Internet: Édes kultúra, meg vagy mentve!

A kultúra az, ami behálózza mindennapjainkat, életünket. Hova máshova is mehetnénk egy kis pihenés céljából barátainkkal, ha nem például moziba? A színházak varázsa pedig nap mint nap elbűvöli az odalátogatókat, akárcsak az érdekesebbnél érdekesebb kiállítások, múzeumi tárlatok. Miért is kéne lemondanunk ezekről? Igaz, most nem tudunk szépen felöltözve a színházakba vonulni egy-egy Shakespeare dráma erejéig, vagy játék fénykardjainkkal, merchendise termékeinkkel a mozik sorait feltölteni az új Star Wars filmre várva. Viszont, a kialakult helyzet kapcsán rengeteg ötlet született a kultúra webes közlésével kapcsolatban, hogy mi még mackónadrágban a tévé előtt is eljussunk az ilyen helyekre.

Nagyobb szervezetek, mint például a Nemzeti Filmintézet és Filmarchívum olyan csomagokat hozott létre, melyek segíthetik a gyerekek tanulását, fejlődését a tanárok által leadott online tananyagok mellett klasszikusokból készült ingyen megnézhető filmekkel ­– ezeket időrendben mindenki megtalálhatja https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek oldalon-, mint például A Pál utcai fiúk vagy Az arany ember. Üljetek le a kanapéra egy kis popcornnal a kezetekben és nosztalgiázzatok egy keveset családotokkal az alábbi filmeken. Hisz mindenki volt gyerek, biztos akad egy két bohókás történet szüleitek tarsolyában a régi időkről.

A színes magyar-amerikai játékfilm 1968-ban készült. (Kép: filmarchiv.hu)

Az Aranyember adaptációját 1962-ben láthatták hazánkban először.

(Fotó: MNFA)

Ha egy kis felzárkóztatásra lenne szükségetek, az MTVA archívum, a Nemzeti Köznevelési Portállal (NKP) és a Digitális Pedagógiai Módszertani Központtal (DPMK) karöltve törekszenek arra, hogy eljuttassák oktatást segítő tartalmaikat a diákokhoz és pedagógusaikhoz. Ezeket a tantárgyakra bontott anyagokat itt nézhetitek meg:  https://nava.hu/tematikus/oktatas/#

A Magyar Nemzeti Levéltár az Oktatólapok portálján a 20. századhoz kapcsolódó, az egyes témaköröket összefoglaló, értelmező tanulmányok mellett többszáz beszkennelt eredeti levéltári forrást, hanganyagokat, fotókat, plakátokat, térképeket, névlexikont oszt meg másokkal, az Országos Széchényi Könyvtár tartalmakat – összeállításokat, segédleteket és érdekességeket – ajánl az elmúlt években készült online tematikus szolgáltatásaiból. Ezek mellett a Magyar Elektronikus Könyvtár is várja a látogatóit.

A legérdekesebb mégis az, hogy akár online múzeumokba is eljuthatunk otthonunk elhagyása nélkül! A MuseuMap szolgáltatásban hazánk múzeumainak műtárgyrekordjait gyűjtötték össze, és egy közös felületen elérhetővé tették. A portálon jelenleg 34 múzeum több mint 300 ezer anyaga érhető el. A kezdeményezés partnerintézményeinek -köztük az Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum vagy a József Attila múzeum – gyűjteményéből eddig összesen 7 virtuális kiállítás látogatható.

Viszont, ha inkább valami modernebbre vágynál és nem mellesleg J.K. Rowling híres könyvsorozatának is rajongója vagy, lehetőséged nyílik a Harry Potter megjelenésének 20. évfordulója alkalmából létrehozott kiállítást is megtekinteni teljesen online: https://artsandculture.google.com/project/harry-potter-a-history-of-magic

Színházi élményeinktől sem kell megválnunk, hiszen például a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza a twitch néven futó, eredetileg videójáték-közvetítésre szánt platformon (https://www.twitch.tv/bartokszinhaz) közvetíti színházi darabjait. A nézők már láthatták élő adásban az Antigonét, a Kuplékirályt, vagy a Sorstalanságot. A társulat március elejétől folyamatosan jelentette meg darabjait, melyek visszanézhetőek csatornájukon. Továbbra is várhatóak izgalmas előadások egészen április 23-ig.

