről, mindenkinek legelsőre ismerős volt a neve, viszont nem tudta mihez kötni. Nem is annyira meglepő, hiszen Duncan, miután megnyerte a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált, nem maradt benne a köztudatban. Csupán egy új zenét adott, még azt is 2019-ben. Most viszont, pontosan egy évvel a győzelme után, megjelent első önálló kislemeze a Worlds On Fire. Annak ellenére, hogy a lemez 5 dalt tartalmaz, – amik között ott van az Eurovízió győztes Arcade, és a tavalyi Love Don’t Hate It – rendkívűl tetszetős és kifejezetten jó korong lett. Személy szerint sokkal jobban értékelem azt a vonalat, amikor egy előadó kevesebb, de inkább igényesebb dalokkal ad ki egy lemezt, minthogy a félévente érkező albumjain van 20, vagy annál is több szinte ugyan olyan szám.

Hollandia a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében

Kygo, OneRepublic – Lose Somebody

Kygo ismét megjelentetett egy dalt a várhatóan másfél hét múlva érkező albumáról. A közreműködő ezúttal pedig a OneRepublic volt, akikkel a norvég DJ 2017-ben már dolgozott együtt.

Trippie Redd, PARTYNEXTDOOR – Excitement

Megérkezett az első track Trippie Redd 2020-as, Pegasus című albumáról. A PARTYNEXTDOORral közös dal eredetileg az ő, PARTYMOBILE című albumára került volna, viszont egy utolsó pillanatos változásnak köszönhetően minden jel arra utal, hogy vegül Trippie használja fel. Sokan, különösen a zene YouTube klipje alatt már ódákat zengtek arról, milyen sikeres lesz és egyre többen fejtegetik azt a problémát, hogy a TikTok esetleg „elrontja” ezt a zenét is.

(Lendvai Martin)

(Borítókép forrása: https://wallpaperaccess.com/scoob)