Klipajánló: Blahaluisiana a szakításról

A Blahalouisiana új videója egy nagyívű szerelmes dalhoz készült, a készülő negyedik lemez első single-jéhez. A Ne engedj még el azokról a kusza érzésekről szól, melyeket mindannyian megélhetünk egy szakítás előtt.

„Van, hogy valamilyen külső, felettünk álló ok miatt nem működik a kapcsolat, és nem azért, mert már nem vagyunk szerelmesek egymásba. Előfordul például, hogy valaki nem képes magát szeretni, így a másik szerelmét sem képes befogadni. A tehetetlenség és az erre való rádöbbenés a legfájóbb és legnehezebb ilyenkor. Az ember még küzd a reménytelen fájdalmas vagy akár viszonzatlan szerelemért, mert egyelőre még nem tud a másik nélkül létezni. Semmit nem kér csak azt, hogy maradjon” – fogalmazott Schoblocher Barbara, a zenekar énekese a szám témájáról.

A klipet házon belül készítette el az együttes: Barbi és Ádám (dobos) közösen találták ki a koncepciót, maguk rendezték és vágták. A felvételek a Holiday Studio-ban készültek Földi Ádám fotós kreatív közreműködésével.

„Egyszerű de mégis érzelmekben gazdag videót szerettünk volna, így jött az ötlet, hogy idézzük meg a régi TV show-k hangulatát. Az inspirációt Bonni Tyler Its a heartache című klipje adta.” – meséli Barbi.

Ha téged is érdekel a zenehallgatás vagy a média, látogass el a nagydiaktesztek.hu-ra, ahol tesztjeink kitöltésével értékes nyeremények várhatnak rád!