„Mindenkinek izgalmas lesz, akit érdekel a világ, s benne a saját helye, mégha nem is népszerű manapság nem-vidám darabokat játszani.” -írja a Bartók Kamaraszínház az Antigoné leírásában.

De ha valakiket leginkább az foglalkoztatott, hogy mi lesz a fesztiválszezonnal, azoknak érdemes a Facebook-ot pörgetniük, ugyanis:

Mi, szervezők arra buzdítjuk a fesztiválok, klubok legnépszerűbb fellépőit – zenészeket, popsztárokat, előadókat -, hogy a következő hetekben-hónapokban aktívan vegyenek részt a “MARADJ OTTHON!” kampányban. Közösen indítjuk el a virtuális “MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL” -t, amely a Facebookon arra ösztönzi a közönséget, hogy vegyék komolyan az előírásokat és maradjanak otthon. – Írja ezt a Maradj otthon! fesztivál Facebook oldala. A szimpatikus kezdeményezés az esemény szerint április 5-ig szórakoztatja Magyarország lakosait, hazai előadók különböző élő bejelentkezéseivel, videóival. Viszont ezek nem csak a zenélésről szólnak, belekukkanthatunk a sztárok mindennapjaiba, megtudhatjuk, hogy ők mit csinálnak otthon a mostani helyzetben, beszélgethetünk velük a kommentszekción keresztül. Láthattuk már a képernyőn többek között Király Viktort, Majkát, Fluor Tomit, meghallgathattuk Járai Márk, a Halott pénz (akik a vírusra való tekintettel, YouTube-on is közzétették eredettörténetükről szóló filmjüket, az Emlékszel, Sopronban? -t) egyik tagjának és a Mystery Gang együttes karantén koncertjét is. Persze sokan mások is feltűntek már a rendezvény alatt. Az oldal mostanra már több mint 30 ezres követő táborral rendelkezik.

(forrás: FB/Maradj Otthon! Fesztivál)

Most, hogy betekintést nyerhettetek pár igazán ötletes és izgalmas megoldásba, az előzőekhez hasonlóan vajon ti hogyan tehetnétek hozzá a kultúra fennmaradásához?

Minden egyes nap olvass egy keveset, vedd elő könyvespolcaid mélyéről régen nem látott könyveidet, éld át újra a történeteket!

Ha van kedved, tegyél ki egy vers-, dalszöveg-, vagy regényrészletet a közösségi oldaladra, instasztoridba. Akár videóban is megoszthatod versmondásodat, vagy éppen saját slam poetry szövegedet. Terjesszük a kultúrát!

Ha valami megfog, érdekel, ne légy rest. Nézz utána, áss bele a témába, légy kíváncsi, örülj, hogy tudáshoz juthatsz!

Ezek mellett viszont a legegyszerűbb válasz: nézd, élvezd, tapasztald. Ezek az emberek azért hozták létre ezeket a platformokat, eseményeket, hogy te otthon ne egész nap a tévé vagy közösségi oldalak pörgetésével töltsd az időt, hanem hogy műveld magad és szórakozz a négy fal között is.

Jól jegyezd meg: műveltnek és olvasottnak lenni menő dolog!

(Vincze-Hajnal Blanka)


Felhasznált források:

https://hajonaplo.ma/aktualis/ingyenes-digitalis-tartalmak.html?fbclid=IwAR1s8ugXBuaO0DlCMvNnV_aGGN3ARwPfLehsEeiGf1_buH3W6pvXWajTu4M

https://port.hu/cikk/kiallitas/barangolj-a-harry-potter-kiallitasban-otthonrol/article-64590